Öt melegen ajánlott olvasmány karantén idejére

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A koronavírus miatt több országban, köztük Kínában és Olaszországban elrendelt karanténok számos kérdést vetnek fel, többek között azt is, hogy vajon mit lehet csinálni, ha beköszöntött a zombiapokalipszis, az ember kiolvasta az internetet, és nem mehet ki az utcára sem. A megoldást Boccaccio már 1348-ban feltalálta a Dekameronnal, igaz, akkor nem a korona, hanem a pestis okozott fejfájást Európában. Ahogy repülőút előtt is érdemes légi katasztrófákról szóló dokumentumfilmeket nézni, úgy járvány idején sem árt, ha az ember az aktuális eseményeknek megfelelően művelődik.

Boccaccio: Dekameron

Ha már járvány, érdemes egy klasszikussal kezdeni. „Az egyik polgár irtózattal kerülte a másikat, és szinte senki nem törődött a szomszédjával, és a rokonok vagy soha, vagy csak nagy ritkán látogatták egymást, akkor is tisztes távolból” - írta Boccaccio. Hiába, a pestis nem viccel, ráadásul a tisztes polgárok erkölcseit is jóvátehetetlenül rombolja. De de ha már járvány van, a neves humanista szerint érdemes visszavonulni egy vidéki kastélyba, ahol „madárdalok zengenek, zöldellő dombok és síkságok gyönyörködtetik a szemet”, és tréfás történetekkel szórakoztatni egymást – ha pedig véletlenül nincs egyetlen hozzáférhető vidéki kastélyunk sem, jobb híján olvasgathatjuk a Dekameront is. Az irodalom válasza a pestisre a novella születése volt: a történet szerint a száznapos reneszánsz szex, drogok, rock and roll-orgiája után a járvány lecsengett, a résztvevők pedig hazamentek.

John William Waterhouse 1916-os festménye, a Dekameron

Robin Cook: Járvány

Az egészségügyi tematikájú krimi-ponyva pápája, Robin Cook alapvetéséből kiderül, hogy lehetne rosszabb, például korona helyett elkaphatnánk az ebolát is, arról nem is beszélve, hogy Marissa, a Járvány című klasszikus járványügyi főhőse az afrikai vérzéses lázon kívül ráadásul három pasi között is őrlődik. Ehhez képest egy vírusos tüdőgyulladás semmi. Cook polgári foglalkozását tekintve orvos, bestselleríróként pedig állítása szerint a betegségekkel kapcsolatos tudatlanságot kívánja eloszlatni. A könyvben Cook egy amerikai ebolajárvány kitörését és megfékezését írja le, bár az amerikai járványügyi központ szakemberei szerint semmi nem utal arra, hogy cseppfertőzéssel terjedhetne, vagy aeroszol formájában biológiai fegyverként lehetne alkalmazni, ahogy Cook állította a CNN-nek adott interjújában. Mivel az ebola első tünetei nagyon hasonlítanak az influenza és a koronavírus kezdeti tüneteihez, láz, rossz közérzet, torokfájás és izomfájdalom esetén a Járvány kiváló sorvezető lehet öndiagnosztikához karantén idején. 

A könyv persze nem is lenne orvosi krimi, ha természetes okoknál fogva törne ki az ebolajárvány Amerikában: ahogy Marissa zaklatott magánélete szüneteiben rájön, a betegség nem véletlenül terjed az ország kórházaiban, ezért veszélybe kerül az élete, de 211 kimerítő oldalon a fiatal doktornő számos életveszélyes helyzetet megúszva lebuktatja a szabotőröket. 

Guillermo del Toro & Chuck Hogan: A kór

Az elsősorban filmrendezőként ismert Guillermo del Toro és Chuck Hogan közös regényében az emberiséget még csak nem is zombivírus, hanem egyenesen egy vámpírvírus tizedeli. A történet ennek megfelelően éppen olyan bugyuta, mint amilyenre számítani lehet, de karantén idején az ember ne válogasson, arról nem is beszélve, hogy a koronavírus halálozási rátája egészen biztosan nem olyan magas, mint a vámpírvírusé. A 2009-ben megjelent horrorból 2014-ben sorozat is készült; azok, akik már annyira rosszul érzik magukat, hogy nem tudnak olvasni, ezzel is behozhatják a lemaradást. A történet szerint a vámpirizmust férgek terjesztik, így viszonylag nehéz a koronavírusos megbetegedés tünetei alapján öndiagnosztikához alkalmazni, arra jobb híján megmarad a pestis vagy az ebola, de próbálkozni mindig lehet. 

A betegség itt is valami gonosz konspiráció szüleménye, de a végén a főhős jó sok féreggel és vérrel együtt felrobbantja magát, elpusztítva a betegség eredőjének számító ősvámpírt. 

Thomas Mann: A varázshegy

A tuberkulózis örök klasszikusnak számít az irodalomban, a karantén unalmas-köhögős óráit pedig semmivel sem lehet jobban elütni, mint Mann A varázshegyével (az olvasás szüneteiben ráhangolódásként a Bohémélettel lehet lazítani). Susan Sontag amerikai filozófus a betegségről írott könyvében azt állítja, hogy az irodalomban két betegséget szokás leginkább metaforaként használni, az egyik a rák, a másik pedig a tuberkulózis. Sontag ez utóbbit a lélek betegségének nevezi, és sajátos esztétikai szerepet tulajdonít neki – A varázshegynek pedig különösen, a könyv ugyanis szerinte a tbc mítoszának „kései, öntudatos értelmezése”. A tuberkulózisban – legalábbis az irodalomban – Sontag szerint mindig van valami arisztokratikus; a „tbc felmentette az embert a polgári kötelezettségei alól”, így a regény főhőse, Hans Castorp is nyugodtan elmélkedhetett. A karantén a szanatóriumhoz hasonlóan kiválóan mentesíti az embert a hétköznapok nyűge alól, az elmélkedésre pedig kiváló ráhangolódásként szolgálhat A varázshegy. 

Maga Castorp fogja magát, felgyógyul és megy a háborúba, ha már a tbc-t megúszta; ennek a kórságnak, ahogy a tüdőszűrő állomásokon kihelyezett feliratok írták, a melegágya a nyomor, így legjobban úgy lehet elkerülni, ha nem nyomorgunk. 

Hans Castorp Hans W. Geissendörfer 1982-es A varázshegyében Fotó: France 3 / Franz Seitz Filmprodu/Collection Christophel

Albert Camus: A pestis

Az, hogy Franciaországban a koronavírus terjedése óta úgy viszik A pestist, mint a cukrot, jól mutatja, hogy milyen furcsa kerülőkre kényszerülhet az emberi agy – vagy azt, hogy sokan csak a címet olvassák el. Az egzisztencialista alapállás mindenesetre hasznos lehet náci invázió és nagyobb járványok esetén, az olyan mondatok pedig, mint hogy „az arca zöldes volt, ajka viaszos, szeme héja ólomszínű, rövideket és szaggatottan lélegzett, a nyirokcsomók kivetkőztették emberi formájából”, tulajdonképpen egészen bagatell színben tüntetik fel a koronavírusos megbetegedést. Hát micsoda egy kis légszomj ahhoz képest, hogy a tályogokból véres genny bukkan elő?! Semmi. 

Camus annak ellenére, hogy elég komor képet fest az algír kisvárosban tomboló járványról, azért valamilyen reményt is kínál: ahogy a legtöbb dolog, úgy a pestis is elmúlik, a patkányok után az emberek is meggyógyulnak, az élet pedig folyik tovább.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!