Nélkülözhetetlen szolgáltatások koronavírus idején: a pankráció
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A kórház, a gyógyszertár, a posta, a tűzoltóság és az élelmiszerbolt mellett Floridában nélkülözhetetlen szolgáltatásnak nyilvánították a profi pankrációt is, igaz, a meccsekre nézőket nem engednek be, de az élő közvetítések újraindulnak.
A pankráció eredetileg nem szerepelt ezeknek a szolgáltatásoknak a körében, míg végül a floridai kormányzó hétfőn módosította az április 3-án meghozott rendeletet, amely csak a fent felsorolt esetekben teszi lehetővé a kijárást, illetve csak ezeknek a szolgáltatásoknak a működését engedélyezi.
Ron DeSantis kormányzót korábban több bírálat is érte, amiért csak április harmadikán rendelt el kijárási korlátozásokat az Egyesült Államoknak éppen abban az államában, ahol különösen sok idős él, korábban pedig a tengerpartok és sétányok lezárását is visszautasította. A hivatal szóvivője szerint a pankráció azért kaphatott mentességet, mert kiemelt szerepe van az állam gazdaságában.
Kell egy kis szórakozás
A meccseket szervező cég, a WWE szerint a meccsek azért is fontosak, mert járvány idején minden olyan szórakozás jól jön, amely kicsit el tudja terelni a közönség gondolatait a hétköznapi problémáktól. A műsorokat a WWE ígéretei szerint szigorú biztonsági ellenőrzések mellett, megfelelő védőfelszerelésekkel rendezik majd meg, bár az nem világos, hogy a fellépők hogyan fogják megtartani egymástól a kellő távolságot.
Az sem tette túl népszerűvé a döntést a közvélemény előtt, hogy a WWE nemrég elismerte, hogy legalább egy nyilvántartott koronavírusos beteg dolgozik a cégnél, igaz, azt siettek leszögezni, hogy nem fellépőről van szó. Kyle Herrig, az Accountable.US civil szervezet elnöke szerint aligha véletlen, hogy mindennek ellenére épp a pankráció kaphatott zöld utat, a WWE igazgatója, Vince McMahon és felesége ugyanis jelentős összeggel támogatta Donald Trump kampányát.
A pankráció mellett a rendelkezés elvileg más élő sportközvetítések előtt is megnyithatja az utat, ezekről DeSantis azt mondta, hogy külön-külön engedélyezik majd őket. A kormányzó a pankráció gazdasági szerepe mellett azt is mérlegelte a döntés meghozatalakor, hogy hány emberhez juthat el így az élő közvetítés televízión keresztül, a mai időkben ugyanis szerinte mindenki ki van éhezve a szórakozásra. Hozzátette azt is, hogy ha NASCAR-versenyt rendezhetnének úgy, hogy ezzel nem mozgatnak meg tömegeket, de sokakhoz eljuttathatják az eseményt, azt is ugyanúgy engedélyezné, mint a pankrációt.
Magnus Carlsen áprilisban megrendezi a világ legnagyobb összdíjazású online sakkversenyét
A norvég világbajnok egyedülálló kezdeményezéssel próbálja népszerűsíteni a sakkot a koronavírus-járvány idején. Az interneten közvetített játszmákat kilenc nyelven lehet majd élőben követni.
Fehéroroszország elnöke szerint a szauna és a vodka legyőzi a koronavírust
Aljakszandr Lukasenka szerint nincs itt semmi látnivaló, a vodka, a szauna és a jéghoki majd legyőzi a koronavírust is. Türkmenisztánban inkább a gyógyfüvekhez fordulnak, a brazil elnök pedig a helyiek legendás immunrendszerében bízik.
Védőfelszerelés nélkül adta át az olimpiai lángot Görögország Japánnak
Az olimpiai láng már földet ért Japánban, ahol máris tömegek járnak a csodájára, és lesz váltófutás is. Ettől még elmaradhat a nyári olimpia, bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre kitart az eredeti terv mellett.