Gyors javulást értek el egy ebola elleni szerrel 125 koronavírusos betegnél az USA-ban
A Chicagói Egyetem kutatóinak legfrissebb jelentése szerint gyors javulást mutat annak a 125 COVID-19 betegeknek az állapota, akiket az amerikai biotechnológiai cég, a Gilead Sciences eredetileg az ebola ellen kifejlesztett Remdesivir nevű antivirális gyógyszerével kezeltek – számolt be róla a Statnews.
A 125 vizsgált betegből 113 súlyos tüneteket produkált, voltak köztük olyanok, akik lélegeztetőgépen voltak. A páciensek infúzióban kapták a gyógyszert, és volt, akit már egy nap elteltével levehettek a lélegeztetőgépről. A kísérletben részt vevők többségét már 6 nap után kiengedhették a kórházból, az eredetileg 10 naposra tervezett terápiát csak mindössze 3 betegnél kellett végigvinni. A kutatók szerint az eredmények ígéretesek, de még várni kell a többi klinikai teszt adataira is, ráadásul nem volt kontrollcsoport.
A Remdesivir jelenleg a legígéretesebb gyógyszer a koronavírus kezeléséért folytatott versenyben. A Gilead már januárban elkezdte felpörgetni a készítmény gyártását, a tervek szerint 500 ezer adagnyi antivirális szer állhat rendelkezésre októberre.
A CNBC beszámolója szerint a hírre 16,41 százalékkal emelkedett a Gilead részvényeinek árfolyama a zárás utáni kereskedésben, és az amerikai határidős indexek is megugrottak. Az elemzők szerint ennek alapja az a reménykedés, hogy a Gilead készítménye véget vethet a járványnak, és a világgazdaság újra indulhat.
A biotech cég részvényei 2020-ban eddig 24 százalékos eredményt értek el, messze felülteljesítve az idén 14 százalékos zuhanást produkáló S&P 500 indexet.
Kapcsolódó korábbi cikkeink:
Mikor lesz gyógyszer?
Rengeteg létező szer szóba jött már a koronavírus, illetve az általa okozott betegség, a COVID-19 ellen. Kínában, Japánban, az USA-ban és Európában is gőzerővel folynak a kísérletek, és bár ígéretes részeredmények vannak, csodaszer még nincs.
Bevetették az első gyógyszereket a koronavírus ellen
Egy Remdesivirrel kezelt beteg tünetmentessé vált, bár ez még nem bizonyítja, hogy a gyógyszer minden esetben hatékony az új vírus ellen. A 2019-nCoV a szakértők által megjósolt módon megjelent európai országokban is, de további itteni terjedésére az Európai Járványügyi Hivatal szerint kevés esély van.
Minden, amit tudnod kell az új kínai koronavírusról
A 2019-nCoV-nak elnevezett vírus genetikailag a SARS közeli rokona, terjedési képessége is ahhoz hasonló. Kicsi a valószínűsége, hogy Európában elterjed, de csak akkor, ha a hatóságok gyors és hatékony járványügyi intézkedéseket tesznek. A fertőzés kezelésében két gyógyszer is segíthet.