Az 1989 utáni magyar történetírást a „korlátlan szabadság” fogalmával jellemezte 1992-ben Deák István, a New York-i Columbia Egyetem professzora a legrangosabb amerikai történettudományi folyóiratban, a The American Historical Review-ban megjelent összefoglaló cikkében. 

Ugyanezt a nézetet osztja húsz évvel későbbi, Clio bűvöletében című összefoglaló munkájában a magyar történész szakma doyenje, Romsics Ignác, aki szerint az ideológiai korlátok teljesen megszűntek. Deák cikkében érezhető örömmel dokumentálta a magyar történelemről angolul hozzáférhető kötetek mellett a marxista-leninista történetírás lépésről lépésre való lebontását, amit a Ránki György vezette MTA Történettudományi Intézet működéséhez köt. A cikkben a népszerű történeti folyóirat, a História megjelenése, új intézmények, így például az Európa Intézet vagy a CEU megalakulása mellett felsorolja azokat a témákat, amelyek csomópontot jelentettek a történészek munkájában: a kisebbségek és Erdély kérdése, antiszemitizmus és a holokauszt, illetve 1956 kutatása. Deák a cikket azzal zárja, hogy 

„kis valószínűséggel létezik annak a lehetősége, hogy a múltat megint újraírják, ultrakonzervatív és idegengyűlölő módon. De ez csak spekuláció.” 

Romsics, miután a magyar történetírás történetét összefoglaló 2011-es munkájában áttekinti a különféle történeti intézmények fejlődését, elválasztja a szorosan vett szakmát a „dilettáns és/vagy propagandisztikus múltértelmezések(től), melyek a szakmaiság szabályaival nem sokat törődve, hamis és önáltató mítoszokkal táplálják az arra mindig fogékony olvasókat”. 

A korlátlan szabadság korszaka

A többi közép-európai országhoz hasonlóan a kommunizmus lebomlásával Magyarországon is átalakult a történetírás infrastruktúrája. Új bölcsészettudományi kar jött létre Miskolcon, valamint sok főiskolán, amelyeket a kétezres években, a felsőoktatás átalakításánál egyetemre neveztek át. Új tanszékek indultak, mint például a művelődéstörténet az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A bolognai folyamat – a magyar felsőoktatás felkészítése az európai felsőoktatáshoz való csatlakozásra – egységesítéssel és a képzés átalakításával járt. Ennek vesztesei a kis szakok, valamint a specializációk voltak, amelyek sokszor megpróbálták modernizálni a magyar történetírást az európai trendeknek megfelelően, de a tömegoktatást támogató pénzügyi logika és a csökkenő diákszám miatt fenntarthatatlannak bizonyultak. Ekkor alakult a CEU Történelem Tanszéke is, amely kezdetben a művelődéstörténet és a társadalmi nemek története felé orientálódott, szorosan együttműködve az ELTE-vel, majd inkább szellemtörténeti és politikatörténeti irányt vett. A tanszéknek egészen a 2010-es évek közepéig a vendégoktatókon kívül nem sok kapcsolata volt a magyar történetírással vagy történészekkel.

Az intézményi struktúra 1989 után bekövetkezett változása hatott a történeti folyóiratokra is. A legfontosabb magyar nyelvű történettudományi folyóiratok az MTA Történettudományi Intézete által 1958-ban elindított Történelmi Szemle, a Magyar Történelmi Társulat 1867-ben alapított lapja, a Századok, a Szegedi Tudományegyetem Történettudományi Intézetének 1985-ben alapított folyóirata, az Aetas, a volt Párttörténeti Intézet, jelenleg Politikatörténeti Intézet 1989-ben átnevezett lapja, a Múltunk mellé új folyóiratok alakultak. Ilyenek voltak a fiatal történészhallgatók által 1987-ben létrehozott Sic Itur Ad Astra , a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézete által ugyanebben az évben alapított Gesta, valamint a társadalomtörténeti kutatók által 2000-ben elindított Korall. Emellett jónéhány adott témára (agrártörténet, heraldika stb.) specializált folyóirat jött létre. 

Emlékezetpolitikai fordulat

A folyóiratkiadás „korlátlan szabadságot” követő piacosodása mellett egy másik tényező is befolyásolta a történeti folyóiratok helyzetét. Az 2010-es évek elejétől számítható illiberális emlékezetpolitikai fordulat eredményeképpen párhuzamos profilú és állami pénzekből fizetett történelemkutató intézmények jöttek létre, így például a Veritas, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Clio Intézet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, a Magyarságkutató Intézet, amelyek mindenféle tudományos minőségbiztosítási rendszer nélkül, azaz az általánosan elfogadott tudományos standardokat (például a nyilvános álláskiírást) nélkülözve működnek. Ezek az intézetek elsősorban a public history területén akarnak hatást elérni, következésképpen elsősorban internetes, online folyóiratokat üzemeltetnek. 

Ez a Deák által 1992-ben prognosztizált „kis valószínűség”, amelyet Romsics még kevesebb mint egy évtizeddel ezelőtt sem tekintett reális veszélynek, mára valósággá vált. 2019 elejére alapvető változás következett be a magyar történetírás intézményi szerkezetében, és „a  múltat megint újraírják, ultrakonzervatív és idegengyűlölő módon”. Az 1989 utáni „korlátlan szabadság” idején létrejött intézmények közül mára az Európa Intézet megszűnt, a CEU működési engedélye egy hajszálon függ, mert a magyar kormány nem írta alá a működéséhez szükséges dokumentumokat, és emiatt 2019 szeptemberétől az amerikai képzésekre már az újonnan létesítendő bécsi kampuszán oktatja az új hallgatókat. 1989 után gombamód szaporodtak az állami egyetemek specializált történeti tanszékei (például a művelődés- vagy társadalomtörténet), ám ezek a bolognai folyamat, illetve a pénzügyi hatékonyságra egyre nagyobb hangsúlyt fektető felsőoktatási szakpolitika eredményeként visszaolvadnak a korábbi nagy tanszékek szervezeti ernyője alá, amelyek a magyar, illetve egyetemes történet 19. század óta ismert korszakolás szerinti bontásában tanítják a történelmet.  Felmerült kormányzati szinten a bolognai rendszer felülvizsgálata is, azaz a visszatérés a korábbi oktatási struktúrához, ami része annak a folyamatnak, hogy a magyar felsőoktatás kapacitását a csökkenő hallgatói létszám miatt és az ideológiai ellenőrzés kedvéért átalakítsák.  

Az MTA kutatóintézeteinek államosítása az MTA Történettudományi Intézetében szerkesztett egyetlen angol nyelvű, online folyóirat, a 2011-ben alapított Hungarian Historical Review működését is befolyásolja majd, pedig talán esélye lett volna egyetlen magyar bölcsészettudományi folyóiratként bekerülni a listázott nemzetközi folyóiratok közé. Hatályba lépett az a kormányrendelet, amely egy akkreditált egyetemi szakot bármilyen szakmai érv nélkül kivett a tudományos szakok jegyzékéből. A Deák által ünnepelt História című népszerűsítő folyóirat megszűnt, és a piaci helyét a BBC History magyar fordítása, a tömegigényekhez alkalmazkodó Rubicon, illetve a Múlt-kor tölti be. A csak interneten elérhető Újkor.hu megkísérli a színvonalas tudományos igényű cikkek közlését is a népszerűsítő cikkek mellett.

Miért mehetett végbe illiberális fordulat a történetírásban?

Gyáni Gábor három tényezővel magyarázta a történeti kutatás jelenlegi átalakulását. Az 1989-es politikai változással, amelyet Deák István „korlátlan szabadságnak” nevezett, a nemzeti keret megerősödésével, valamint a globalizáció hatásával, amely intézményi és elméleti pluralizációhoz vezetett. Ugyanakkor azt is állította, hogy elmaradt a magyarországi történeti kutatás átalakulása, amihez többek között az is hozzájárult, hogy a történetírástól 1989 után továbbra is elvárták, hogy „közvetlen politikai igényeket szolgáló használható történeti tudást hozzon létre”. 

Ez a tanulmány azt vizsgálja a legfontosabb magyar történeti folyóiratok elemzése alapján, hogy Gyáni Gábor állítása, miszerint a társadalomtörténet és az általa mainstreamnek /fősodornak nevezett politikatörténet szétvált, megmaradt-e. És ez hogyan kapcsolódik ahhoz, hogy hiába volt a „korlátlan szabadság”, az intézményi pluralizáció és a globalizáció, változatlan maradt a történetírás nemzeti kerete, szerkezete és személyi állománya az 1989-2017 közötti időszakban, ami hozzájárult az illiberális történeti fordulathoz. A történetírás – mint a nemzeti történelem ideológiája, amely vak volt a saját ideológiai elfogultságaira – hozzájárult az illiberális történeti fordulathoz, amely ezeket a hibákat kihasználva a populista fordulat egyik forrása lett, valamint annak igényeinek meg tud felelni.

