Egyetlen befektető manipulálhatta a bitcoin árfolyamát a 20 ezer dolláros rekord idején

Közel másfél évvel az után, hogy John Griffin, a Texasi Egyetem pénzügyi tanszékének pénzpiaci csalásokkal foglalkozó professzora közzétette a nagy 2017-es Bitcoin-menet mögött húzódó manipulációról szóló tanulmányát, a szakember most újabb erős állítást fogalmazott meg a kriptovaluta szárnyalásáról: egyetlen piaci szereplő állhat az árfolyam felpörgetése mögött. Mint az ismert, a bitcoin árfolyama 2017-ben az év eleji 800 dollárról 20 ezer dollárig kúszott fel decemberre.

A Bitfinex nevű hongkongi kriptopénztőzsde egyik ügyfele képes felnyomni a bitcoin árfolyamát, amikor az bizonyos határérték alá esik – állítja Griffin és az Ohiói Állami Egyetemen kutató Amin Shams. A szakértők szerint a manipuláció a Tether nevű kriptovalutával hozható összefüggésbe, aminek az értéke mindig megegyezik az amerikai dolláréval, és aminek ugyanazok a tulajdonosai, mint a Bitfinexnek.

A Tether működtetői azt állítják, hogy minden egyes coin valódi dollárfedezettel rendelkezik, de ezt már amerikai hatóságok is megkérdőjelezték, és jelenleg is vizsgálódik ez ügyben az igazságügyi minisztérium. Griffin és Shams azt az elméletet támasztja alá, hogy a tethereket valódi fedezet nélkül bocsátották ki, és bitcoinok vásárlására használták fel őket, ezzel felpörgetve az árfolyamot.

A bitcoin árfolyama a kezdetektől, amerikai dollárbanFotó: Buy Bitcoin Worldwide

A kutatók a 2017. március 1. és 2018. március 31. közötti tranzakciókat vizsgálták, és azt figyelték meg, hogy a Bitfinexen mindig akkor ugrott meg a bitcoinvásárlások mértéke, amikor egy bizonyos határ alá esett az árfolyam. „Ez a minta egyedül a tetherek kibocsátását követő időszakokban figyelhető meg, egyetlen nagy ügyfélnél, kizárólag ezen a tőzsdén. Szimulációink szerint az ilyen minták véletlenszerűsége teljesen valószínűtlen” – írják a Journal of Finance következő számában megjelenő tanulmányban.

„A kutatási eredményeink azt mutatják, hogy befektetők ezrei helyett mindössze egyetlen óriás mozgatta a bitcoin árfolyamát. A jövőben már csak csodálkozni fognak azon, hogy voltak befektetők, akik milliárdokat nyújtottak át olyan embereknek, akiket nem is ismertek, és akiket szinte egyáltalán nem ellenőriztek” – mondta Griffin.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: