Harari, Žižek, Chomsky: a legnagyobb agyak is elszálltak vírusügyben
Mióta egyre több országban rendelnek el korlátozásokat a COVID-19 járvány miatt, mindenki azt találgatja, hogy vajon mit hoz majd a jövő – és a legtöbben egyetértenek abban, hogy a korona utáni világ valószínűleg nem lesz egészen ugyanolyan, mint amit megszoktunk. Azon túl, hogy újra megtanultunk kezet mosni, komoly kulturális, gazdasági és politikai változások várhatóak.
Harari: nem kell diktatúra
Yuval Noah Harari izraeli izraeli történész-filozófus szerint ez a járvány is lecseng egyszer, a legtöbben túl is fogják élni, de a válsághelyzetek természetüknél fogva siettetik a történelmi folyamatokat, és kikényszerítik az innovációt: ez a generáció még nem látott hasonló válságot, mint a mostani, és a megoldáshoz egész országokon kísérleteznek, az eredmények függvényében pedig más országok vagy átveszik vagy elvetik a gyakorlatokat. A filozófus szerint válsághelyzetben sok új szabályt kell követni, de az, hogy ezt hogyan éri el egy állam, alapvetően meghatározza a társadalom jövőjét.
Harari szerint két alapvető szinten határozza meg a mostani válságkezelés a társadalom jövőjét: most dől el, hogy a krízishelyzetet totalitárius vagy demokratikus eszközökkel próbálják kezelni, illetve az is, hogy az országok a nacionalista elszigetelődés vagy a globális szolidaritás mellett döntenek. Kínában az állam éppen a sosem látott eredményességű megfigyeléssel tudta kontrollálni a járványt. Harari úgy gondolja, hogy a vészhelyzet idején bevezetett intézkedések, a privátszféráról való lemondás veszélyes irányba terelheti a társadalmat. A járvány idején például hasznos ugyan, ha az állam tudja a megfigyeltek testhőmérsékletét, de az eddig is adott és alkalmazott technikák mellett ez arra is módot ad a megfigyelőknek, hogy minden eddiginél pontosabb képet alkossanak az emberről.
A totális megfigyelés csak rövid távon hasznos
Az ilyen ideiglenes lépések gyakran tovább tartanak, mint maga a vészhelyzet, ez pedig könnyen egy olyan diktatúra létrejöttéhez vezethet, ahol már az alattvalók hangulatát is monitorozzák telefonon keresztül. Harari azt hozza fel példának, hogy egy ilyen megfigyelőrendszer terjedésével elég lenne, ha Észak-Koreában valakit feljelent a telefonja, amiért mérges, amikor a szeretett vezér beszél, és máris menne érte a fekete autó.
Harari éppen ezért az alulról építkező, civil kezdeményezésekben, a szabad híráramlásban és alapos tájékoztatásban látja a megoldást, ahogy például Dél-Koreában vagy Szingapúrban kezelték a helyzetet: miközben a szigorú büntetéssel és megfigyeléssel Kína is látványos eredményeket ért el, ezekben az országokban a totalitárius diktatúra eszközei nélkül is fel tudták venni a harcot a kórral. A kulcs a bizalom és a világos kommunikáció, többek között a kézmosás tudományának terjesztése. Annak ellenére, hogy világszerte megrendült a bizalom a médiában és a tudományban, most mindenkinek bíznia kell a hiteles tájékoztatásban, és meg kell fogadnia azokat a tanácsokat, amelyekkel visszaszorítható lenne a világjárvány, állítja a történész.
Harari szerint ide tartozik a másik nagy kérdés, az elszigetelődés vagy a globális együttműködés közötti döntés is: az emberek a vírusokkal szemben globálisan képesek megosztani egymással az információkat, képesek tanulni más országok hibáiból, és segíteni tudnak a maguk tapasztalataival azokon, akikhez később érkezett el a járvány. A globális együttműködésnek ki kell terjednie a gazdaságra is: Harari szerint a nacionalista megoldások a nehézségek legyűrésére nem lehetnek olyan hatékonyak, mint a globális, közös munka, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy az országok nem zárkózhatnak be hónapokra, közösen kell kidolgozniuk például az utazás jövőjét is.
Harari szerint nagyon sok minden forog kockán, és egyik vírussal sújtott ország sem viselkedik megfelelően: ha most az együttműködés helyett a széthúzást választják, az további katasztrófákhoz vezethet, a globális együttműködés viszont megmentheti a világot a későbbi, hasonló katasztrófáktól.
Žižek: új esély a kommunizmusnak
Nem maradhatott néma a koronavírus ügyében Slavoj Žižek szlovén filozófus sem, aki általánosságban sem szokta távol tartani magát a közéleti kérdésektől: szerinte Európára pusztító vihar vár, amely ellen szerinte is összefogással lehetne csak fellépni, de erre nem sok esélyt lát.
Žižek szerint a megoldás a kommunizmusban keresendő: a mostani krízis a filozófus szerint új esélyt ad ennek az elképzelésnek, az így bevezetendő rendszert pedig úgy képzeli el a gyakorlatban, hogy az országok engedelmeskednek a WHO kontrolljának, és egymással együttműködve, kinek-kinek szükségletei szerint juttatnának védőfelszerelést, maszkot és egyéb segítséget.
Akármennyire is a nemzetközi összefogást szorgalmazza, Žižek Hararival ellentétben éppen a szigorú állami kontroll és a büntetés szerepét hangsúlyozza a probléma megoldásában: szerinte Európának a kínai mintát kellene követnie a vírus legyűréséhez.
Állami kontroll alatt viszont nem azt érti, hogy minden ország maga oldja meg a problémáit: szerinte úgy kellene kezelni a fertőzést, mintha háborús helyzetről lenne szó, csak itt fegyverek helyett lélegeztetőgépekkel kellene ellátni a bajban lévő országokat (amelyek ebben az esetben egymás háborús szövetségeseiként segítenék egymást).
A kommunizmus új esélye mellett Žižek filozófiai forradalmat vár a vírus utáni időktől: miután az óvintézkedések alapjaiban rengetik meg az ember hétköznapi életét, nem foghat kezet, tart a tömegtől, kétszer is átgondolja, hogy az arcához vagy a szeméhez nyúljon, úgy gondolja, hogy itt a gondolkodásban is jelentős változások gyökeresednek meg, mire elmúlik a veszély. A szerző szerint az emberiség persze csak ugyanazt kapta vissza, amit a világgal művelt, se többet, se kevesebbet, ha pedig Európa országai nem képesek együttműködni, annak katasztrofális következményei lesznek.
Chomsky: kiderült, hogy nem működik a társadalom
Megszólalt az ügyben Noam Chomsky amerikai nyelvészlegenda is: szerinte az Egyesült Államok kormánya nem kezeli megfelelően a járványt, ez pedig az egész amerikai társadalom romlottságát mutatja, Chomsky szerint ugyanis egy működő társadalomnak képesnek kellene lennie egy hasonló vészhelyzet kezelésére. A nyelvész szerint Amerika Dél-Koreával ellentétben nem készült fel erre a helyzetre, mert az elmúlt negyven évben kizárólag a gazdagok nyertek el még több pénzt, az adminisztráció pedig minden mást elhanyagolt.
Víziók a jövőről
A Politico harminc, különböző tudományterületekről érkező gondolkodót, közgazdászt, nyelvészt, tudóst és politológust kérdezett arról, hogy vajon milyen világ várható a válság lecsengése után. Deborah Tannen, a Georgetown Egyetem nyelvészprofesszora szerint elsősorban a szokásaink fognak megváltozni: attól függően, hogy meddig tart (az önként vagy parancsra) vállalt karantén, egyre jobban meggondoljuk majd, mihez érünk hozzá, kivel létesítünk közelebbi kontaktust. Ez nem olyan, mint a 2008-as gazdasági válság: Tannen szerint a járvány után is nehéz lesz szabadulni azoktól a reflexektől, amelyek miatt vonzóbbnak tűnik valamit online intézni, mint személyesen.
Máshogy nézünk a technológiára
Eric Klinenberg, a New York-i Egyetem szociológiaprofesszora Žižekhez hasonlóan szocialista fordulatot vár a kilábalástól, annak a belátását, hogy a társadalom minden tagjának a sorsa összekapcsolódik – bár elsőként a totalitárius vonások megerősödését prognosztizálta, de jobban bízik a bölcs belátásban. Sherry Turkle, az MIT tudományszociológusa szerint a kényszerű bezártság megváltoztatja a digitális élethez való hozzáállást, mégpedig a javára: az ingyenes online koncertek, filmek, újságok, felajánlások hatására az emberek minőségibb időt töltenek majd a gép előtt, erről pedig a járvány elmúltával sem akarnak majd lemondani.
Mások a munkahelyi és közösségi kultúra változását várják majd a korona utáni időtől, ismét mások pedig azt, hogy a vallás is átalakul – hogy felértékelődik-e vagy sem, arról csak találgatni lehet, mindenesetre valószínű, hogy egy jó darabig senki nem akar majd túl közel menni a többiekhez.
Maradhat a félelem
A home office-ba visszavonuló milliók miatt sokan úgy gondolják, hogy egyszerűsödik majd az online munkavégzés is, de van, aki szerint a járvány elmúltával már teljesen egyértelmű lesz, hogy az ember neten szavazzon – mert hát minek is annyi embernek összegyűlnie egy ilyen egyszerű gesztushoz a mai világban. Paul Freedman, a Yale Egyetem gasztrotörténésze szerint még az is megeshet, hogy az emberek visszatérnek az otthoni főzéshez – ennek persze az éttermek látják majd kárát, bár Freedmannek nincs kétsége afelől, hogy a házhoz szállítás még népszerűbb lesz, mint eddig volt.
Akármi is jön a járvány levonulása után, ez az időszak most köszöntött be Kínában: az onnan közölt adatok szerint legalábbis az országnak sikerült legyőznie a járványt, de az már most látszik, hogy a koronavírus után nem egyszerű visszatérni a normális kerékvágásba. Az országban még mindig fokozott ellenőrzések vannak, az éttermek üresen állnak, folyamatosan napirenden maradt a lázmérés a boltok bejáratánál, a külföldről érkezőeket pedig folyamatosan ellenőrzik, nehogy újra kitörjön a járvány.
Ha valamiben konszenzus uralkodik a koronavírus utáni időkkel kapcsolatban, akkor az az, hogy ez már nem lesz olyan, mint az előtte megszokott hétköznapi élet: változnak a szokások, marad egy bizonyos félelem, és persze azt sem lehet tudni, hogy végérvényesen meg lehet-e szabadulni a vírustól, vagy a mostanihoz hasonló korlátozások a jövőben is napirenden lesznek-e. Ha igen, Hararinak igaza lehet: az ebben a generációban példátlan hirtelen átállás az online tanulásra, home office-ra és a valós szociális kapcsolatok korlátozására sorsdöntő lehet, ha a jövőről van szó – már ha sikerül tanulni belőle.
