9 millióval többen éheztek tavaly a világon, mint 2017-ben
Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági világszervezete, a FAO ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint 820 millióra tehető azok száma, akik 2018-ban nem jutottak elegendő élelemhez, míg 2017-ben 811 millióan éheztek.
Ez a negatív tendencia már harmadik éve tart.
A jelentés szerint az éhezés nagyobb valószínűséggel sújtja a nőket, a két nem közötti különbség ezen a téren Latin-Amerikában a legnagyobb.
A legsúlyosabb a helyzet Afrikában, ahol az éhezők aránya a legmagasabb a világon. Kelet-Afrikában a lakosság közel harmada (30,8 százalék) alultáplált. Az éghajlati szélsőségek és politikai konfliktusok mellett a gazdasági nehézségek okolhatók az éhezésért.
Az alultáplált emberek a legnagyobb számban (500 millió) Ázsiában élnek, főleg a déli országokban. A táplálkozási problémák különböző formájukban legsűrűbben együttesen Afrikában és Ázsiában fordulnak elő, itt él a növekedésben elmaradt és a kórosan alacsony súlyú gyermekek 90 százaléka. Dél-Afrikában és a szubszaharai Afrikában minden harmadik gyermek ide tartozik.
A szakértők szerint több mint 2 milliárd ember nem jut rendszeresen biztonságos, tápláló és elegendő élelemhez, ők jellemzően az alacsony és közepes jövedelmű országok lakosai. De a rendszeres táplálkozás még a magas jövedelmű országok számára is kihívás: Észak-Amerika és Európa lakosságának 8 százaléka küzd ezzel a problémával.
Mindemellett a világon élő túlsúlyos gyermekek háromnegyede is afrikai és ázsiai.
A jelentés szerint
- 2018-ban 821,6 millióan éheztek, vagyis minden kilencedik ember ide tartozik;
- Ázsiában 513,9 millió, Afrikában 256,1 millió, Latin-Amerikában és a Karib-térségben 42,5 millió az éhezők száma;
- az alacsony testsúllyal született csecsemők száma 20,5 millió;
- a növekedésében megállt 5 év alatti gyermekek száma 148,9 millió;
- a korához képest elégtelen testsúlyú 5 év alatti gyermekek száma 40 millió;
- Az iskolás és serdülőkorú túlsúlyos gyerekek száma 338 millió;
- Az elhízott felnőttek száma 672 millió.
Kapcsolódó anyagaink:
ENSZ: Évente egymillió csecsemőt mentene meg, ha tápszer helyett anyatejet kapna
Bár a tápszergyártók töretlenül növelik bevételeiket, a tudomány jelenlegi állása szerint az anyatejnél nem létezik jobb tápszer. Ha érvényesülnének a WHO ajánlásai, világszerte csaknem egymillió csecsemő halálát lehetne megakadályozni. Boldog szoptatás napját!
13 év után végre feltárták a búza genomját, így van esély, hogy nem halunk éhen 2050-re
A búza ötször bonyolultabb az embernél, nem csoda, hogy genetikai feltérképezésén több ezer ember 13 évig dolgozott. A kutatás eredményeként a lisztérzékenyek és a búzaallergiások számára is készülhet búzakenyér, de a klímaváltozás miatt szükséges szívósabb búzafajták termesztése is egyszerűbb lesz.
WHO: A klímaváltozás miatt máris egészségügyi vészhelyzet van, és csak rosszabb jöhet
Ivóvíz- és élelmiszerhiány, légszennyezéssel összefüggő betegségek, átalakuló járványok: a globális felmelegedés katasztrofális hatással van az emberi egészségre és az egészségügyi rendszerekre, állítja az ENSZ friss jelentése.