Sarokba szorított szakszervezeteket és kiüresedett társadalmi párbeszédet talált egy nemzetközi kutatás Magyarországon

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

2017-ben indult útjára az ETHOS nevű H2020-as európai kutatási projekt, amelyet egy hat egyetemből álló konzorcium gondoz. A kutatási projekt célja volt, hogy megpróbálja definiálni, mit is jelent a társadalmi igazságosság Európában a 2010-es évek végén. Az ETHOS nem egy időtlen, utópikus világ leírására törekedett, hanem az igazságosság fogalmának az európai emberek mai problémáira reflektáló értelmezésére. A kutatás fő megközelítéseit, módszertanát, valamint az állampolgárság körüli igazságtalanságokat ebben a cikkünkben részleteztük, a munkaerőpiac igazságtalanságait pedig ez a cikk járja körbe. Az alábbi írás a társadalmi párbeszéd és a szakszervezetek lehetőségeit mutatja be.

Az EU-n belüli munkaerő-mobilitás előnyei az egyes nemzeti gazdaságok számára, illetve az EU össztermelékenysége szempontjából nyilvánvalóak. Míg Magyarországon a külföldi munkavállalás anyagi nyereségeiről lehet leginkább hallani a keleti és nyugati bérek különbségéből adódóan (a munkaerőhiánytól és annak súlyos következményeitől most tekintsünk el egy pillanatra), a munkaerő ilyen mértékű rugalmasítása, mozgatása számos kérdést felvet a munkavállaló kiszolgáltatottsága, sérülékenysége szempontjából – a földrajzilag mobilis munkavállaló és az otthon maradt, csökkenő létszámú és (éppen ezért) egyre nagyobb terhelésnek kitett munkavállaló felől nézve egyaránt. Mindezen problémák természetesen rövid úton elvezetnek a dolgozói érdekképviselet kérdéséhez, annak erejéhez és mozgásteréhez. Vajon mi a helyzet e téren Magyarországon és a többi vizsgált országban? 

A kutatás tágabb keretét az Európai Szociális Modell (ESZM) adta, annak intézményi folytonosságait keresték a kutatók. Ez utóbbi az EU olyan egyedülálló értékét képviseli, amely megkülönbözteti az Amerikai Egyesült Államoktól és a világ más részeitől. Tony Judt szavait idézve „ez az, ami Európát összeköti, még akkor is, ha sok aspektusával és gyakorlati működésével szemben kritikusak vagyunk”. Christoph Hermann szerint az ESZM kezdetben olyan politikai beavatkozást jelentett, amely a törékeny európai identitás megerősítését szolgálta, és alternatívát jelentett az ultraliberális amerikai kapitalizmussal szemben. 

Annak ellenére, hogy az ESZM fogalma nehezen definiálható nagy pontossággal, egyes szerzők hat alappillérrel írják körül: 

  1. a munkakörülményekhez kötődő alapvető jogok megemelése, 
  2. univerzális és fenntartható szociális védelmi háló, 
  3. inkluzív munkaerőpiac, 
  4. erős és jól működő társadalmi párbeszéd, 
  5. közszolgáltatások és általános érdekeket szolgáló egyéb szolgáltatások, 
  6. társadalmi befogadás és kohézió. 

AZ ESZM sosem jelentett homogenitást Európán belül, jelentős különbségek mutatkoztak és mutatkoznak napjainkig is az egyes tagállamok között.

Kiüresedett érdek-képviseleti intézmények Magyarországon

A magyar olvasó számára legalább nagy vonalakban ismert a magyar szakszervezeti mozgalom helyzete a rendszerváltás óta. Ebben az időszakban e mozgalmak gyors népszerűségvesztésen és ennek következtében dezintegráción estek át, amiből a mai napig nem sikerült igazán kilábalniuk. A 2008-as gazdasági válság ebben a szétzilált állapotban találta az érdekképviseleteket, amiből adódóan nem tudtak megfelelően fellépni a munkavállalók érdekében. 

Illusztráció: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

Napjainkban néhány kiemelt szektorban, például az autóiparban vannak helyi sikertörténetek (lásd az Audiban és a Mercedesben működő szakszervezetek sikeres bérköveteléseit a közelmúltban), viszont országos szinten, illetve a közszférában – az olyan jelentős számú és sérülékeny munkavállalót foglalkoztató szektorokban, mint az oktatásügy vagy az egészségügy – máig nem tudtak átütő sikereket elérni sem a hagyományos szakszervezetek, sem az ezek mellett kinövő, alulról építkező (grassroot) mozgalmak (pl. a kockás inges mozgalom a közoktatásban, vagy a fekete ruhás nővérek az egészségügyben). Utóbbiak a kezdeti gyors felfutás után egy-egy nagyobb tömegeket megmozgató tüntetés, Facebook-kampány után ugyanolyan gyorsasággal ki is hunytak. 

A hazai kutatás rámutatott arra is, hogy bár a társadalmi párbeszéd (TP) formális intézményei országos és helyi szinten is léteznek, kiüresített intézményekről és mechanizmusokról van szó, különösen országos szinten. Formálisan (részben) eleget tesznek a sikeres TP megvalósulásához szükséges kritériumoknak, mert léteznek erre létrehozott fórumok, bizottságok, meghívott képviselőkkel és agendákkal. Ám ezek az egyeztetések sokszor teljesen formálisak, és semmiféle szakpolitikai következménnyel nem járnak (döntéseik nem kötelezően követendőek a kormány számára), illetve átjárják őket a pártpolitikai/hatalmi viszonyok. Azt is mondhatjuk, hogy hazánkban az országos szintű TP kiüresedett keretként látszatfunkcionál, amiből a tényleges demokratikus, érdekegyeztető tartalom a jogi átalakítások és kormányzati hatalomgyakorlás következtében eltűnt.

Hol, hogyan működik a társadalmi párbeszéd Európában?

A komor hazai körkép után egy magyarországi olvasó számára nyilván érdekes kérdés, hogy vajon másutt mennyire van súlya a szakszervezeteknek az ESZM működtetésében és a társadalmi igazságosság életben tartásában.

A kutatásban részt vevő országok közül Ausztriában és Hollandiában működik a leghatékonyabban a társadalmi párbeszéd. Mindkét országban a háború utáni gazdasági felívelés „aranykorában” dolgozták ki a TP intézményeit.

Az Egyesült Királyságban, bár komoly hagyományai vannak a kollektív érdekegyeztetésnek, és mély gyökerei a munkavállalói küzdelmeknek, a neoliberális átalakítások és a konzervatív kormányzás időszaka (1979-1997) bizalmatlanul tekintett a kollektív alapú béregyeztetésre, a szakpolitika pedig nem tekintett többé közös társadalmi értékként a kollektív érdekegyeztetésre.

Portugália négy évtizeden át igyekezett kiszabadulni a fasiszta diktatúrából, illetve a gyarmatok megtartásának görcsös rögeszméjéből. Messziről indultak tehát, a gyarmatosító szemlélettől, amit fokozatosan felváltott az EU-integrációval együtt járó demkoratizációs törekvés.

Törökországban, olvasói várakozásainkkal ellentétben, a TP első változatára még az Oszmán Birodalomban került sor (1908), majd az 1940-es években kodifikálták a társadalmi párbeszéd formális mechanizmusait. Mint ismeretes, Törökország demokratikus fejlődése sem lineáris, visszaesésekkel és megtorpanásokkal teletűzdelt. Az 1990-es éveket az EU és Törökország közeledése és a demokratikus politika revitalizációja jellemezte, ennek megfelelően a kétoldalú társadalmi párbeszéd is virágkorát élte. Érdekes azt is kiemelni, hogy míg az „EU-hatás” Törökországban a TP megélénkülését és megerősödését jelentette, és általánosságban jelentős demokratizációs hatása volt megfigyelhető a 2000-es évek elején, ez mára gyakorlatilag elfogyott, és e folyamatok részeként a szakszervezetek is mély hullámvölgybe kerültek. Meglepő módon Ausztriában az EU-s jogharmonizáció a kifejlett szakszervezeti rendszerben egyfajta visszalépést, a TP romlását hozta 1995-ben.

A kutatás szerette volna megérteni, hogy az előző gazdasági válság milyen hatással volt az országonként eltérő állapotban lévő TP-struktúrákra, illetve fordítva, azok mennyire voltak képesek megvédeni a munkavállalókat a válság okozta sokktól, krízistől. Megjegyzendő, hogy a TP mechanizmusai már a válság kezdetekor sem voltak jó állapotban Európában – ennek ellenére az olyan erősebb szociális modellek, amelyek a partnerek közötti kölcsönös bizalomra épültek, inkább alkalmasnak bizonyultak a munkavállalók és egyben az egyes nemzeti gazdaságok védelmére is.

Ausztria és Hollandia volt az a két ország, ahol a jóléti állam és a társadalmi párbeszéd a legmélyebben gyökeret eresztett, és ugyanezen két ország mutatta a legnagyobb rezisztenciát a válság okozta tünetekkel szemben. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban a válság idejére már erodálódott TP rendszere, valamint a gyenge magyar, portugál és török szociális párbeszéd-mechanizmusok sem tudták megvédeni sem a munkavállalókat, sem a nemzeti gazdaságokat a válság pusztításától. A jövőre nézve ezek fontos tanulságok.

A kutatók megállapították, hogy a TP-nek nincs univerzális receptje. Érdemes minden esetben figyelembe venni a történelmi kontextust a jó gyakorlatok és a megfelelő megoldások keresésekor. Ausztria és Hollandia követendő példája nem feltétlenül a jogi szabályozások lemásolását, mechanikus átemelését kell, hogy jelentse, sokkal inkább egy több évtizedes, bizalomépítő munkára mutat rá, amit az adott szociális partnerek elvégeztek. Az intézményes megoldások a helyi realitásokban kell, hogy gyökerezzenek, éppen annak érdekében, hogy az európai társadalmi modell ne váljon kiüresedett rendszerré. 

A szerző társadalomkutató, a CEU Közpolitikai Kutatások Intézete, valamint a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa, az ETHOS projekt résztvevője. 

Az ETHOS kutatás tanulságait összegző cikksorozatunk következő, befejező része az oktatási igazságtalanságokat és a média helyzetét járja körül a vizsgált országokban.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!