Magyar ornitológusok fejtették meg a kakukk fészekválasztási titkát
A költésparazita madárfajok tojásaikat más madárfajok fészkébe tojják, átruházva ezzel a fiókanevelés biológiai költségeit más fajhoz tartozó nevelőszülőkre, amelyeket az ornitológiai szakirodalom gazdáknak nevez. A módszer legismertebb képviselője a Magyarországon is gyakori kakukk (Cuculus canorus).
Régóta ismert, hogy a kakukk nem véletlenszerűen viselkedik így. Csak azokon a fajokon élősködik, amelyeknek képes utánozni a tojásait. Ma sem teljesen ismert viszont, hogy a kakukk miről és miként ismeri fel saját gazdafaját, és hogyan találja meg ezen gazdák amúgy jól elrejtett fészkét.
A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének és az MTA-ELTE-MTM Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársai a Scientific Reports folyóiratban december 6-án megjelent tanulmányukban magyarázattal szolgáltak a problémára. Az eredményekről Marton Attila, a cikk levelező szerzője számolt be a Qubitnek.
Madarat énekéről
Európában a kakukknak körülbelül 20 gazdafaja van: Skandináviában többnyire a házi rozsdafarkút (Phoenicurus phoenicurus) parazitálja, hegyvidékeken, például a Skót-felföldön a réti pityert (Anthus pratensis), Magyarországon pedig a vörösbegyet (Erithacus rubecula), a fülemülét (Luscinia megarhynchos), a szürke légykapót (Muscicapa striata), a barázdabillegetőt (Motacilla alba) és a nádirigót (Acrocephalus arundinaceus).
Marton szerint az elmúlt 30 év kutatási eredményei egyértelművé tették, hogy a nádasok melletti fák és villanyvezetékek fontos szerepet töltenek be a kakukk fészekkeresési stratégiájában. „Az alapelképzelés szerint ezekről a kiülő helyekről leselkedve szemelik ki újabb és újabb áldozataik fészkeit. Érdekes módon ezek a vizsgálatok főként azt feltételezték, hogy a fészekparazita vizuális ingerek által találja meg a gazdafészkeket, így főként olyan változók hatását vizsgálták, mint a fészek mérete, láthatósága, távolsága a legközelebbi kiülőtől vagy a nádszálak sűrűsége” – mondta a kutató.
Marton és munkatársai ezzel szemben azt feltételezték, hogy a gazdák riasztóhangja (annak ellenére, hogy elvileg a ragadozók és a betolakodók távol tartását szolgálná) az az információforrás, amelynek révén a kakukk pontosan lokalizálja a célfészket.
Az ornitológusok két terepi kísérlettel és egy korrelációs vizsgálattal tesztelték hipotézisüket. Az első kísérletben két percen keresztül mérték a tojó és hím kakukkok viselkedését, azután az alábbi videóban látható kakukkmodellel fészekvédelmező viselkedést váltottak ki a nádirigókban, mialatt feljegyezték a kakukkok riasztásra adott válaszát.
Marton szerint a kakukkok nemtől függetlenül érdeklődtek a nádirigó fészekvédelmező viselkedése iránt. Ám mivel a kísérleti berendezés miatt nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy a kakukkok érdeklődését a gazda hangja vagy látványa keltette-e fel, egy második kísérlet során csak a nádirigó riasztóhangját, illetve kontrollként a balkáni gerle hangját játszották le nekik. Kiderült, hogy a kakukkok az első kísérlet eredményeihez hasonlóan a második kísérletben is a gazdafajuk riasztóhangjára reagáltak.
A nádirigófészkek rendszeres ellenőrzésekor a kutatók már korábban feljegyezték, hogy észleltek-e riasztást a fészeknél vagy sem, illetve tartalmaz-e az adott fészek kakukktojást vagy sem. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a riasztásra hajlamos nádirigó szülők fészkei nagyobb valószínűséggel tartalmaztak kakukktojást, mint a fészkek ellenőrzésekor nem riasztó párokéi.
Ezek szerint a gazda számára többnyire előnyös fészekvédelmezés adott körülmények között nem kívánt mellékhatással is járhat, hiszen felfedheti a gazda fészkének hollétét a közelben hallgatózó fészekparaziták előtt.
További rejtélyek
Hogy miért reagáltak a hím kakukkok a gazda riasztóhangjára? „Legjobb ismereteink szerint csak a tojó kakukkok keresnek fészkeket, ezért a hímek viselkedése mindenképp további kérdéseket vet fel” – mondta a kutató.
Nem tudni még azt sem pontosan, hogy a kakukkok miről ismerik fel a saját gazdafajuk egyedeit. Korábbi elméletek szerint azt az élőhelyet memorizálják, ahol kikeltek, és oda térnek vissza később. Marton szerint a manapság leginkább elfogadott elmélet szerint a fióka nem az élőhelyet, hanem a gazdafajt tanulja meg valamiképpen felismerni. Ezt támasztják alá a magyar kutatók eredményei is. „Ha a fészekben a kis kakukk meg tudja tanulni a gazdafaj riasztását, akkor később képes lehet felismerni a gazdáját, és a fészkét is meg tudja találni, mert a gazda általában a fészek közelében riaszt.”
Korábbi kapcsolódó cikkeink: