Német akadémikusok már az újranyitásról tettek ajánlást Merkelnek, de a Robert Koch Intézet szerint korai az öröm
Az elmúlt napokban csökkenésnek indult a Németországban regisztrált új COVID-19-megbetegedések száma, ez azonban nem annak köszönhető, hogy a vírus terjedését sikerült feltartóztatni, hanem nagy valószínűséggel annak, hogy húsvétkor kevesebb tesztet végeztek – közölte a Robert Koch Intézet kedden.
Kedden például 2082-vel nőtt az új esetek száma, ezzel összesen 125098 fertőzést tartanak számon az országban. Az új esetek száma ezzel már negyedik napja csökken. További 170 ember halt bele keddre Németországban a vírusba, a halálesetek összesített száma ezzel elérte a 2969-et. A németországi halálozási ráta továbbra is jóval alacsonyabb, mint a COVID-19-ben hasonlóan érintett országoké, ennek ellenére a német hatóságok ódzkodnak attól, hogy oldják a korlátozó intézkedéseket.
„Nem beszélhetünk arról, hogy a vírust sikerült volna megállítani, hiszen még mindig mindennap magas az új fertőzöttek száma. Egy lassulást látunk” – fogalmazott Lother Wieler, a Robert Koch Intézet elnöke. Továbbra is arra biztat minden németet, hogy maradjon fegyelmezett, és tartsa be az intézkedéseket. A vírus terjedési sebességét jellemző R szám Németországban az intézet becslései szerint jelenleg kb. 1,2, azaz egy fertőzött átlagosan 1,2 embernek adja tovább a kórokozót. A cél természetesen itt is az, hogy a szám 1 körül, lehetőleg 1 alatt alakuljon – mondta Wieler.
Akadémikusok már a korlátozások oldásáról tettek javaslatokat, de Merkelék óvatosak
A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjai hétfőn ajánlásokat küldtek Angela Merkel német kancellárnak és a tartományok kormányzóinak: azt javasolták, hogy ha bizonyos feltételek teljesülnek – például tartósan alacsony értéken marad az R –, akkor fokozatosan engedjék, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba. Merkel előzetesen úgy reagált, hogy az akadémikusok ajánlásait figyelembe veszi majd, amikor a további intézkedésekről dönt, kedden pedig átbeszéli a kapott javaslatokat a miniszterekkel.
Németország a járványvédekezés jegyében bezárta az iskolákat, a nem élelmiszert árusító boltokat, az éttermeket, a játszótereket, a sportlétesítményeket, és sok cég is felfüggesztette a működését, hogy sikerüljön lelassítani a SARS-CoV-2 terjedését.
Szerdán Merkel videokonferencián beszéli meg a tartományi vezetőkkel, merre vezet a kiút a lezárásokból, és hogyan kezeljék a gazdasági válságot, amelyet a vírus miatti korlátozások szabadítottak el.
Peter Altmaier gazdasági miniszter kedden nem volt hajlandó megjelölni azt az időpontot, amikor a lezárásokat elkezdhetik megszüntetni. Az elkövetkező néhány napon majd kiderül – mondta egy televízió reggeli adásában, hozzátéve, hogy a kormány nagyon is tisztában van az intézkedések korai feloldásának veszélyeivel, elsősorban azzal, hogy esetleg később még szigorúbb korlátozásokat kell bevezetni. Mint mondta: „ha az a benyomás alakul ki az emberekben, hogy hol oldunk, hol pedig szigorítunk, az alááshatja a politikába vetett bizalmat és a fegyelmet, amivel az intézkedéseket betartják. Nagyon meg kell fontolnunk minden egyes lépést.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Mit csinálnak jobban a koronavírus elleni harcban a németek, mint a britek?
Mindenekelőtt az első pillanattól teszteltek, ahogy tesztelnek most is, és tesztelni fognak még hónapok múlva is. Az egy főre eső egészségügyi ráfordítások a németeknél jóval magasabbak, mint az Egyesült Királyságban, ahol ráadásul az egészségpolitika is centralizált, így nem engedi azt a rugalmasságot biztosító autonómiát, mint Németország.
Két és fél óra alatt megállapítja a koronavírus-fertőzést a Bosch által fejlesztett új teszt
A Bosch szerint az új teszt az ápolás helyén is villámgyorsan bevethető, és száz eszközzel nagyjából napi ezer szűrést lehet elvégezni.
Kiterjedt teszteléssel emberi életeket és a gazdaságot is meg lehetne menteni
Magyarországon a hivatalosan bejelentett 980-hoz képest 10 ezer, más becslések szerint akár 30 ezer fertőzött is lehet. Mivel a fertőzöttek aránya jelenleg minden becslés szerint jóval 1 százalék alatt van, több, akár egymást kiegészítő módszer is rendelkezésre áll, hogy jóval pontosabb képet kapjunk a járvány kiterjedéséről, és meghozzuk a megfelelő intézkedéseket.