Az amerikai űrügynökség, a NASA New Horizons űrszondája újabb hatalmas bravúrt ért el. A 2014MU69 (becenevén: Ultima Thule) melletti elhaladása során sikerült a lehető legrészletesebb képeket készítenie a jeges bolygókezdeményről. Az ambiciózus megfigyeléshez a teleszkópos kameráját nagyon precízen az égitest felé kellett irányítania, ami komoly kihívást jelentett a szondát vezérlő szakemberek számára. Emellett további, az elhaladás után készült felvételeknek köszönhetően az is egyértelművé vált, hogy a korábban gondoltnál sokkal laposabb objektumról van szó.

Ahogy arról már beszámoltunk, a szonda január 1-jén száguldott el a Kuiper-övben található, eddigi legtávolabbi, űrszonda által meglátogatott, érintetlen égitest mellett, amelyet sikeresen fel is derített. Vizsgálataiból kiderült, hogy a Földtől 6,6 milliárd kilométerre lévő bolygókezdemény egy érintkező kettős égitest, amely egy akkréciós folyamat során, valószínűleg kisebb objektumokat tartalmazó por- és jégfelhőből állt össze gravitációs hatásra. Mindez igazolni látszik a bolygókeletkezés akkréciós elméletét.

A NASA által február 22-én közzétett nagy felbontású kép kilenc különböző felvétel kombinációja, amelyeket a LORRI teleszkópos kamera készített, 6,5 perccel az MU69 melletti legközelebbi elhaladás előtt. Ekkor a szonda 3500 kilométeres távolságra közelítette meg az égitestet. A képen egy pixel nagyjából 33 méternek felel meg, így finomabb részletek is kivehetők a felszínen. A New Horizons kutatócsoportja által „kiterjesztett célnak” nevezett felvételek elkészítése rendkívüli kihívást állított az irányítók elé, hiszen a sikeres megfigyeléshez előre, pontosan kellett ismerniük az MU69 és a New Horizons egymáshoz viszonyított térbeli helyzetét, a Földtől 6,6 milliárd kilométerre, miközben az űrszonda több mint 51 ezer km/h sebességgel haladt az objektumhoz képest.

“Telitalálat! Ezeknek a képeknek az elkészítéséhez arra volt szükség, hogy precízen tudjuk, hol volt a kis Ultima és a New Horizons – pillanatról pullanatra – ahogy elhaladnak egymás mellett 32 ezer mérföld/órával (51500 km/h) a Kuiper-övre jellemző halvány fényviszonyok között, egy milliárd mérfölddel (1,6 milliárd kilométer) a Plútón túl. Ez a megfigyelés sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint bármi amivel a 2015-ös Plútó melletti elhaladásnál próbálkoztunk. Ezek a „kiterjesztett célnak” tekintett megfigyelések rizikósak voltak, mert lehetséges volt, hogy csak az Ultima egy részét, vagy akár még annyit se tudunk elkapni a szűk látómezejű kamerával. De a tudományos, irányító és navigációs csoportoknak sikerült, és az eredmény fantasztikus a kutatócsoportunk számára. Néhány részlet az Ultima Thule felszínén olyan, amivel soha korábban nem találkoztunk.”

– mondta Alan Stern, a küldetés vezetője.

Ilyen részletek például: több rejtélyes, közel kör alakú, világos folt, illetve kisebb, sötét mélyedések a terminátor sáv közelében (ami egy égitest Nap által megvilágított és árnyékban lévő részei közötti választó vonal megnevezése a csillagászatban).

“Azt, hogy ezek a jellegek becsapódási kráterek, szublimációs mélyedések, beomlás során keletkezett gödrök, vagy valami egészen más folyamat eredményei, jelenleg vita tárgyát képezik a kutatócsoporton belül."

– összegezte a tudományos vizsgálatok állását a küldetés helyettes vezető kutatója, John Spencer.

A visszanéző képek feltárták az MU69 valódi alakját

Közel két héttel korábban, február 8-án, az űrhivatal a New Horizons által az MU69 melletti elhaladás után készített felvételeit tette elérhetővé. Ezeket a szonda 10 perccel a legnagyobb közelség után készítette LORRI teleszkópos kamerájával.

Amellett, hogy lenyűgöző felvételekről van szó, ezek fontos tudományos információkat tartalmaznak a kutatók számára – egyebek mellett – az égitest alakjáról. Az elhaladás utáni napokban visszaérkező képekből úgy tűnt, hogy a hóemberre emlékeztető MU69 két, közel gömb alakú lebenyből áll.

A most közzétett, ezekhez képest más szögből megörökített visszatekintő felvételek és a közeledés során készült képek részletes elemzése viszont arra a megállapításra vezetett, hogy az objektum két lebenye nem gömb alakú, és sokkal laposabb is a vártnál. A nagyobb lebeny (Ultima) egy óriási palacsintára, a kisebbik (Thule) pedig egy horpadt dióra emlékeztet. Mivel a Nap csak egyes részeit világította meg az égitestnek az elhaladás során, a kutatók részben a bolygókezdemény által kitakart, háttérben lévő csillagok segítségével határozták meg az MU69 vázlatos alakját.

„Bár a gyors elhaladás természetéből adódóan korlátozza, hogy mennyire jól tudjuk meghatározni az Ultima Thule alakját, az új eredmények azt mutatják, hogy az Ultima (nagyobbik lebeny) és a Thule (kisebbik lebeny) sokkal laposabb, mint korábban gondoltuk.

Ez minden bizonnyal új elméleteket szül majd a Naprendszer korai időszakában lezajló, bolygókezdemény-képződési folyamatokról.”

– foglalta össze a megfigyelések fontosságát Hal Weaver, a New Horizons küldetés vezető kutatója. „Az új képek tudományos rejtvényt adnak fel arról, hogyan jöhetett létre egy ilyen objektum. Soha nem láttunk még ilyen Nap körül keringő égitestet” –tette hozzá Alan Stern.

A hibátlanul működő New Horizons űrszonda eközben tovább folytatja útját a Naprendszerből kifelé, a Kuiper-övben, jelenleg 6,64 milliárd kilométerre a Földtől. A szonda 2020 végére fejezi be az MU69-nél végzett megfigyeléseinek Földre való továbbítását. Ha a NASA 2021-ben elfogadja a New Horizons kutatócsoportjának küldetéskiterjesztési pályázatát, és a szakemberek találnak egy újabb célpontot számára, az űreszköz akár még egy Kuiper-övbeli objektum mellett is elrepülhet a 2020-as években.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás