A hivatalos adatok szerint a környéken csak Olaszországban nagyobb a COVID-19 halálozási rátája, mint Magyarországon

Hétfőről keddre 167-ről 187-re nőtt a Magyarországon számon tartott koronavírus-fertőzöttek száma, ez az elmúlt napokéhoz képest mérsékeltebb, körülbelül 12 százalékos növekedés. Az elmúlt 24 órában újabb két ember halt bele itthon a COVID-19 betegségbe, velük együtt eddig kilencen estek áldozatul a vírusnak a hivatalos adatok szerint

Az új koronavírus megjelenése óta világszerte több mint 400 000-en  fertőződtek meg,  a halálozások száma 17 250-nél jár.

Vírusgócok a Johns Hopkins Egyetem keddi járványtérképén.

Az ismert fertőzöttek száma Magyarországon továbbra is alacsonyabb, mint a szomszédos országokban, leszámítva Ukrajnát. 

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A fertőzöttek százezer lakosra jutó számában Lengyelországgal haladunk fej-fej mellett. Olaszországban és Svájcban már a százat is átlépte a százezer főre jutó esetszám.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A járvány olaszországi és svájci elharapódzását még látványosabban mutatja az alábbi ábra. 

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Az alacsony esetszámhoz képest Magyarországon továbbra is feltűnően magas a halálozási adat. Ahogy hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, a valós esetszám „nyilván” nagyobb, mint a hivatalos. Csak az a kérdés, hogy mennyivel.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Az összes fertőzött százalékában ábrázolt halálozási adat alapján sokkal nagyobb a magyarországi fertőzöttek valós száma, mint a hivatalosan bejelentett adat. Amikor például Ausztriában négy halottról tudtak, már 1646 volt náluk az igazolt fertőzöttek száma. Kedden már az albán és a montenegrói halálozási arány is kedvezőbb, mint a magyar – tegnap, hétfőn még nem így volt.  

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Amint említettük, a (hivatalos) magyarországi napi esetszám-növekedés (11,98 százalék) kedden jelentősen visszaesett a hétfői (27,48 százalék) és eggyel korábbi (27,18 százalék) adathoz képest. A napi változásokat az alábbi ábra mutatja. Rögtön érthetőbbé válik az is, hogy Albániában és Montenegróban azért javult a halálozási ráta, mert jelentősen emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A tőlünk nyugatra található gócok közül aggasztóan nagyot nőtt az esetszám Ausztriában.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A hivatalos magyarországi esetszámhoz mért gyógyulási arány keddre ugyancsak tovább nőtt: 9,58 százalékról 11,23 százalékra, amit a környéken csak Olaszország, Románia és Fehéroroszország tud felmutatni.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: