Új ENSZ-jelentés: Nagyjából elbuktuk a klímaváltozás elleni harcot
Egyre inkább ködbe vész a párizsi klímaegyezményben kitűzött másfél-két Celsius-fokos globális felmelegedés az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) hétfői jelentése szerint, amely azt vizsgálta, mekkora az olló a valós szén-dioxid-kibocsátás és a beütemezett emissziós célok között.
Röviden: egyre nagyobb. A légköri szén-dioxid mennyisége évről évre rekordot dönt, az ENSZ meteorológiai világszervezete (WMO) éppen tegnap hozta nyilvánosságra, hogy 2018-ban is. A kormányoknak ötszörösére kell növelniük kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseiket, ha teljesíteni akarják a mind irreálisabbnak tűnő 1,5 fokos célt. A szakadék (ez már nem is olló) olyan nagy, hogy még ha az egyes országok be is tartják jelenlegi ígéreteket, akkor is kétszer ekkora lesz a felmelegedés az évszázad végéig – olvasható az Emissions Gap Report 2019 című jelentésben.
A nagy gazdaságok nem csökkentik elég gyorsan a kibocsátást, a húsz leggazdagabb országból tizenöt még az időpontot sem tűzte ki, amikor elérné a zéró emissziót.
A UNEP helyzetértékelése meglehetősen őszinte: „a helyzet sivár. Az országok nem állították meg az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedését, emiatt most még gyorsabban és radikálisabban kell cselekedni.” Az elmúlt évtizedben átlagosan évi 1,5 százalékkal nőtt az emisszió, 2018-ban eljutottunk a 55 gigatonna szén-dioxid-ekvivalensig, ami 3,2 Celsius-fokos felmelegedést vetít előre a 21. század végéig.
Grafika: Mauna Loa Obszervatórium
Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) éppen tavaly figyelmeztetett sokkoló jelentésében a másfél fok fölötti felmelegedés az emberre és az élővilágra nézve pusztító következményeire. Nagyon nem mindegy ugyanis az a fél fokos különbség: az északi féltekén csak nagy ritkán előforduló szélsőséges hőhullámok valószínűsége például számos térségben 50 százalékkal nőne, ha 1,5 helyett 2 fokkal emelkedne a hőmérséklet. Egyes trópusi halászati cégek már valahol 1,5 és 2 fok között elhullanának, de a mezőgazdasági ültetvények terméshozama és a megtermelt növények tápanyagtartalma további 10-15 százalékkal csökkenne intenzívebb felmelegedés esetén. A fajok kipusztulásának üteme jelentősen felgyorsulna. A fél fokkal nagyobb felmelegedés leginkább aggasztó következménye azonban a sarki jég és az üvegházhatású metánt óriási készletekben tartalmazó permafroszt olvadásának vészesen felgyorsuló üteme.
Az idei emissziós jelentésben azt írják, hogy
a másfél fokos cél tartásához az elkövetkező 10 évben drasztikusan, évi 7,6 százalékkal kellene csökkenteni a kibocsátást.
Ez pedig a korábbi kibocsátási trendek ismeretében teljes lehetetlenség, hiszen még a légköri szén-dioxid-szint stagnálása is álomnak tűnik.
Argentinok, buszra!
A jelentés külön gondot fordít az összkibocsátás 78 százalékáért felelős leggazdagabb országok, a G20 erőfeszítéseire, ha lehet ilyenekről beszélni. Eddig közülük csak az EU, az Egyesült Királyság, Olaszország és Franciaország köteleződött el a zéró emisszió mellett. Hét G20-államnak még ahhoz is erőfeszítéseket kell tennie, hogy a jelenlegi ígéreteit tarthassa: ide tartozik Ausztrália, Brazília, a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Japán, Kanada és természetesen a globális szén-dioxid-kibocsátás 16 százalékáért felelős Egyesült Államok.
A jelentés szerint Brazília vállalását újra is kell értékelni, „tekintve, hogy a közelmúltban felgyorsult az országban az erdőirtás üteme”. India, Oroszország és Törökország sínen van, ami a klímavállalásaikat illeti, sőt, még várhatóan 15 százalékkal túl is teljesítik a terveiket, ám emögött az UNEP szerint az áll, hogy eleve igen alacsonyra tették a lécet. Argentína, Indonézia és Szaúd-Arábia esetében bizonytalan, hogy teljesülnek-e a célok. Egyedül a teljes kibocsátás 29 százalékáért felelős Kína, az Európai Unió és Mexikó tűnik úgy, hogy képes lesz tartani önkéntes vállalását.
Összegezve tehát ha a legnagyobb kibocsátók többsége nem fokozza 2015-ös vállalásait, a másfél fokos felmelegedést jócskán felülmúljuk. Inger Anderson, a UNEP ügyvezető igazgatója szerint 2020-ban kell radikális lépésekkel minél nagyobb mértékben visszafogni a szén-dioxid-kibocsátást, ami majd beindítja a hosszabb távú átalakulást a gazdaságokban és a társadalmakban.
A jelentés javaslatokkal is szolgál az egyes G20-országoknak. Argentínának például azt tanácsolják, hogy a közvélemény alakításával vegye rá lakosságát a nagyvárosi tömegközlekedés használatára, Kínát pedig arra sürgetik, hogy állítsa le szénerőműveit (ami a friss hírek alapján elég bizonytalan kimenetelű tervnek tűnik, mivel Kína még javában építi ezeket).
A javasolt akciótervek fókuszában az energiarendszer áll: hogy ez milyen mértékben jelentős terepe a klímaváltozás lassításának, azt a jelentésben közölt számok is mutatják: 3,8 billió dollárra becsülik ennek az átállásnak az éves költségeit 2020 és 2050 között – már ha tartani szeretnénk az 1,5 fokos felmelegedési célt.
Jövő héten Madridban rendezik az ENSZ klímaváltozási konferenciáját (COP25), ebből az alkalomból a spanyol kormány ökológiai átállásért felelős miniszterét, Teresa Riberát kérdezték meg, aki azt mondta, sürgősen és minden szinten fel kell zárkózni a párizsi egyezményben vállalt célokhoz. „Érthetetlen lenne, ha az ENSZ és a multilateralizmus iránt elkötelezett országok nem ismernék el, hogy ez az elkötelezettség további klímaváltozás elleni intézkedéseket igényel. Máskülönben csak szenvedés, fájdalom és igazságtalanság vár ránk.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kapcsolódó cikkek
