Üdv a Mátrixban: az MIT szakértője szerint valószínűbb, hogy szimulációban élünk, mint az, hogy nem

A Mátrixot 1999-ben mutatták be, és amellett, hogy irtózatosan felpörgette a Nokia eladásait, forradalmasította az akciófilm műfaját, és egy életre megcsinálta Keanu Reeves szerencséjét, a film a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tett egy olyan filozófiai iskolát, amelynek addig csak néhány különösen elvetemült híve volt: a szolipszizmust.

Az elmélet szerint csak én vagyok, más semmi, és a világ csak a tudatom terméke – illetve a Mátrix esetében egy virtuális valóság terméke. Ennek megfelelően valóság nem létezik, mindannyian olyanok vagyunk, mint a ceruzaelemek egy ismeretlen gépben, persze egészen addig, míg ki nem szabadulunk a Mátrixból. Ez a filmben Neónak sikerült, amikor Morpheus felkínálta neki a választás lehetőségét. 

Fotó: Roy Rochlin/AFP

Filozófiát persze minden filmben találhatunk, ha nagyon akarunk, a Mátrix pedig a névválasztásokkal és az ügyesen kezelt szimbólumokkal ügyesen rájátszott erre az értelmezési lehetőségre. Többen is akadtak, akik továbbgondolták a film felvetéseit – a film után Nick Bostrom svéd filozófus volt az első, aki belegondolt abba, hogy mi van, ha tényleg szimulációban élünk. Mint mindennek, ennek is volt előképe: a legtöbben Jean Baudrillard 1981-ben megjelent, a Szimulákrum elsőbbsége című könyvére hivatkoznak, ha a virtualitás gyakorlati lehetőségéről van szó.

Bostrom három pontja

Bostrom három állítást fogalmaz meg, amelyek közül legalább egynek igaznak kell lennie, eszerint

  • minden emberihez hasonló civilizáció az univerzumban kihal, mielőtt elérne arra a fejlettségi szintre, hogy szimulálni tudná a valóságot;
  • ha bármelyik civilizáció mégis eléri ezt a fejlettségi szintet, közülük egyik sem akar ilyen szimulációkat futtatni;
  • a fejlett civilizációk több szimulációt is tudnak futtatni, ami azt jelenti, hogy sokkal több szimulált világ létezik, mint valódi.

A filozófus szerint mindhárom állításról elképzelhető, hogy igaz, de a harmadik tűnik a leginkább elképzelhetőnek. Ebből indult ki az MIT számítógéptudósa, Rizwan Virk is, csak ő jobban kibontotta az elmélet részleteit, és arra jutott, hogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy a valóság nem létezik. Persze erről is a kvantumok tehetnek, már amennyiben a körülöttük lévő bizonytalanságot bizonyítékként fogjuk fel a szimulációelmélet mellett. 

A Pac-Man volt a kezdet

Virk szerint a számítógépes játékok fejlődése a Pac Man-től a World of Warcraftig mindig is a limitált erőforrások optimális felhasználásáról szólt, ebben az értelemben Schrödinger híres gondolatkísérlete és a kvantumfizika akár arra is bizonyítékot nyújthat, hogy a valódi világban is működik egy ilyen optimalizációs folyamat.

Schrödinger gondolatkísérlete a következő: fogunk egy képzeletbeli macskát, és elhelyezzük egy dobozban. Itt még helyet kap egy darab radioaktív anyag és egy Geiger-Müller-számláló is, az anyagban pedig egy atom egy óra leforgása alatt vagy lebomlik, vagy nem bomlik le – mindkét forgatókönyv azonos valószínűséggel következik be. Ha lebomlik, az érzékelő mérges gázt szabadít fel, a macska pedig meghal. Ez ahhoz vezet, hogy a macska egészen addig ugyanolyan valószínűséggel van életben és pusztult el, míg meg nem nézzük, mi a helyzet.

Fotó: Frazer Harrison/AFP

Limitált erőforrások 

Virk szerint a valósággal épp ugyanez a helyzet: 

a limitált erőforrások miatt az életben a szimuláció csak azokat a részleteket dolgozza ki, amelyet megfigyelünk. 

A programozó (aki nem véletlenül hivatkozik videojátékokra, hiszen maga is fejlesztő) ehhez még hozzáveszi, hogy a világon minden alapvetően információból áll – épp úgy, mint egy programban. Bostrom elméletére visszautalva azt állítja, hogy ha több virtuális valóság létezik, mint valódi, valószínűbb, hogy mi is egy ilyenben élünk, és mindannyian magunk állítjuk fel a saját céljainkat – tulajdonképpen egy ismeretlen játékos bábjaként. Virk szerint az sem véletlen, hogy szeretünk más bőrébe bújni, amikor játszunk egy játékkal: ez is csak a természetünkből fakad, hiszen mi magunk is csak karakterek vagyunk egy programozott világban.

Persze ez felveti a végtelen regresszió problémáját is: miközben mi is játszunk, velünk is játszanak, bár abban a szimulációban, amelyben mi élünk, még nem értük el a technológiai fejlettségnek azt a fokát, hogy mi magunk is valóságot teremthessünk.

Virk a technológiai fejlettség tíz fokozatát különbözteti meg, ezek szerint mi az ötödik szinten állunk, vagyis épp csak kóstolgatjuk a virtuális valóságot. De van egy jó híre annak, akit felháborítana az elképzelés, hogy a leszármazottai is egy programban tengetik majd az életüket: szerinte száz év múlva már mi is világokat teremthetünk a hozzánk hasonló programozott létezőknek. 

Licsilé

Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy vegánszandálba járkálsz itt le és fel, teszel értük valamit, ha komolyan gondolnád, akkor most szépen bevernél nekem egyet, aztán bedobnál a Dunába az üvegem után, de ehhez is gyáva vagy, az a baj veletek, faimádó majmokkal, hogy be vagytok szarva, féltitek a szaros kis életeteket, azért pofáztok folyton a bolygóról.

Jónapod

Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.