Hogyan mászott be a genetika a nyelvészet porcelánboltjába?
„A »finnugor« nyelvészeti szakkifejezés, nyelvekre alkalmazzuk, népekre nem. Vagyis csak a magyar nyelv lehet finnugor eredetű, nem pedig a nép” – mondta a Qubitnek Klima László, az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének tanszékvezetője. A nyelvész-régész egyetemi docenst a magyar őstörténeti kutatások legújabb populáció- és archeogenetikai fejleményeiről kérdeztük.
Nyelvészet vs. genetika
Május végén jelent meg a Scientific Reportsban az a tanulmány, amely a Helen Post észt molekuláris genetikus és Németh Endre populációgenetikával foglalkozó matematikus-informatikus vezette kutatás eredményeit ismertette. A kutatók egy pár éve felfedezett öröklődő génváltozat eurázsiai elterjedtségét vizsgálták, és kiderítették, hogy az nagyobb arányban kizárólag az obi-ugorok, az Ural vidékén élő baskír csoportok, kisebb mértékben a volgai tatárok és a Kárpát-medence magyar nyelvű népességének tagjaiban található meg – elsősorban a székelyek körében. A marker rendkívül ritka, azaz a felsorolt népességeken kívül egyelőre más népességekben nem vagy csak szórványosan, a honfoglaló magyarok génállományában viszont egyértelműen kimutatható.
A populáció- és archeogenetikai eredmények kiegészítették a történeti nyelvészet, a régészet és a történettudomány eddigi eredményeit, újabb diszciplínával bővítve a magyar őstörténet kutatói arzenálját. „A 19. század második felétől a 20. század közepéig a nyelvészet, a történettudomány, a fizikai antropológia és a néprajz volt a meghatározó,
a 20. század közepétől a régészet dominálta az őstörténeti kutatásokat, napjainkban a genetika eredményei irányítják újabb kérdések felé az őstörténészek figyelmét”
– fogalmaz Klima László. Mint mondja, a nyelvtörténet útján a népek történetét is kutató történeti nyelvészet porcelánboltjába a 96 éves korában tavaly elhunyt Luigi Luca Cavalli-Sforza, a Stanford Egyetem olasz-amerikai populációgenetikus-professzora csörtetett be évtizedekkel ezelőtt. Ő jobb híján a történeti nyelvészet terminusait használta populációgenetikai eredményeinek ismertetésekor. Az 1990-es évek elején folyóiratcikkben publikált, később könyv terjedelművé duzzadt okfejtése a népcsoportok genetikai tulajdonságait vetette egybe a nyelvcsaládokkal, megfeleltetve egymásnak a genetikai leszármazási vonalakat és a nyelvrokonsági viszonylatokat.
A nyelvész-régész szerint a populáció- és archeogenetika részben a nyelvtudományok művelőinek nyomására mára megteremtette saját terminusait, bár kétségtelen, hogy a szakszövegekben is előfordulnak olyan egyszerűsítések, amikor egy nyelv vagy nyelvcsalád neve jelzőként szerepel egy genetikai marker megnevezésére.
Összeérő szálak
„Az ugor jellegű gén azonban nem azt jelenti, hogy az az ember, akitől a génminta származik ugorul beszélt volna, hanem azt, hogy az akkor élt ember olyan területről származik, amelyet feltehetően valamilyen ős-ugor, obi-ugor esetleg magyar nyelvet beszélő embercsoport népesített be” – teszi helyre a félreérthető rövidítést a tanszékvezető.
Vagyis ha a ma élőktől beszerzett mintákban a genetikusok ilyen gént találnak, akkor az valószínűsíthető, hogy az illető olyan népcsoporthoz tartozik, amelyik az ugor nyelvek egyikét beszéli, illetve beszélte, mert a nyelvvesztés igen jellemző az obi-ugor népek körében. A nyelvészet és a genetika között azonban továbbra sincs közvetlen kapcsolat, evidencia az is, hogy genetikai módszerekkel nem lehet nyelvtörténetet kutatni, ahogy a nyelvészeti eszközökkel sem lehet a genetikai ősökre következtetni.
„A populációgenetika abban segítheti a társadalomtudósok munkáját, hogy demográfiai szálakat azonosíthat a társadalomtudósok által vizsgált népességek között. Esetünkben is ez történt. Sikerült egy olyan – bár meglehetősen vékony – demográfiai szálat azonosítani, amely a honfoglalókon keresztül összeköti a mai magyarokat a Volga-Urál vidékkel, azokon a területeken, ahol Julianus barát nyomán a régészek a magyar vándorlás egyik fontos állomását sejtik” – mondta a Qubitnek Németh Endre, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány társszerzője.
Ez a demográfiai szál az időben visszafelé haladva becsatlakozik a mai obi-ugorok, a hantik és a manysik elődei közé. A populációgenetikával foglalkozó matematikus-informatikus szerint az eredményük nem különösebben meglepő, de összeköti a magyarok korai történetéről szóló történeti-régészeti és nyelvészeti koncepciókat. Ami igazán váratlan az az, hogy „biológiai” alapon valószínűsíthetővé vált, hogy nagyobb arányban maradtak magyarok a Volga-Urál vidéken, mint azt a korábbi kutatások alapján feltételezték.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