Ez az illiberális történeti fordulat az illiberális állam ideológiájának legfontosabb része lett, és ezért sem várható az emlékezetpolitikai harcok csendesedése a jövőben, míg van bármilyen nyoma az ellenállásnak. Az illiberális állam ideológiáját az emlékezetpolitika pótolja két módon: az első, a számokban is tetten érthető mód a felsőoktatásból és a tudományos kutatásból történő példátlan mértékű forráskivonás, ami elszegényíti és a szakma elhagyására készteti a kritikus értelmiséget, és csökkenti az egyetemi hallgatók számát. Ehhez szorosan kapcsolódik a másik, az illiberális polypore állam létrejötte. 

2010-től a Fidesz–KDNP újfajta, minőségileg más államot épített ki, a politológusok között pedig definíciós vitát váltott ki, hogy ezt az illiberális állam, a demokratikus autoritarianizmus vagy a maffiaállam írja-e le jobban. Weronika Grzebalska lengyel politológussal közösen írt cikkünkben a „polypore/tapló állam” meghatározását javasoljuk. A polypore az a gomba, amely a fa törzsén élősködik, és semmi mást nem hoz létre, mint újabb polypore-t, nincs önálló léte, sem gondolata. A polypore állam a fa törzséből kivonja, amire szüksége van, és gyakran akár a jogi keret átalakításával is, de betonbiztosan eléri, hogy ahhoz csak saját maga férhessen hozzá. 

A polypore állam működésével kapcsolatban három tényezőt határoztunk meg, és mind a három jellegzetességnek hatása van a történettudomány fordulatára.

1. Az államilag finanszírozott párhuzamos szervezetek kiépítése. (Nemcsak elveszi a korábbi forrásokat a meglevő, szakmai minőségbiztosítással működő intézményektől, hanem azonos profilú párhuzamos intézményeket hoz létre. )

2. A „nőtörténeti fordulat”. Társadalmi alapja az 1989 utáni átmenet egyik kudarctörténete, hogy a régió többi országával ellentétben Magyarországon a nők társadalmi helyzete nem változott, illetve inkább rosszabb lett 1989 óta. A polypore állam nem a nők láthatóvá tételét tekintik célnak, mint a korábbi szakpolitikák, hanem sok nőt hoz látható helyzetbe, de ennek feltétele a rendszerkonform magatartás, illetve a kritikus kutatási témák kerülése. 

3. A biztonságpolitikai diskurzus használata. Minden szakpolitikai kérdés biztonsági kérdéssé válik, így a történetírás is, hiszen a polypore államnak nincsen egységes ideológiája, és a fenyegetettség létrehozásával tartja össze támogatóit. Ezt a feladatot a folyamatos emlékezetpolitikai harc és átalakítás veszi át, ami energiákat von el a másik állami intézményrendszerben dolgozóktól, akik eleve vesztes csatát vívnak.

Az 1990 óta lezajló magyar historiográfiai folyamatokról szóló legátfogóbb angol nyelvű tanulmány Trencsényi Balázs és Apor Péter írása. A 2007-es tanulmányban a szerzők három állítást fogalmaznak meg a magyar történetírás fejlődéséről. Az egyik, hogy létezik a történészek új generációja, amely elsősorban társadalomtörténettel foglalkozik ún. nyugatos módszerekkel, nem vizsgálja kritikusan a provinciális avantgarde korlátait és lehetőségeit a társadalmi hatásuk és fenntarthatóság szempontjából. A második, hogy létrejött a történetírói szubkultúrák pluralitása – ezt a pluralitást számolja fel most az illiberális állam. A harmadik pedig, hogy megmaradt az „objektivitásba vetett hit” és a „céhes szemlélet”. 

Jelen írásunk azt vizsgálja, hogyan következik be mostanában a történetírói szubkultúrák párhuzamosságának felszámolása, hogyan találkozik egy pontban a történetírás új és régi generációjának összetétele többek között amiatt, hogy a történetírói céhben a tagok főleg férfiak. (A „nőtörténeti fordulat” miatt szinte már mindegy is lenne a női-férfi arány, hiszen a külső politikai nyomás miatt a szerzők amúgy is egyre inkább belső cenzúrát alkalmaznak az egyre szűkülő állami forrásokért folytatott versenyben.)

A legutóbbi időszak eseményeinek tükrében mára világos, hogy a történettudomány átalakulása a Deák István által remélt módon elmaradt, és az elmúlt harminc év az elszalasztott lehetőség időszaka. A történetírás történetének áttekintésére különböző módszertani lehetőségek és szempontok kínálkoznak: az intézmények története, egyes kiemelkedő történészek életművének vizsgálata, történetírói iskolák és megközelítések (gazdaság, szellem, társadalom, társadalmi nemek) története. 

Ebben a cikkben új, kvantitatív módszerrel elemezzük a magyar történetírás eredményeit az elmúlt időszakban a történeti folyóiratok alapján, amelyek tükrözik a magyar történészek tudományos teljesítményét, és alátámasztják, hogy az illiberális történeti fordulat eredete a történész szakma működésében is keresendő.

Az adatbázis: hét folyóirat 557 száma

Kutatásunkba hét lektorált történettudományi folyóirat került be, amelyek a következők voltak: Aetas, Gesta, Korall, Múltunk, Sic Itur Astra, Századok és Történeti Szemle. Ezek a folyóiratok a magyar történetírás legfontosabb fórumai, és segítségükkel leírhatók az ott tapasztalható trendek, folyamatok. Kutatásunkban a rendszerváltás (1990) és napjaink (2017) közötti időszakot vizsgáltuk. (Az adatrögzítés 2018 szeptemberében történt, de mivel addig az időpontig több folyóiratból nem jelentek meg még számok, úgy döntöttünk, hogy kutatásunk végpontjának az utolsó teljes évet, vagyis 2017-et választjuk). Az adatbázis elkészítéséhez a fent említett hét folyóirat valamennyi, a kérdéses időszakra eső számát átvizsgáltuk, összesen 557 lapszámot.

Az Aetas történettudományi folyóiratot 1985-ben alapították, és a vizsgált időszakban évente 3-4 lapszámmal jelentkezett. Kivétel ez alól csak 1990 volt, amikor két lapszám került az olvasók elé. A lap saját bemutatkozása szerint a „politikatörténet-írás mellett a gazdaság- és a társadalomtörténet, az eszme- és a kultúrtörténet terén születő új kutatási eredményeket” mutatja be. 

A Gesta című folyóiratnak 1997-ben jelent meg az első évfolyama. A folyóirat megjelenése 2000 és 2003 között szünetelt, a többi évben általában egy lapszámmal jelentkezett, 2006-ban jelent meg kivételesen két szám. A folyóirat a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetének elektronikus folyóirata. 

A Korall társadalomtudományi folyóirat 2000-ben jelent meg először. Kezdetben kettő-három, 2008-tól viszont négy lapszám került az olvasók elé. Önjellemzése alapján a folyóirat „olyan magyarországi és nemzetközi kutatásoknak kíván fórumot biztosítani, amelyek a történelmi folyamatoknak, a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális jelenségek mélyebb történeti összefüggéseinek feltárására, újszerű megközelítésére, társadalomtudományos, interdiszciplináris elemzésére vállalkoznak”.

A Múltunk politikatörténeti folyóirat fő profilja „a modern kori magyar és egyetemes történelem, [a lap] egyúttal nyitott társadalom-, irodalom- és eszmetörténeti jellegű írások irányában is”. A lap az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének folyóirataként indult Politikatörténeti Közlemények címmel. A rendszerváltás időszakától, 1989-től megújult tartalommal és címmel jelent meg, 2002-ig három-négy, 2003-tól egységesen négy lapszám jelent meg egy évben. 

A Sic Itur Ad Astra című történeti folyóiratot 1987-ben fiatal történelemszakos hallgatók hozták létre alapvetően azzal „a céllal, hogy a periodika publikálási lehetőséget nyújtson a graduális és posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók számára. […] A folyóirat a lehető legtágabban értelmezett történettudomány területéről közöl […] tanulmányokat.” A folyóirat 1987 és 1996 között folyamatosan működött. és évente egy-két számmal jelentkezett. Két év szünet után 1999-ben jelent meg újra, 2006-ig évfolyamonként két-három számot megjelentetve. A 2006-ot követő időszakban három olyan év volt (2007, 2010, 2012 és 2014), amikor nem jelent meg lapszáma. Egyébként évente általában egy folyóiratszám került az olvasók elé. Ez alól kivételt csak 2009 jelentett, amikor három szám is megjelent. 

