Nincs olyan, hogy biztonságos légszennyezettség
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Sydney-i Egyetem kutatói két év légszennyezettségi adatait és az ez idő alatt előforduló szívrohamok összefüggéseit vizsgálták Japánban, és lehangoló következtetésekre jutottak: a szennyezett levegő árt az embernek.
Azt eddig is tudták, hogy a légszennyezettség rákot és tüdőbántalmakat is előidézhet, de a mostani kutatás szerint a szálló finompor minden tíz százalékos emelkedésével 1-4 százalékkal nő a hirtelen szívmegállás kockázata. Ez a megállapítás egybecseng egy nemrégiben lezárt brit kutatással, amely arra jutott, hogy a szmogosabb napokon jelentősen nő a sürgősségi esetek száma. A brit városokban különösen a sztrókos esetek és az asztmarohamok száma nőtt, de a levegő szennyezettsége a szívinfarktus gyakoriságával is összefüggést mutatott.
Az ausztrál kutatók szerint 65 év felett különösen rosszat tesz a légszennyezettség az ember szívének – ez pedig, ahogy Kazuaki Negishi, a kutatás vezetője fogalmazott, arra is felhívja a figyelmet, hogy nincs egészségügyi szempontból tolerálható mértéke a légszennyezettségnek. A kutatók szerint ez azt is jelenti, hogy sürgősen át kell értékelni a nemzetközi egészségügyi határértékeket.
Évente milliókat öl meg a levegő
A kutatók még alacsony szálló finompor-koncentráció idején is több szívmegállást számoltak össze, mint tisztának elfogadott levegő esetén – sőt, olyan helyeken is megnövekedett a szívmegállás kockázata, ahol a por koncentrációja még a WHO által egészségesnek ítélt tartományban maradt.
A légszennyezettség kérdése különösen nyomasztónak tűnik Ausztráliában, ahol a bozóttüzek miatt a szálló por koncentrációja többszörösen meghaladta az egészségügyi határértéket.
A WHO számításai szerint a szennyezett levegő évente hétmillió ember haláláért tehető felelőssé, és szinte mindenkit érint: az egészségügyi világszervezet szerint a Földön tízből kilencen élnek szennyezett levegőn. Egy korábbi becslés szerint évente akár 8,8 millióan is belehalhatnak a légszennyezettségbe, a vezető halálok itt is a légszennyezettség által kiváltott szívbetegség. A szennyezett levegő a szívbetegségeken kívül egészen meglepő kórokat is okozhat, ilyen például a vérmérgezés, illetve a húgyúti és bőrbetegségek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Mennyire szennyezett a levegő? Mérd meg magad!
Stuttgarttól Szófiáig, Brindisitől Budapestig több mint 10 ezer európai háztartás csatlakozott ahhoz a német kezdeményezéshez, amely olcsó eszközökkel méri az aktuális légszennyezettséget. A házilag összeállítható, hálózatba kötött szenzorok sokszor magasabb szennyezettséget mutatnak a hivatalosan közölt adatoknál.
Greenpeace: A budapesti levegőszennyezés sokkal súlyosabb a hivatalos információknál
A civil környezetvédők mérései szerint Budapest forgalmasabb pontjain a károsanyag-részecskék száma köbcentiméterenként elérte a 470 ezret is, miközben egy viszonylag tiszta levegőjű helyen ez a szám mindössze kétezer körüli.
A szennyezett levegő a tanulásra, a munkavégzésre és a bűnözésre is komoly hatással van
Egyre több jel mutat arra, hogy a káros anyagok neurotoxikus hatásai miatt a rossz levegőn felnövő gyerekek hajlamosabbak lesznek a bűnözésre, de a porosabb napokon a tanulók és a dolgozók teljesítménye is romlik, a bűncselekmények száma pedig megemelkedik.