Dán tudósok: a felrázott sör habzik

2019.12.13. · majom

A Dél-Dániai Egyetem kutatói a sör kibontása utáni folyadékveszteség minimalizálását kutatták, ezen belül is azt, hogy vajon kevésbé habzik-e ki a sör a felrázott dobozból, ha az ember finoman megütögeti az oldalát. 

Állítólag elterjedt tévhit, hogy ez a finom ütögetés jelenti a megoldást arra, ha az ember biciklivel megy sörért, és út közben véletlenül felrázza. A paskolgatás utáni bontás hatására – legalábbis így szól a legenda – ugyan még mindig kihabzik a sör, de jóval kevesebb megy belőle kárba. 

A kutatók összesen 1031 doboznyi háromdecis (pontosabban 330 milliliteres) sörön tesztelték a lapogatás eredményességét, az ehhez szükséges alapanyagot a Carlsberg bocsátotta az egyetem rendelkezésére. A teszthez a söröket négy csoportra (felrázott és tapogatott, felrázott és nem tapogatott, nem felrázott és tapogatott, nem felrázott és nem tapogatott) osztották, majd véletlenszerűen kiosztották a kutatás résztvevőinek. Az önkéntesek nem tudták, milyen sör került hozzájuk. Bontás előtt és után lemérték a dobozok tömegét, majd összehasonlították az eredményeket.

Türelem rózsát terem

A felrázással 10 percnyi biciklizést modelleztek, majd a lapogatás hívei a doboz oldalát ütögették meg, abból kiindulva, hogy itt nagyobb felületre hatnak, mint ha a tetejét kocogtatnák. A néphit szerint erre azért van szükség, mert a doboz falához tapadt buborékok így felszállnak, és nem viszik magukkal a sört bontásnál. A sör megbízható felrázásához az egyetem munkatársai egy külön erre a célra épített gépet vettek igénybe. 

A sör így is kihabzott. Ez őszintén meglepte a kutatás ötletgazdáját, Elizaveta Sopinát, aki a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy bár világéletében kocogtatta a sörösdobozokat, egy idő után elkezdett kételkedni ennek helyességében, és bizonyosságra vágyott. 

Sopina mérései szerint akár kopogtatták a dobozokat, akár nem, száz doboznyi felrázott sör kinyitásával nagyjából egy doboznyi megy kárba. A szakértő tanácsa szerint az egyetlen célravezető sörbontási módszer a türelem. A hiánypótló kutatáshoz szükséges sört az egyetemi campuson elosztogatták.

link Forrás
link Forrás
link Forrás