Kiadták az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) friss jelentését, amely szerint sokkal súlyosabb következményekkel jár a klímaváltozás, mint korábban gondolták. A riport szerint a drámai hatások csak akkor elkerülhetők, ha a világgazdaságot eddig példátlan sebességgel állítják át egy új, fenntarthatóbb modellre. 

A hétfőn bemutatott jelentés szerzői szerint ha az üvegházhatású gázok kibocsátása a jelenlegi ütemben folytatódik, 2040-ig világszerte súlyosabbá válnak a szárazságok, ezáltal nő a nyomor, a part menti területeket pedig elönti a tenger. A jelentésben leírt jövőbeli világot egyre súlyosbodó élelmezési válságok, pusztító erdőtüzek jellemzik, és már 2040-re – tehát jóval hamarabb, mint egy emberöltő – várható a korallzátonyok szinte teljes kipusztulása. 

A jelentést 40 ország 91 tudósa állította össze több mint hatezer tanulmány elemzése után azzal a céllal, hogy értékeljék a párizsi klímamegállapodásban rögzített másfél Celsius-fokos globális felmelegedési cél környezeti hatásait. (A párizsi éghajlatvédelmi egyezményben valójában arról rendelkeztek, hogy a felmelegedést 2 fok alatt tartják, de törekednek arra, hogy csak 1,5 fok legyen.)

Bill Hare fizikus, több korábbi IPCC-jelentés szerzője szerint a „sokkoló” jelentés meglehetősen aggasztó képet fest fel, mint mondta, mindezzel még alig néhány éve sem voltunk tisztában. Myles Allen oxfordi klímatudós, az új jelentés egyik szerzője szerint nincs mese, vissza kell fordítani a kibocsátási trendeket, és ehhez szinte egyik pillanatról a másikra kell átállítani a gazdasági modellt.

Nagyon nem mindegy, hogy 1,5 vagy 2 fok

Az eddigi tudományos munkák a 2 Celsius-fokos emelkedés hatásait vizsgálták, mert korábban úgy tartották, ez az a lélektani határ, amely nagyon súlyos következményeket von maga után. De úgy tűnik, ha minden marad a régiben, még a párizsi egyezményben rögzített felső határt, a legfeljebb 2 fokos emelkedést sem sikerül tartani.

A félfokos különbségnek óriási jelentősége van – mutattak rá a jelentésben. Az északi féltekén csak nagyritkán előforduló szélsőséges hőhullámok valószínűsége például számos térségben 50 százalékkal nőne, ha 1,5 helyett 2 fokkal emelkedne a hőmérséklet. Egyes trópusi halászati cégek már valahol 1,5 és 2 fok között elhullanának, de a mezőgazdasági ültetvények terméshozama és a megtermelt növények tápanyagtartalma további 10-15 százalékkal csökkene intenzívebb felmelegedés esetén. A fajok kipusztulásának üteme jelentősen felgyorsulna. A fél fokkal nagyobb felmelegedés leginkább aggasztó következménye azonban a sarki jég és az üvegházhatású metánt óriási készletekben tartalmazó permafroszt olvadásának vészesen felgyorsuló üteme.

Gazdasági paradigmaváltás, politikai rizikó

Az új jelentés szerint amúgy már a jóval kisebb mértékű, másfél fokos felmelegedés is elegendő a drámai következményekhez, amelyek költségét a jelentés 54 billió dollárra becsli. Ha elérjük a 2 fokos melegedést, a számla 69 billió dollárra nő, bár a jelentésben nem adták meg, hogy mennyi idő alatt. Jelenleg már az 1,5 Celsius-fokos emelkedés kétharmadánál járunk, az 1850-es évek óta már 1 fokkal nőtt a hőmérséklet, és ez is elég volt az extrém időjárási jelenségek gyakoribb megjelenéséhez.

Ahhoz, hogy a hőmérséklet növekedése ne érje el a 1,5 Celsius-fokot,

• legkésőbb 2020-ban tetőznie kellene a szén-dioxid-kibocsátásnak (ami nemrég döntött rekordot);
  
• a 2030-ig hátralévő években a 2010-es szinthez képest 45 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását;
  
• 2050-ig pedig 100 százalékos csökkenést (tehát nettó nullához közeli értéket) kellene elérni. Jelenleg az elektromos energia 40 százalékát még mindig szénerőművek termelik, 2050-re ennek 1-7 százalékra kellene csökkennie;
  
• A megújuló forrásból származó (pl. nap- és szél-) energia jelenleg 20 százalékos részesedésének a század közepére 67 százalékra kellene nőnie az elektromosenergia-mixben.
  

A gyors gazdasági paradigmaváltás a szerzők szerint elvileg lehetséges, politikailag azonban igen kicsi a valószínűsége. A szén-dioxid-kibocsátást például magas adókkal vagy árakkal kellene visszaszorítani. A szén-dioxid-kibocsátásra kivetett adó ideális esetben már 2030-ra el kell hogy érje a 135-5500 dollárt (38 ezer-1,6 millió forintot) tonnánként, 2100-ra pedig akár a 27 ezer dollárt (kb. 7,6 millió forintot) is elérhetné, bár az adó minimum szintjét a jelentésben még bő 80 év múlva is csak 690 dollárban (kb. 200 ezer forintban) határozzák meg tonnánként.

Már ahhoz óriási erőfeszítéseket kell tenni, hogy a felmelegedés 1,5 Celsius-foknál tetőzzön: a jelentés szerint „a társadalmat az összes létező szempontból gyors, messzemenő és példa nélküli változásoknak” kell alávetni. 

A jelenlegi kibocsátás mellett ugyanis már 2030-ban, legkésőbb a 21. század közepére túlleszünk a lélektani határon.

A jelentésben négyféle forgatókönyvet vonultatnak fel: 

• Az egyik az energiaigény radikális csökkentésén alapul;
  
• a második a fogyasztási szokásokban vezetne be mélyreható változásokat, ilyen a  kevesebb hús fogyasztása és a belső égésű motorral hajtott autók mellőzése.
  
• A harmadik és a negyedik a szén-dioxid mennyiségét próbálná csökkenteni a légkörben, egyfelől intenzív erdősítéssel és bioüzemanyagok használatával, másfelől pedig az úgynevezett szén-dioxid-leválasztás technológiájával.
  

A dokumentumban számolnak azzal a valószínű lehetőséggel, hogy a döntéshozóknak nem sikerül 1,5 fok alatt tartani a felmelegedést. Ebben az esetben egy másik forgatókönyv is elképzelhető: a világ túllő a kétfokos célon is, majd a kibocsátás csökkentésével, illetve CO₂-leválasztással (erről majd később) visszahozzák a hőmérsékletet a 1,5 fokos melegedés alatti szintre. Ezáltal ugyan olyan visszafordíthatatlan károk keletkeznének, mint a korallzátonyok pusztulása, a sarki jég azonban újra vastagodni kezdene egy idő után. Ez a sok hátránnyal járó elképzelés politikailag azért lehet vonzó, mert nem kellene olyan gyors, nagy nehézségekkel járó változásokat eszközölni, mint a másik forgatókönyv szerint.

Magyarország a Qubiten részletesen ismertetett kibocsátási OECD-jelentés szerint 2016-ban 61 536 kilotonna CO₂-ekvivalensnek megfelelő mennyiségű üvegházhatású gázzal terhelte a légkört (az előrejelzések szerint a következő két évben ismét hatvenezer kilotonna alá csökkent az éves kibocsátás). A kibocsátás megadóztatása nagy terhet róna a miénkhez hasonló kis gazdaságokra, de még nagyobb gond, hogy hasonló korlátozó intézkedés bevezetése éppen az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb gazdaságában és második legnagyobb kibocsátójánál tűnik szinte lehetetlennek politikailag.

Amerikai dilemma

Donald Trump elnök, aki nem hisz abban, hogy klímaváltozást emberi tényezők is befolyásolnák, beiktatása után nem sokkal bejelentette, hogy országa kilép a párizsi egyezményből, és növeli a szénalapú energiatermelést („gyönyörű, tiszta szén”) . A világ hetedik legnagyobb gazdaságában, Brazíliában ugyancsak olyan vezetőre, Jair Bolsanóra szavazott vasárnap a választók nagy többsége, aki hátat fordítana a klímamegállapodásnak.

„A jelentésben világossá tettük: csak úgy lehet mérsékelni a klímaváltozás hatásait, hogy megszabadulunk a széntől” – mondta Drew Shindell, a Duke Egyetem jelentésben közreműködő klímatudósa. A Szén Világszövetség vitatja a jelentés előbbi megállapítását. Katie Warrick, a szövetség ideiglenes igazgatója közleményében a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzéseire hivatkozott, amelyek a belátható jövőben továbbra is számolnak a szénből származó energiával. Warrick közölte, az általa vezetett testület amellett fog kampányolni, hogy a kormányok fektessenek be a CO₂-leválasztás és -tárolás technológiájába, amely egyelőre túl drága, hogy kereskedelmi célokra használják. A szövetség szerint a szén energiává alakítása közben termelődő gázt föld alatti tárolókban eltüntető megoldás lehetővé tenné, hogy a szenet mint energiaforrást továbbra is széleskörűen használják.

A klímaszkeptikus vezetőt választó Egyesült Államok delegációja – további több mint 180 ország képviselőivel egyetemben – részt vett a jelentés szombati ismertetésén. Az amerikai külügy közleményében ugyanakkor azt írta, hogy bár a kormányközi panel elfogadta a dokumentumot, ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok jóváhagyta volna a megállapításokat, illetve egyetértett volna a riport háttertartalmaival. A Külügyminisztérium nehéz helyzetbe került a jelentéssel, mivel ha szimplán elutasították volna, azzal szembekerültek volna a világ számos országával, emellett a világ közvéleménye előtt bizonyították volna, hogy elutasítják a tudományos tényeket. Ugyanakkor a küldöttségnek a klímaszkeptikus elnök álláspontját is képviselnie kellett. Így született a következő közleményrészlet: „megerősítjük, hogy az Egyesült Államok, amint lehet, kiszáll a párizsi egyezményből, az amerikai népre nézve kedvezőbb feltételek hiányában”.

Az Egyesült Államok eközben egyike azon országoknak, amelyek a leginkább kitett a klímaváltozás hatásainak. Bangladesben, Kínában, Egyiptomban, Inidában, Indonéziában, Japánban, a Fülöp-szigeteken, Vietnamban és az USA-ban összesen 50 millió ember él, akiket 2040-ig súlyosan érintenek majd a tengerszint-emelkedés miatti áradások, ha a globális felmelegedés mértéke eléri a 1,5 Celsius-fokot.

Ha pedig 2 fokkal nőne a légkör hőmérséklete, a jelentés szerint a trópusi tájakon élő emberek „aránytalanul gyors kitelepítése” válna elengedhetetlenné. Aromar Revi, a jelentés egyik szerzője, egy lakhatási kérdésekkel foglalkozó indiai intézet igazgatója szerint ezáltal „a világ néhány pontján irrelevánssá válnának a nemzeti határok. Egy fallal vissza lehet ugyan tartani 10-20 ezer embert, de tízmilliót már nem.”