Az 1867-ben, az akkor frissen alapított Magyar Történelmi Társulat lapjaként létrehozott Századok tekint vissza a leghosszabb történetre. A folyóirat célja a magyar nyelven művelt történetírás bemutatása volt. A folyóirat a vizsgált időszak valamennyi évében megjelent: 1990 és 1993 között évfolyamonként három-négy, 1994-ben öt, azóta pedig hat lapszámmal.

Az 1958-ban alapított Történelmi Szemle a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének folyóirata. A folyóiratban megjelenő tanulmányok széles időspektrumot fognak át, mivel „az újkori és legújabbkori történelemmel foglalkozik, de szép számmal tartamaz középkori tematikájú írásokat is”. A Történelmi Szemle a vizsgált időszakban minden évben megjelent. A folyóirat 2006-ig kevés kivételtől eltekintve évente kettő, 2007-től pedig négy lapszámmal jelentkezett. 

Látszik tehát, hogy a folyóiratok nem mindegyike jelent meg minden vizsgált évben, azonban a vizsgált időszakban adott időpillanatban megjelenő lapszámok jól reprezentálják a magyar történetírást, ezért ez az elemzés során nem jelent problémát.

Tematikus megoszlás

A lapszámokban megjelent cikkeket két fő csoportra bontottuk: tanulmányokra és recenziókra. A következőkben a tanulmányokat elemezzük, a recenziók vizsgálatára később kerül sor. A hét folyóiratban a vizsgált időszakban összesen 3038 tanulmány jelent meg, lapszámonként átlagosan 5,5. A Múltunkban (4,04), a Történelmi Szemlében (4,3) és a Gestában (4,4) ennél átlagosan valamivel kevesebb, míg az Aetasban (5,7), a Korallban (7,3), a Sic Itur Ad Astrában (7,8) pedig több tanulmány látott napvilágot egy-egy lapszámban.

A vizsgált időszakban a témák között a politikatörténeti (26 százalék), a társadalomtörténeti (20 százalék) és a művelődéstörténeti (20 százalék) témájú tanulmányok fordultak elő a legnagyobb arányban. Közel 10-10 százalékot képviselnek a diplomáciatörténeti és gazdaságtörténeti tanulmányok. A hadtörténeti (4 százalék), a nőtörténettel foglalkozó (2 százalék) és a várostörténeti témájú (1 százalék) cikkek aránya rendkívül alacsony. A hadtörténészeknek van külön szakmai folyóirata, ami magyarázhatja az alacsony jelenlétet az általános szakmai folyóiratokban.*

A vizsgált folyóiratok közül az Aetasra, a Századokra és a Történelmi Szemlére ez az átlagos tematikus szerkezet a jellemző. A Gesta című folyóiratnál túlsúlyban vannak a társadalomtörténeti témájú tanulmányok (35 százalék). A Korallban társadalomtörténeti (36 százalék) és a várostörténeti (7 százalék) tanulmányokat találunk az átlagosnál nagyobb arányban. A Múltunkban megjelent tanulmányok 50 százaléka volt politikatörténeti témájú, ami jelentősen több, mint az összes lapszámra jellemző átlagos 26 százalék. A Sic Itur Ad Astra folyóiratnál a művelődéstörténet jelentős (37 százalék) felülreprezentáltságát találtuk. 

Elemzésünkben leginkább az időbeli változásokra voltunk kíváncsiak. A vizsgált időszakok kialakításánál a történeti jellemzők mellett módszertani szempontokat is figyelembe vettünk. Ennek eredményeképpen a következő időszakokat vizsgáljuk: 1990–1999, 2000–2010 és 2010–2017. 

A megjelent tanulmányok tematikus besorolásának időbeli változására természetesen hatással van az adott időszakban megjelenő folyóirati portfólió, azonban a különböző időszakok jellemzői láthatóan nem csak ettől függnek. A legmarkánsabb változás, hogy 2000 után jelentősen csökken a politikatörténeti témájú tanulmányok aránya. Míg az 1990 és 1999 közötti időszakban a tanulmányok valamivel több mint egyharmada (34 százalék) tartozik ide, addig a másik két időszakban már csak körülbelül egyötöde (21, illetve 19 százalék). Ezen kívül a társadalomtörténeti és művelődéstörténeti témájú cikkeknél találunk még számottevő változást. Az előbbiek aránya a 2000–2009 közötti időszakban magasabb, míg az utóbbiaké 2010 után. 

A szerzők nemek szerinti megoszlása

A tanulmányok szerzőinek 25 százaléka nő, és 75 százaléka férfi. Ezeket az arányokat az országban történészként dolgozók számához kell viszonyítanunk ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy a tanulmányok szerzői között alulreprezentáltak-e a nők. Ez az adat, nevezetesen a hivatásos, tudományos státuszban dolgozó női történészek aránya, nem hozzáférhető, így csak különböző közelítő értékeket használhatunk. Két ilyen mutatót alkalmazunk: egyrészről a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozó történész kutatók nemi megoszlását, másrészt az ország egyetemeinek történettudományi tanszékein dolgozó történészek nemi megoszlását. Az előbbinél a 2010-2015-ös időszak átlagos értékével, az utóbbinál pedig a 2018-as adattal dolgozunk. 

Mindkét esetben azt találjuk, hogy az itt dolgozó nők aránya 26 százalék. Ebből az látszik, hogy a szerzők között valamivel kisebb a nők aránya, azonban az eltérés nem túl nagy. A vizsgált időszakra nem jellemző semmiféle lineáris változás, annyi azonban elmondható, hogy a férfi szerzők aránya 1990 és 1999 között az átlagos aránynál magasabb, 82 százalék volt, míg a 2000 utáni időszakra a nők aránya nőtt valamelyest, 26–27 százalékra. 

Témák szerint vizsgálódva látható, hogy nem meglepő módon a nőtörténettel foglalkozó cikkeknél kiemelkedő a női szerzők aránya: az ilyen cikkek szerzőinek 74 százaléka nő. Az átlagos 23 százalékos aránynál valamivel több női szerzőt találunk a művelődéstörténettel foglalkozó cikkeknél is: arányuk itt 30 százalék. A férfi szerzők aránya a diplomácia- (82 százalék), a politika- (84 százalék) és a hadtörténeti (89 százalék) tanulmányok esetében nagyobb az átlagos 77 százaléknál. 

A folyóiratok elemzésénél azt találjuk, hogy a Korall (29 százalék), valamint a Sic Itur Ad Astra (37 százalék) folyóiratokra jellemzőbb a női szerzőség, míg a Századok esetében az átlagos 77 százaléknál is nagyobb a férfi szerzők aránya (80 százalék).

A recenziók, azaz a nemzetközi beágyazottság kérdése

A folyóiratok adatainak rögzítésekor a recenziókat külön kezeltük, a rájuk vonatkozó adatokat is külön rögzítettük, mert ez mutatja a történészek nemzetközi beágyazottságát. Itt külön elemeztük a recenzált művek szerzőit és maguknak a recenzióknak a szerzőit. A vizsgált időszakban összesen 2784 recenzió jelent meg, lapszámonként átlagosan öt. A folyóiratok között lényegesek az eltérések: a Történelmi Szemle szinte nem közölt recenziókat (átlag: 0,2), és viszonylag kevés ilyen írás jelent meg a Sic Itur Ad Astrában (1,6), a Gestában (2,2) és a Múltunkban (3,5) is. A Századok folyóiratban viszont lényegesen több, átlagosan 9,2 recenziót találunk lapszámonként.

A recenzált művek szerzőinek 19 százaléka volt nő, és 81 százaléka férfi a vizsgált időszakban. Ez nem tér el lényegesen a tanulmányok szerzőinek nemi megoszlásától, ahol az arány 22 és 78 százalék volt, mégis elmondható, hogy a recenzált művek szerzői között kevéssel több férfit találunk. Ha a recenziók szerzőit elemezzük, akkor a tanulmányok szerzőinek nemi arányaihoz nagyon közeli értéket, 23, illetve 77 százalékot találunk. 

Időbeli változások tekintetében mind a recenzált művek, mind a recenziók szerzőinél ugyanazt a mintázatot látjuk, mint amit korábban a tanulmányok szerzőinél: ugyan nem fedezhető fel lineáris tendencia, de az elmondható, hogy az 1990–1999 közötti időszakban a teljes időszakra jellemzőnél valamivel magasabb volt a férfiak, míg a 2010 utáni időszakban a nők aránya. 

A folyóiratok vizsgálatánál néhány markáns különbséget találunk. A Sic Itur Ad Astra folyóiratra (amelynek főszerkesztője nő) jellemző volt, hogy a tanulmányok szerzői között erősen felülreprezentáltak a nők. Ez a recenzált művek szerzői és a recensek esetében is igaz. Míg az első esetében a nők aránya 41 százalék (a teljes mintára jellemző 19 százalékhoz képest), addig az utóbbi esetében 40 százalék (a teljes mintára jellemző 23 százalékhoz képest). A Korall esetében (ahol a legtöbb nő található a szerkesztőbizottságban) szintén a női szerzők felülreprezentáltságát találtuk, és ez különösen jellemző a recensek nemi megoszlására: körükben 33 százalék a nők aránya. Ennél még markánsabb eltérés mutatkozik a Gesta esetében: itt a recenzált művek szerzői között is az átlagosnál némileg több nőt találunk (26 százalék), azonban ennek a folyóiratnak az esetében a recensek több mint fele (55 százalék) volt nő.

Következtetések

Az adatokból világos: nem következett be lényegi változás a magyar történetírás szerkezetében. Ugyan Romsics Ignác 2011-ben úgy vélte, hogy a történészek többségére „értékmentes, illetve értéksemleges empirizmus és a szakszerűség jellemző”, ez a valóságban nincs így. A Trencsényi-Apor által emlegetett történetírás céhének folyamatossága is megmaradt a nemi megoszlás esetében: mindegy, hogy politika vagy kultúrtörténeti témában, a férfiak többsége fennáll. Az egyetlen téma, ahol női többség van, az a nőtörténet, ezért is érinti súlyosan a történésznőket a két korábban már említett fejlemény. Az egyik a társadalmi nemek mesterprogramjának betiltása Magyarországon 2018 őszén, ami a nőket mint a tudomány művelőit is delegitimálta. A másik pedig a „nőtörténeti fordulat”, azaz hogy nők és a női szerzők korábbi időszakra jellemző hiányát felváltja a történetírásban a női témák kutatása. Ám a női szerzők, illetve a nőtudományi cikkek növekvő száma nem jelent kritikus gondolkodást arról, hogy milyen tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy a nők korábban láthatatlanok voltak, és ma is távol vannak a hatalmi pozícióktól. 

Lassan eljön az ideje, hogy a magyar történész szakma is feltegye a kérdést, hogy mi a felelőssége a „korlátlan szabadság” elvesztegetésében. 

*A cikk első verziója néhány hibás adatot is tartalmazott. A cikket és az ábrákat a helyes adatokkal frissítettük, a hibákért elnézést kérünk!

Barna Ildikó szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense, Pető Andrea történész, a CEU egyetemi tanára, az MTA doktora.

Felhasznált irodalom:

Deák István, Hungary, The American Historical Review 4. 97 (1992): 1041-1063.

Grzebalska, Weronika, Pető, Andrea: The gendered modus operandi of the illiberal transformation in Hungary and Poland:, Women's Studies International Forum (2018)  68 2018. May-June. 164-172. 

Gyáni Gábor: Trends in Contemporary Hungarian Historical Scholarship, Social History 2 .34. (2009), 250-260.

Hrubos Ildikó: Bologna folytatódik in Educatio 2010/1 pp. 19–33. www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/1713

Pető Andrea: Nők a tudományban, Magyar Tudomány 4. (179) 2018. 550-565.

Pető, Andrea: Roots of Illiberal Memory Politics: Remembering Women in the 1956 Hungarian Revolution, Baltic Worlds 4 (10) 2017. 42-58.

Pető Andrea: The Blue and White pin that matters in Baltic Worlds 1-2 (10) 2017, 30.

Pető Adrea Attack on Freedom of Education in Hungary. The case of gender studies. Engenderings, LSE Blog, 22 Sept 2018

Romsics, Ignác, Clio bűvöletében : magyar történetírás a 19-20. században - nemzetközi kitekintéssel, Budapest, Osiris, 2011.

Trencsényi, Balázs Apor, Péter: Fine Tuning the Polyphonic Past: Hungarian Historical writing in the 1990s in Historical narratives unbound. Eds. Antohi Sorin, Balazs Trencsenyi, Péter Apor CEU Press 2007, 1-76.  

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás