Igazságot a tojóknak! Kampány indult a nőstény énekesmadarak dalainak gyűjtésére
Emancipációs kiáltványnak is beillő felhívást közölt az amerikai ornitológusok patinás folyóirata (The Auk: Ornithology Advences) március közepén.
„A madarak énekének kutatása számtalan terület eredményeihez hozzájárult a neurobiológiától a viselkedésökológiáig. A madárdalokat azonban szinte kizárólag a hímek jellegzetességeként szokás tanulmányozni, pedig rengeteg faj tojója gyakorolja e képességet. Hangjuk mégis alulreprezentált a gyűjteményekben. A legtöbb énekesmadárfaj dokumentációjából egyszerűen hiányoznak az ilyen felvételek, pedig szükségesek lennének az idegrendszeri mechanizmusok, a tanulás, a kommunikáció és a madarak törzsfejlődésének teljesebb megértéséhez” – szólította meg a nemzetközi madarásztársadalmat Karan Odom, a Leideni Egyetem és Lauryn Benedict, az Észak-coloradói Egyetem ornitológusa. A tanulmány terjedelmű felhívást a diplomás kollégák mellett a világszerte tízezrével dolgozó, nem szaktudásuk, csak státuszuk szerint amatőr önkénteseknek címezték. Továbbá azoknak az intézményi vezetőknek, akadémiai szaktekintélyeknek, akiknek eddig nem tűnt fel e nemi diszkrimináció.
A veréb-, másnéven énekesmadár-alakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó több mint ötezer fajból 3500 használja hangadó képességét komplex, az emlősök szintjét elérő kommunikációra. Az ornitológusok két részre osztják a madarak vokalizációját: az egyszerű, általában füttyszerű, hívó és vészjelző funkciójú hangok mellett a dal, illetve ének alatt az egyedi és/vagy kollektív motívumokból összeálló dallamstruktúrákat értik. A madárdal nem csak a terület (szakszóval revír) védelmére vagy a nőstények elcsábítására szolgál, hanem dialektusokkal bíró protonyelv, fajonként eltérő méretű szókinccsel, amely a pár tucattól az ezren felüliig terjed. (Egy 2011-ben publikált, 49 fajra kiterjedő kutatás szerint a feketerigó 108, a mezei pacsirta 341 hangot képez, ám mindezek a teljesítmények eltörpülnek a fülemüle, miszerint csalogány 1160 hangos skálája mellett.)
Így cifrázza a fülemüle:
„Jelenleg 660 fajról tudható, hogy nőstényei és hímjei is énekelnek, de hangfelvétel csak 200 faj tojóiról készült” – mutatnak rá a hiányokra a felhívást jegyző ornitológusok. A szerzőpáros szerint az alaposan megkutatott mérsékelt égövi énekesmadarak mellett mindmáig feltáratlan a trópusi, szubtrópusi terület, vagyis az énekesmadarak túlnyomó többsége.
Odom és Benedict azért is tartja fontosnak, hogy mindkét nem hangját elemezzék, mert a sonogramok (az ornitológusok által taxonómiai azonosításra is használt vizualizált hangminták) segíthetnek felderíteni, hogy a dalnyelv szerepet játszik-e az utódnevelésben, vagy más komplex viselkedésformákban. Az Atlanti-óceán északi partvidékén és Skandináviában honos alka (Alca torda) nősténye és hímje egyforma, mint két tojás. Az úgynevezett szexuális dimorfizmus híján kutatók feltételezik, hogy a másodlagos nemi jelleg a hangokban nyilvánul meg, vagyis az alkák dalban közlik, hogy melyik nemhez is tartoznak. Tudományosabban: az ének az identifikáció legfőbb eszköze.
Odom és Benedict felhívása több, mint holmi feminista tudománykritika. Többedmagukkal egy éve indították el az Európai Bizottság által támogatott Female Bird Song Projectet, amely biztosítja a gyűjtéshez a szükséges ornitológiai és technikai hátteret, garantálja a dokumentáció és az archiválás szakszerűségét, és nem mellesleg kiépíti a gyűjteményi infrastruktúrát is.
A tojók emancipációjáért kampányoló ornitológusok szerint ivar alapján elkülönített dalinformációk jelenleg csupán az énekes fajok töredékénél állnak rendelkezésre, s bár a mérsékelt égövi énekesmadarak egy részénél a tojók kétségtelenül kevesebbet és egyszerűben dalolnak, mint a hímek, ez alapján nem lehet arra jutni, hogy más fajoknál is ez a helyzet. Mint írják, az ének szempontjából eddig elhanyagolt baglyok egyes fajainál a kutatási részeredmények azt mutatják, hogy elsősorban a nőstények dalolnak, míg a hímek csak huhognak.