Az előrelátás képessége emelhette ki az embert az állatvilágból

Az emberek és az állatok mentális kapacitása közötti különbséget sokan sokféleképpen vizsgálták már. A cél alapvetően annak a megfejtése, hogy mi emelte ki a Homo sapienst az állatvilágból. Az Ausztráliában dolgozó német pszichológus, Thomas Suddendorf az elmúlt két évtizedben emberszabású majmok és embergyerekek viselkedésének össszehasonlításával próbált közelebb kerülni a megoldáshoz. 

Az Y-cső és az előrelátás

A múlt héten a CEU kognitív pszichológiai tanszékén előadást tartó kutató egyik legismertebb, 2016-ban publikált kísérletében azt vizsgálta, vajon van-e különbség a fiatal ember és az emberszabású majomegyedek előrelátó képessége között, és ha van, akkor mi az. 

Előfeltevése az volt, hogy minél fejlettebb egy elme, annál inkább képes megjósolni, pontosabban előre jelezni a környezetében bekövetkező események eredményét. Suddendorf kiindulásként a felnőtt embereket vette alapul, akik a pszichológiai vizsgálatok szerint annál inkább érzik magukat biztonságban, minél inkább kezelni tudják környezetük bizonytalanságait. Suddendorf arra volt kiváncsi, mikor alakul ki ez a komplex jövőorientált viselkedés.

Az ausztrál kutató 90 óvodáskorú (2; 2,5; 3; 3,5; 4 éves) gyereket, 3 felnőtt csimpánzt (Pan troglodytes) és 5 szintén ivarérett orángutánt (Pongo abelii) vont be a kísérletbe, amelynek lényege az volt, hogy egy fordított Y-alakú csőben leguruló labdát kellett elkapniuk. 

Az előrelátás csöveForrás: Thomas Suddendorf

Kiderült, hogy míg az emberszabásúak csak próba-hiba alapon voltak képesek megoldani a feladatot, az embergyerekek teljesítménye koruk előrehaladtával lineárisan javult. A 4 évesek már elsőre tisztában voltak vele, hogy a cső mindkét alsó nyilását be kell fogniuk ahhoz, hogy elkaphassák a labdát. A 2 évesek és a majmok ezzel szemben elsőre véletlenül sem cselekedtek így, de még a sokadik alkalom után is csak a 3 éves vagy annál idősebb emberpalánták jöttek rá a megoldásra. 

Suddendorf szerint az eredmények alapján kimondható: az előrelátás mint kognitív képesség fejlődési pályája azt mutatja, hogy csak az ember sajátossága a jövőbeni bizonytalanságokra való felkészülés. Az emberszabásúak kognitív kapacitása ezzel szemben nem tud megbirkózni efféle feladattal. 

Mentális időutazás és gyilkos konkurenciaharc

Suddendorf és új-zélandi pszichológus kollégája, Michael Corballis 1997-ben tett közös elméleti alapvetése szerint az emberi elme saját tapasztalati emlékeiből folyamatosan készíti a jövőre vonatkozó víziókat. Teóriájuk lényege, hogy az embert az elképzelt jövőhelyzetek, szituációk, szcenáriók megalkotásának képessége tette emberré, minden más tulajdonsága ebből, a szerzők által mentális időutazásnak nevezett kognitív tulajdonságból fakad. Suddendorf ebben „látja a magas rendű intellektuális tevékenység létrejöttének magyarázatát, mindebből levezethetőnek tartva a nyelv, a másik viselkedésének kifürkészésére orientált szociabilitás, a problémamegoldásra irányuló absztrakt gondolkodás, a tradícióelemek szerves egymás mellé rendeződéséből megalkotott kultúra és az empátiából kinövő erkölcs kategóriáinak megszületését” – fogalmaz Z. Karvalics László társadalomkutató egy 2014-es tudattörténeti tanulmányában.

A 2015-ban megjelent The Gap (kb. A hiány vagy A szakadék) című tudományos bestsellerében Suddendorf az emberi elme evolúciójának egyik lehetséges magyarázatával is előállt. A tanulmánykötet szerint a tudati tartalmak megosztása és az előrelátás mentális időutazással előállított képessége emelte ki fajunkat az állatvilágból. A pszichológus úgy véli, ezek révén születhetett nyelv a szofisztikált állati kommunikációból, társadalom a kooperatív közösségekből, továbbá így jöhetett létre az empátia és az erkölcs is. Szándékosan provokatív következtetéseinek egyike, hogy mindezek az emberi vonások javarészt annak köszönhetők, hogy a Homo sapiens szó szerint kipusztította a konkurens fajokat, mindenekelőtt a neandervölgyieket. 

Az utánzás is tanult dolog?

Három évvel ezelőtt Suddendorf és kollégái meglepő, a csecsemőkori utánzásról szóló elméleteket megkérdőjelező eredményekről számoltak be a Cell folyóiratban közzétett tanulmányukban. Egy-, két-, hat- és kilenchetes újszülötteken vizsgálták, hogy miként reagálnak a feléjük hajoló felnőttekre függően attól, hogy azok csukott vagy nyitott szájjal, illetve kinyújtott nyelvvel grimaszolnak rájuk. A kutatók arra voltak kiváncsiak, hogy a csecsemők mimikai izmai igazodnak-e a felnőttek egymás után többször is megismételt arckifejezéseihez. Suddendorf és kollégái nem találtak utánzásra utaló jeleket, az újszülöttek mimikája nem volt összefüggésben a felnőttek nyitott vagy zárt szájtartásával, nyelvöltögetésével.

Utánoz vagy nem utánoz?Fotó: Science Photo Library/Science Photo Library

A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a későbbi szocializációban jelentős szerepet betöltő utánzás tanult viselkedés, amely csak pár hónapos kor után kezd kialakulni az embernél. Suddendorf és kollégái egy másik kutatásban a szülőket vizsgálva arra hívták fel a figyelmet, hogy épp a szülők azok, akik az együtt töltött éber időben átlagosan két percenként utánozzák gyermekeik mozgásos és vokális gesztusait. Suddendorfék szerint ezzel vélhetően a felnőtt emberegyedek vezetik rá a a csecsemőket az utánzásra. 

Ott van a nyelved hegyén, de nem tudod kimondani? Nem vagy egyedül!

Mindannyiunkkal előfordul, hogy egy-egy teljesen hétköznapi szó kimegy a fejünkből, de már majdnem eszünkbe jut. A jelenség utalhat valami komoly bajra is, de nem kell rögtön aggódni: teljesen normális, hogy már megint tepsiütőnek hívtad a serpenyőt, sőt, ha tornáztatod egy kicsit az agyad, még jót is tehet az, ha egy szó a nyelved hegyén van, mégsem tudod kimondani.

Mit üzennek egymásnak a növények?

A növények olyan fokú kémiai diverzitást állítanak elő, amit talán most még felfogni sem vagyunk képesek. Parádi István, az ELTE TTK Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszék egyetemi adjunktusának előadása a márciusi Budapest Science Meetupon.