Az emlékkiállítások még akkor is elég unalmasak tudnak lenni, ha egyébként érdekes emberről van szó: van valami, amit még a legnagyobb költő feneke által fényesre koptatott székben, illetve az író kedvenc tollában is meg lehet unni, nem is beszélve az egyetemi leckekönyvről, az indexről, amiből kiderül, hogy a világhírű matematikust háromszor húzták meg analízisből. Magyari Béla, az ember, aki majdnem első magyarként jutott ki a világűrbe, aztán végül ki sem jutott, elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy még az elkoptatott indexek kockázatát is felvállalja érte az ember, így megnéztük, mit tartogat a november 23-án megnyitott állandó tárlat az űrhajós életéről a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban. 

Azonos kiképzést kaptak

Magyari ugyanolyan felkészítést kapott, mint Farkas Bertalan, aki végül eljutott az űrbe. Ugyanazoknak a fizikai és mentális feltételeknek kellett megfelelnie, és 1980. május 23-án ugyanúgy készen állt az űrrepülésre, mint társa. Maga az űrhajós is hangsúlyozta, hogy ő dublőrként vett részt a küldetésen, azért készítették fel az űrrepülésre, hogy legyen valaki, ha valami baj történne. A fiatal vadászpilóta először Kecskeméten esett át több megterhelő orvosi vizsgálaton, majd Oroszországba, a moszkvai területen fekvő, űrhajós-kiképzőközpontként működő Csillagvárosba (Zvjozdnij gorodok) szállították őket további felkészülésre. 

Magyarit a családja is elkísérte, de az már 1979-ben eldőlt, hogy társával, az orosz Vlagyimir Dzsanyibekovval együtt ők a dublőr szerepét játsszák majd – persze azért ott volt a remény, hogy hátha mégis kijut az űrbe. Az Interkozmosszal való együttműködés keretein belül a magyarokon kívül kubai, bolgár, mongol és román űrhajósokat is felkészítettek az űrutazásra, de ezeken a missziókon az utolsó pillanatig titkolták, hogy melyik páros juthat el az űrbe – ezt a gyakorlatot a magyarok kérésére ezúttal hanyagolták, ha szigorú titoktartás mellett is, de Magyari és Farkas Bertalan is tudta, hogy melyikük fog útra kelni. És az nem Magyari volt. 

A propaganda mindenre felkészült

Talán ez is lehet az oka, hogy a két űrhajós Magyari tavalyi haláláig jó viszonyban maradt, visszaemlékezései szerint ugyan sokkolta, amikor meglátta a Szojuz-36 űrhajóban a bevésett monogramokat. Ekkor dőlt el végleg, hogy biztosan nem ő megy ki az űrbe. Féltékenység helyett drukkolt inkább a társának, és megígérte, hogy sörrel várja majd, ha visszajön – ezt be is tartotta, bár arra is kitért, hogy űrutazás ide vagy oda, sakkban azért ő volt a jobb.

A titoktartásra szükség is volt, hiszen a propaganda semmit sem bízott a véletlenre: a biztonság kedvéért Magyarival is leforgattak egy rövidfilmet, amelyben az első magyar űrhajósként aposztrofálják, hogy készen álljon az anyag, ha mégsem Farkas Bertalanra esett volna a választás. Ezt elvileg meg kellett volna semmisíteniük, de szerencsére nem sikerült, így Az első magyar az űrben című kisfilm, amiben Magyari első űrhajósi minőségében nyilatkozik, illetve a szintén fennmaradt, Magyarit ünneplő plakát a kiállítás legérdekesebb része. A tárlat az indexek, oklevelek, újságkivágások mellett egy portrét is felvonultat az űrhajósról – ebben még nem lenne semmi érdekes, csakhogy a festményt a színész Agárdy Gábor készítette annak idején. Ekkora celeb volt Magyari.

Ez az űrhajó elment

A kiállítás anyagát Magyari Béla gyűjtötte össze és őrizte, tavaly bekövetkezett halála után a család pedig a városra bízta, a tárgyakból pedig a Kiskun Múzeum hozott létre egy állandó tárlatot. Az anyag egy szobát foglal el a múzeumban; az intézmény szakemberei és a család közösen döntöttek arról, hogy mi szerepeljen a tárlaton, ugyanis összesen körülbelül 3200 tárgyról volt szó. Ezek között vannak fényképek, egyenruhák, Magyari vadászpilóta-felszerelése mellett űrhajósoknak szánt élelmiszerek, kitüntetések és effélék is. Persze itt is megvolt a kötelezően kiállított egyetemi index, de ennél jóval több anyagról volt szó. A cél az volt, hogy Magyari személyét mutassák be, ne csak azt az embert, aki majdnem kimehetett az űrbe, aztán mégsem – és ez sikerült is. 

Jurij Gagarin 1968-as végzetes repülőgép-balesete után az oroszok úgy kezelték az űrhajósokat, mint a hímes tojást: nem engedhették meg maguknak, hogy a hősökként ünnepelt, irtózatos pénzekből kiképezett embereknek bármi baja essen. Magyarit is ugyanakkora sztárként tartották számon, mint Farkas Bertalant, ők ketten közösen is járták az országot, hogy népszerűsítsék marxista-leninista űrsikereket, sőt attól tartva, hogy megismétlődhet egy a Gagarinéhoz hasonló baleset, biztonsági okokból a további repüléstől is eltiltották őket. Magyarinak azért még 1987-ig engedték, hogy ha keveset is, de repülhessen, Farkast viszont azonnal leparancsolták a gépről, de ahogy Magyari is mondta, tudták, hogy az űrhajós kiképzéssel vége a vadászpilóta-karriernek, és ezzel együtt vállalták a küldetést. A propagandacélokról a némileg melankolikus Ez a rakéta elment című visszaemlékezés szerint, amelyben röviden összefoglalták, hogy mit is gondolt a magyar űrrepülésről, azt mondta, hogy az űrhajót nem a marxizmus-leninizmus viszi fel az űrbe, ő sem celebnek, hanem űrhajósnak jelentkezett annak idején. 

Doktor, horgász

Az űrhajósokkal viszont hazatérésük után is kezdeni kellett valamit: hiába voltak pilóták, nem repülhettek, az meg nem tarthat örökké, hogy bejárják az országot, és elmesélik, hogy hogyan jutottak ki az űrbe (vagy hogyan nem). A honvédség ugyan állományban tartotta őket, de miután nem repülhettek, végül elküldték őket egyetemre. Magyari így lett mérnök, ha pedig már nekilátott, folytatta is a tanulmányait, a Miskolci Egyetemen szerzett doktori fokozatot – azokat a fémeket tanulmányozta, amelyeket Farkas Bertalan vitt fel az űrbe, ezeknek az olvadását és az űrbeli viselkedését vizsgálta. 

Mészáros Márta, a Kunsági Múzeum igazgatója szerint különösen fontos, hogy a gyűjtemény egyben maradt: ez volt a család kívánsága is, Magyari négy gyermeke és özvegye megtartottak egy-egy tárgyat a hagyatékból, ezek nem kerülnek a nagyközönség elé, de a fényképek, dokumentumok és egyenruhák így is kerek képet adnak az életútról. A kiállítás megtekinthető anyagát a család öt évre adta kölcsön a múzeumnak. A tudományos karrier mellett Magyari a későbbiekben is aktív volt: részt vett az orosz csapatok kivonásában, és az oroszok távozása után visszakapott reptereket ellenőrizte. Pecázott is, az egyik újságkivágásban szereplő mestertippje szerint a reteklevél elképesztően jó csaliként válik be. 

Az űrhajót nem a marxizmus-leninizmus repíti az űrbe

Mészáros Márta szerint Magyarit a rendszerváltás után mellőzték, bár Kiskunfélegyházán azért fennmaradt a majdnem-űrhajós kultusza, ezért is bízták a város gondjára a kiállítás megszervezését: miután nyugdíjazták, nemigen tudott mit kezdeni magával. Ebben bizonyára szerepet játszott a politika is; lehet, hogy az űrhajót nem a marxizmus-leninizmus emelte az űrbe, de ez tette őket a propaganda eszközévé. A 9 perces, a magyar-szovjet űrkutatás sikereit harsogó propagandafilm B verziójában Magyarival pontosan ugyanazt forgatták le, mint Farkas Bertalannal, az „első magyar az űrben” felütéssel – miközben épp oda nem jutott el. A kisfilmből megtudhatjuk, hogy hogyan készültek a misszióra, mit ettek az űrben (többek között kaviáros szendvicset tojással, valamint dolgokat tubusból), sőt, még azt is, hogy hány fok van az űrállomáson. 

A hurráoptimista felvétel szerint 16-24 fokos hőmérsékletben, többek között magyar fejlesztésű műszerekben töltötték munkaidejüket az űrhajósok, sőt, még magyaros ízvilágú konzerveket is vittek magukkal, hogy ne legyen honvágyuk. Igaz, a Csillagváros is messze van, de meglehetősen kellemetlen lehetett egy sosem volt űrmisszióról beszélni a propagandának – de ehhez is jó képet kellett vágni. Nem is csoda, hogy sokan kételkednek a Holdra szállásban, ha a biztonság kedvéért már előre kész volt a sajtóanyag Magyari útjáról. 

Ez az űrhajó elment, de az állandó tárlat itt maradt: a kiállítást november 23-án, Magyari Béla születésének hetvenedik, díszpolgárrá avatásának 39. évfordulóján nyitották meg a Kiskun Múzeumban Kiskunfélegyházán. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: