Ötvenezer gyerek életét mentette meg, hogy Indiában néhány évig reklámozták a kanyaró elleni oltást
Kanyaró elleni oltást népszerűsítő kampányt vezetett be India 2010 és 2013 között. Egy tanulmány, amelyet a Nature ismertet röviden, arra jutott, hogy 41-56 ezer gyermek lenne mára halott, ha nincs az oltást promotáló kampány.
A kormány 2010-es döntésével kifejezetten azokat a területeket választotta ki a két dózisú oltás népszerűsítésére, ahol az egy dózisú vakcinát sem használták széles körben.
A kampány hatását indiai és kanadai népegészségügyi szakértők elemezték Prabhat Jha vezetésével. A kutatók egy jelenleg is zajló, átfogó halandósági tanulmány, a Million Death Study adatait használták fel.
A kampány beindítását követő három évben a kanyaróval összefüggő halálesetek 27 százalékkal visszaestek a gyerekek körében azokon a területeken, ahol népszerűsítették az oltást. A lányok esetében nagyobb mértékben csökkentek a halálozási mutatok, mint a fiúknál. Azokon a területeken is csökkent a kanyaróval összefüggő halálesetek száma, ahol nem hirdetett a kormány, de ott csak 11 százalékkal.
Az elemzés eredményei szerint a kampány összességében 41-56 ezer gyerek életét menthette meg a kampány időszakában, ez 39-57 százaléka az Indiában előforduló kanyarós halálesetek szokásos számának.
A kutatók felvetik, hogy akár teljes egészében is fel lehetne számolni a kanyarót Indiában, még ha vérrel-verejtékkel is. Egyelőre azonban még mindig ez az ország adja a kanyaró okozta globális gyermekhalálozás nagy részét.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Gigantikus méretű kutatás bizonyítja, hogy a kanyaró elleni oltás nem okoz autizmust
657 ezer gyerek évtizedekig tartó megfigyelésével bizonyították dán kutatók, hogy az MMR-oltás és az autizmus között nincs összefüggés. Kérdés, hogy érdemes-e ezt még kutatni.
A populizmus térnyerésével együtt nő az oltásellenesség Európában, Magyarország a kivétel
Egy új tanulmány statisztikai összefüggést vélt felfedezni a populista pártok népszerűségének felívelése és a védőoltásba vetett bizalom csökkenése között. Kérdőjelek azért vannak.
Terjed a kanyaró Amerikában, a fiatalok már stikában oltatják magukat
A kanyaró ellen már 1963 óta hozzáférhető a védőoltás, de vannak, akik nem hisznek benne. Hogy a gyíkemberek vagy az autizmus miatt, az momentán mindegy: az Egyesült Államokban ismét terjed a betegség, az oltásellenes szülők gyermekei pedig kerülő úton keresik a vakcinát, hogy anyu-apu meg ne tudja.