Két és fél óra alatt megállapítja a koronavírus-fertőzést a Bosch által fejlesztett új teszt

Koronavírus-gyorstesztet fejlesztett a német gépipari nagyvállalat, a Robert Bosch GmbH. A teszt állítólag két és fél óra alatt képes diagnosztizálni a COVID-19-et a vállalat egészségügyi részlege által fejlesztett Vivalytic nevű molekuláris diagnosztikai platform segítségével.

Az utóbbi eszközt, amely egy sor bakteriális és vírus okozta betegség megállapítására alkalmas, már használják kórházakban, laboratóriumokban és rendelőkben. A koronavírus detektálására képes változat áprilisban kerül a német, majd a nemzetközi piacra a Bosch közleménye szerint. Volkmar Denner, a Bosch ügyvezető igazgatója szerint a teszt segítségével a fertőzést hamarabb fel lehet ismerni, és az érintetteket gyorsabban el lehet különíteni. 

A Vivalytic fejlesztésben a német cég a Randox Laboratories nevű észak-ír gyógyászatisegédeszköz-gyárral lépett partnerségre.

A korai tesztelés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: Németországban és Dél-Koreában például a széles körű szűrés is segített abban, hogy relatíve kevés áldozata legyen a járványnak, míg Olaszországban és az Egyesült Államokban a kezdeti teszthiány elősegítette a betegség exponenciális terjedését. 

Miközben sok helyen napokig kell várni még a központi, állami vírustesztek eredményeire is, egyre több magánfejlesztésű tesztkészlet jelenik meg a piacon. A Roche Holding gyorstesztjeivel például elvileg napi 4000 szűrést lehet elvégezni. Az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hatóság, az FDA több mint egy tucat előzetes engedélyt adott az elmúlt hetekben magán-koronavírustesztek használatára. 

Ezek a lehetőségek egytől egyig molekuláris diagnosztikai tesztek, amelyek a vírus nukleinsavnyomait mutatják ki az emberi szervezetből – ezekkel állapították meg a Földön eddig regisztrált csaknem 560 ezer koronavírus-fertőzés mindegyikét. Ezek az eszközök meglehetősen pontos eredményt adnak, de idő, képzett személyzet és speciális anyagok szükségesek a működésükhöz. A kormányok emiatt is igyekeztek azoknak megspórolni a teszteket (és úgy tűnik, hogy ezt nagyon rosszul tették), akik tüneteket mutattak, vagy más okból számítanak nagyobb kockázatú páciensnek.

A Bosch szerint ezzel szemben az ő tesztjük az ápolás helyén is villámgyorsan bevethető, száz eszközzel nagyjából napi ezer szűrést lehet elvégezni. A 10 légúti patogén felismerésére alkalmas tesztet hat hét alatt fejlesztették ki, és a gyártó szerint 95 százalékban pontos eredményt ad.

Kutatók közben azt vizsgálják, mennyire megbízhatók azok a vértesztek, amelyek – ha beválnak – világszerte turbófokozatra kapcsolhatják a koronavírus-szűrést. Az immunrendszer által termelt antitestek jelenlétét vizsgáló tesztek ugyan kevésbé megbízhatóak, mint a molekulárisak, de olcsóbbak, előállításuk és terjesztésük pedig egyszerűbb.

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: