Riasztó állapotban van az oroszországi igazságszolgáltatás: akit megvádolnak, azt el is ítélik

Komor képet rajzolnak az oroszországi igazságszolgáltatás állapotáról az orosz Legfelsőbb Bíróság Bírósági Igazgatóságának adatai. A joguralom érvényesülésének egyik legpontosabb mutatója a büntető igazságszolgáltatás során érvényesülő gyakorlat. Ezt a területet mára az a lidérces állapot jellemzi, hogy a büntetőügyben megvádoltaknak szinte semmi esélyük nincs arra, hogy a bírósági eljárás során felmentő ítéletet kapjanak. 

A szentpétervári Európa Egyetem jogalkalmazással foglalkozó intézetének tavaly közreadott átfogó jelentése egyenesen úgy fogalmaz: „az oroszországi bíróságok ítélkezési gyakorlatában a felmentés esélye annyira kicsi, hogy csaknem száz százalékos bizonyossággal állítható, a vádlott bűnössége már a bűnügyi eljárás bírósági szakasza előtt eldől”. Egyszerűbben fogalmazva: mivel a bíróságok szinte soha nem hoznak felmentő ítéletet, ezért joggal állítható, hogy a vádlott bűnösségéről érdemben nem ők, hanem a nyomozó vagy a vádhatóságok döntenek. Az orosz Legfelsőbb Bíróság adatai szerint a felmentő ítéletek aránya az elmúlt tíz évben 0,12 és 0,45 százalék között mozgott, vagyis gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. De a fellebbviteli bíróságokon sem sokkal jobb a helyzet. Az eléjük kerülő ügyek mindössze 3 százalékában születik felmentő ítélet. 

Mindez jórészt annak következménye, hogy a bírósági eljárásokban egyre kevesebb figyelmet fordítanak a vád alapos alátámasztására, a meggyőző bizonyítékok összegyűjtésére. Ezt pedig azért tehetik meg a vádhatóság képviselői, mert mára merő formalitássá vált a bírósági eljárások ellentmondásos jellege annak ellenére is, hogy az eljárás során ugyan jelen vannak a védők, de a szerepük alárendelt, amit többségük – kiváltképp alsóbb szinteken – el is fogad. Ilyen helyzetben nem meglepő, hogy szinte soha nem születik felmentő ítélet, és azok nagy része aránytalanul szigorú. Mindebben jelentős mértékben közrejátszik a bírák alacsony szakmai színvonala, ami jórészt annak következménye, hogy a szolgálatban álló bírák 45 százaléka levelező képzésben jutott diplomához. A már idézett jelentés szerint a bírák közt egyre többen vannak, akik kinevezésük előtt valamely bíróság hivatali apparátusában dolgoztak, vagyis komoly, felelősséggel járó szakmai előélet nem áll mögöttük. Arányuk 1999-ben még csak 10 százalékos volt, mára viszont több mint kétharmaduk ebből a körből kerül ki.  

Drága és irányított igazságszolgáltatás

Mindeközben a bírói pálya Oroszországban rendkívül vonzó, aminek jórészt számos, általuk élvezett privilégium az oka. Az oroszországi bírák – és ezen a tavaly nyáron bejelentett nyugdíjkorhatár-emelés sem változtatott – húszévi szolgálat után nyugdíjba vonulhatnak, miközben még a legalsóbb szinteken szolgálók is 60-70 ezer rubeles nyugdíjra számíthatnak, ami öt-hatszorosa az oroszországi átlagnyugdíjnak. És akkor még nem beszéltünk a magasabb instanciákon szolgálók jövedelméről. Ma egy szövetségi szintű bíró havi fizetése 150-170 ezer rubel, ami durván 800 ezer forintnak felel meg. Többek között ez az oroszországi viszonyok között kiugróan magas bírói bérezés is szerepet játszik abban, hogy az állam működtetésével összefüggő kiadások közel 7 százalékát fordítják a bíróságokra. Ez arányaiban kétszer akkora, mint Dánia esetében. Csakhogy míg a kis észak-európai ország a World Justice Project nemzetközi szervezet Rule of Law Indexén az élmezőnyben van, Oroszország a lista utolsó negyedében kullog. 

Három és fél év büntetőtáborra ítélték szeptemberben Pavel Ustinov színészt, mert a vád szerint egy augusztusi tüntetésen megsebesített egy rendőrt. A bíróság nem vette figyelembe a videós bizonyítékot, amely azt hivatott volna igazolni, hogy a színész csak bámészkodott, nem tüntetett, és nem is támadta meg a rendőrt (aki egyébként vállficamot szenvedett). Nem sokkal később – prominens személyek tiltakozása miatt – a bíróság 1 év felfüggesztettre változtatta az ítéletet.Fotó: Grigory Sysoev/Sputnik

A bíróságok működésére – kiváltképp alsóbb szinteken – rányomja bélyegét az a gyakori körülmény, hogy a bírák szoros kapcsolatot tartanak fenn az ügyészség, a vádhatóság és a helyi végrehajtó hatalom vezetőivel. A moszkvai elitegyetem, a Viszsaja Skola Ekonomiki jogi karának professzora, Szergej Pasin egy interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy a járási bírák, illetve a kisebb városok bírái gyakran töltik együtt szabadidejüket a helyi rendőrség munkatársaival és a helyi ügyészekkel. Ebben a közegben felmentő ítéletet hozni egyenlő az ivócimbora és a vadásztárs megsértésével.  De ki akarná őket megbántani? Az adatok tanúsága szerint nem sokan.

Ilyen körülmények között kiváltképp felértékelődik az esküdtek szerepe. Csakhogy az utóbbi években az Állami Duma sorra fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyekkel folyamatosan szűkítette az esküdtszékek illetékességét, vagyis egyre több ügytípust vont ki joghatóságuk alól. Ám nemcsak illetékességüket próbálják mindinkább korlátozni, de ezzel párhuzamosan igyekeznek befolyásolhatóságukat is növelni. Nemrég tizenkettőről nyolcra csökkentették a kerületi bíróságokon az egyes eljárásokba bevont esküdtek számát. Ezek a változtatások azt feltételezik, hogy kevesebb esküdtet könnyebb befolyásolni. Eközben folyamatosan csökken az esküdtszékek előtt elbírált ügyek száma. A Legfelsőbb Bíróság adatai szerint míg 1995-ben még csak 173 ügyben döntöttek esküdtszékek, 2011-ben már 633 esetben. Ez után azonban elkezdett visszaesni az esküdtek által elbírált esetek száma. 2015-ben már csak 217 ilyen volt, vagyis lényegében visszaállt a két évtizeddel korábbi állapot. Ez azt jelenti, hogy az összes büntetőügy alig 0,1 százalékában ítélkeznek esküdtszékek. 

A bíróságok munkájának degradálódását mutatja az az egyre inkább terjedő gyakorlat is, hogy a büntetőügyek mind nagyobb arányában hoznak különleges eljárásrendben ítéletet. Ennek lényege, hogy a bíróságok munkatársainak már az eljárás korai szakaszában sikerül meggyőznie a vádlottat, hogy jobban jár, ha elismeri bűnösségét, és elfogadja a vádhatóság következtetéseit. Az efféle eljárásrend nagy „előnye”, hogy – szemben a hagyományossal – sokkal gyorsabban lehet ítéletet hozni, mert nem kell a bizonyítékokkal hosszasan bíbelődni. Ráadásul a bírák moshatják kezeiket, hiszen maga a vádlott ismerte el bűnösségét. Hát lehet itt szó bírói tévedésről? A különleges eljárásrend azért válhatott széles körben elterjedt gyakorlattá, mert a vádlottak nagy része tudja, hogy az orosz bíróságok előtt szinte semmi esélye nincs ártatlanságának bizonyítására. A Legfelsőbb Bíróság adatai egyértelműen mutatják, hogy a különleges eljárásrend gyakorlata egyre jobban terjed. Már 2012-ben is a büntetőügyek több mint felében – a 941 ezer ügyből 575 ezerben – ilyen eljárásban hoztak ítéletet, míg négy évvel később már a büntetőügyek csaknem kétharmadában, 967 ezerből 636 ezer esetben. 

A rendőrtábornok mint ombudsman

A büntető ítélkezés magas szakmai színvonala a nyilvánvaló és egyértelmű köztörvényes ügyekben is elemi társadalmi érdek. Ám kiváltképp érzékeny problémává válik, amikor az állampolgárok politikai jogainak gyakorlásával összefüggő ügyekről van szó. Az utóbbi 6-8 évben – nyilvánvalóan nem függetlenül a rezsim 2011-2012 fordulóján elszenvedett átmeneti megingásától – sorra születtek azok a törvények, amelyek megpróbálják radikálisan korlátozni a politikai tiltakozás legális formáit. De manapság a szabad véleménynyilvánítás lehetőségei is egyre inkább beszűkültek. Drákói szigor jellemzi a szélsőséges nézetek ellen fellépő törvényt, amire hivatkozva mind gyakrabban vonnak büntetőeljárás alá olyanokat is, akik – anélkül, hogy bármiféle erőszakos cselekményre szólítottak volna fel – csak az alkotmányban biztosított jogukkal élve elmondták vagy leírták véleményüket. Ott, ahol a politikai küzdelem bevett eszközévé válik a hatalommal egyet nem értők kriminalizálása, még inkább fontossá válik a bíróságok függetlensége, elfogulatlansága és magas szakmai színvonala. Ellenkező esetben a hatalom gond nélkül tudja ellenfeleit büntető eljárás alá vonva kizárni őket a politikai küzdelemből, és fenyegetett helyzetben tartani mindazokat, akik készek lennének a politikai tiltakozásra. 

A mára kialakult helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a bíróságok mellett azokban az intézményekben is egyre kevésbé bízhatnak az oroszországi állampolgárok, amelyek első számú feladata épp a jogvédelem lenne. Ilyen például a kilencvenes évek elején Oroszországban is felállított ombudsmani intézmény. Ezt az alapításakor még komolyan vett tisztséget kezdetben valódi jogvédők töltötték be. Idővel azonban elkezdődött a hatalom iránt egyre lojálisabb személyekkel való lecserélésük. Ez a folyamat 2016-ban odáig jutott, hogy egy rendőrtábornokot neveztek ki erre a posztra. Lehet, hogy ő volt a legalkalmasabb jelölt, de kinevezése – rendőri előélete miatt – mégiscsak megcsúfolása volt az ombudsmani tisztségnek. 

Az orosz elnök mellett már hosszú idő óta működik egy Emberi Jogi Bizottság is. A testület Dmitrij Medvegyev elnökké választása után jelentősen átalakult, az új elnök ugyanis fontosnak tartotta, hogy tényleges jogvédőket kérjen fel a bizottsági tagságra. Ez meg is látszott a grémium munkáján, ezért túlzás nélkül állítható, hogy a 2008 és 2012 közti időszak volt a testület aranykora. Vlagyimir Putyin elnökként való visszatérése után azonban újra jelentősen átalakult a tagság. A visszatérő elnök duplájára növelte a tagok számát, olyanokat kérve fel a bizottsági munkára, akiknek a lojalitásával kapcsolatban a hatalomnak semmi kétsége nem lehetett. Ennek ellenére a régi tagok továbbra is komolyan vették feladatukat. Nem véletlen, hogy a bizottság egy része az ukrajnai válság idején is próbált küldetésének megfelelni és tényszerűen beszámolni az oroszok krími helyzetéről, de jelentéstervezeteiket a felduzzasztott bizottság új többsége rendre leszavazta. A közelmúltbeli moszkvai tüntetések és azok durva rendőri letörésének ügyében is igyekezett a bizottság több tagja rosszallásának hangot adni, de semmire nem mentek vele. Legfeljebb azt tudták elérni, hogy miután elcsitultak az ellenzéki jelöltek választásból való kizárása miatti tüntetések, és lezajlott a fővárosi közgyűlés megválasztása, Putyin leváltotta a bizottság elnökét és menesztett további négy tagot, köztük az Agora jogvédő szervezet vezetőjét. Annak a szervezetnek az első emberét, amelyik rendszeresen nyújtott és nyújt ma is ingyenes ügyvédi segítséget a politikai okokból eljárás alá vontaknak. De a kizártak között van egy olyan politológus is, aki következetesen bírálta a rezsim működését, és rendszeresen kiállt a politikai állásfoglalásuk miatt üldözöttek mellett. Ezek után aligha lephetett meg bárkit is, hogy az új bizottsági elnök a hatalom elkötelezettje lett. Ez már csak azért is állítható, mert tagja a hatalompárt, az Egységes Oroszország elnökségének.

A szerző történész, Oroszország-szakértő, a Corvinus Egyetem oktatója. További írásai a Qubiten itt olvashatók 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: