A 20. századi klímamodellek tökéletesen megjósolták, ami most van, csak senki sem figyelt rájuk

Az 1970-es évek eleje és a 2000-es évek vége közötti időszakban készült klímamodellek nagy többsége meglepően pontos volt – derült ki abból az elemzésből, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra a Geophysical Research Letters oldalán a Kaliforniai Egyetem (Berkeley), a Massachusetts Institute of Technology (MIT) és a NASA Goddard Intézetének kutatói. Eredményeiket belefoglalják az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) soron következő, 2021-es jelentésébe is.

Kritikusok gyakorta és régóta megkérdőjelezik a klímamodellek pontosságát és hitelességét, a kutatók ezért úgy gondolták, ideje véget vetni ennek, és visszamenőleg vizsgáltak meg 17 modellt, amelyek 1970 és 2007 között keletkeztek. A modelleket aszerint értékelték, hogy mennyire pontosan jósolták meg a globális átlaghőmérséklet alakulását. 

A vizsgált modellek többsége pontosan azt jelezte előre, ami utóbb megtörtént – mondta a tanulmány vezető szerzője, Zeke Hausfather a Kaliforniai Egyetemről. A 17 modellből 10 pontosan jósolta meg a hőmérséklet jövőbeli alakulását, további 4 pedig ugyan helyes elméleti megközelítéssel végezte a számításokat, de nem tudta megbecsülni az üvegházhatású gázok kibocsátásának majdani alakulását.

A klímamodelleket érintő legnagyobb kihívás éppen az, hogy a kutatók kristálygömb híján nehezen tudják megbecsülni a kibocsátás alakulását. A korai klímamodellek némelyike például nem számolhatott az 1989-ben életbe lépett montréali jegyzőkönyvvel, amely jelentősen korlátozta az erős üvegházhatású halogénezett szénhidrogén-származékok (CFC-k) kibocsátását. Az akkori számítógépes fejlettség mellett a kutatók ráadásul jóval kevesebb forgatókönyvet tudtak megvizsgálni, mint manapság.

Mindezek ellenére „a felmelegedés ma tapasztalt mértéke majdnem pontosan megfelel annak, amit a korai klímamodellek előrejeleztek” – mondta Hausfather. 

A klímamodelleknek két lényeges becslést kell tenniük: mennyi üvegházhatású gáz kerül a légkörbe, illetve hogyan reagál a légkör a változásokra. A kibocsátás a bizonytalanabb, hiszen nagymértékben befolyásolja az emberi viselkedés, a légkör fizikáját azonban a legtöbb modell pontosan érti, és helyesen alkalmazza.

A hibás hőmérsékleti előrejelzések általában arra vezethetők vissza, hogy a kutatók nem tudták pontosan megbecsülni a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét. Amikor Hausfaterék számoltak ezekkel a pontatlanságokkal, azt találták, hogy a szén-dioxid-kibocsátás és a felmelegedés közötti összefüggés továbbra is stimmel a korabeli tanulmányokban.

A rossz hír

A klímaváltozást tagadók gyakran érvelnek a klímamodellek pontatlanságával, pedig úgy tűnik, hogy a klímakutatók meglehetősen stabil tudással bírnak a Föld klímarendszeréről. Az új elemzés eredményei így egyben arra is utalnak, hogy „nyugodtan támaszkodhatunk a globális felmelegedést előrejelző klímamodellek pontosságára”, ahogy Hausfather fogalmazott, ráadásul azóta a rendelkezésre álló technológia is fejlődött, és a modellek is tovább finomodtak.

A rossz hír tehát, hogy azok a jelenlegi modellek is pontosak, amelyek világosan leírják, hogy ha nem másfél, hanem 2 Celsius-fokkal nő a globális átlaghőmérséklet az iparosodás végéig, annak jóval súlyosabb következményei lesznek. Hát még ha jó ideig a jelenlegi szinten marad vagy tovább nő a kibocsátás: akkor már 3,2 Celsius-fokos növekedésre kell számítani az évszázad végéig, ami az IPCC és tudományos testületek szerint is katasztrofális következményekkel járna.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: