Nem minden vadállatnak jó, hogy az emberek eltűntek az utcákról
Miközben a környezetvédők, légkör- és óceánkutatók nyomán a média sem győzi hangsúlyozni, milyen jót tett a Földnek az emberi nyüzsgés jelentős elcsitulása, amelynek köszönhetően egyre több vadállat merészkedik be a nagyvárosokba, kiderült, hogy akadnak a vadvilágnak olyan élőlényei, amelyek súlyos árat fizetnek ugyanezért.
Az Egyesült Királyságban például azt figyelték meg, hogy az amúgy is veszélyeztetett és Magyarországon a fokozottan védett fajok közé tartozó vörös kányákat nagy bajba sodorta az emberek kényszerűségből lelassult életvitele. Wales nemzeti madara a jelek szerint olyan kevés élelemhez jut az emberek közbenjárása nélkül, hogy a végletekig legyengül. Olyannyira, hogy néhány jól fejlett varjú is könnyedén elbánhat vele, legalábbis a Meltham Vadmentő Egyesület híradása szerint.
Noha a vörös kányák természetesen vadászni is tudnak, és kisebb madarakat, rágcsálókat fognak, az emberek közelében fészkelő madarak táplálékának jelentős részét a dögök adják. Például olyan madarak és kisebb testű állatok, amelyeket az országutakon közlekedő autósok ütnek el. Már amikor vannak autók az országutakon.
A városi vadak épp az emberek közelsége miatt élnek a városokban
A vörös kánya korántsem az egyetlen olyan vadállat, amely úgy alkalmazkodott az ember közelségéhez, hogy az életmódja részévé tette azt – írta a Conversationben közölt cikkében Ben Garlick, a York St. John's University ember és a természet kölcsönhatásait kutató és oktató munkatársa. Londonban az emberek által kidobált maradékokon élnek és virulnak a városi rókák, a világon New Yorkban és Londonban a legmagasabb a vándorsólymok populációja, Los Angeles külvárosi területei pedig csak úgy hemzsegnek a pumáktól.
Magyarországon épp idén választották az év madarává az erdei fülesbaglyot, amely télire magától értetődő módon költözik be az emberek lakta településekre, ahol könnyen talál élelmet azokban a hónapokban is, amikor az erdőben csak nehezen boldogulna. A vörös kánya példájából kiindulva nem kizárt, hogy a vándorsólymokhoz vagy épp az erdei fülesbaglyokhoz hasonlóképpen alkalmazkodó vadállatoknak a jelentős része életképtelenné válna, ha az ember egyik pillanatról a másikra eltűnne a közeléből.
Garlick szerint a városi vadállatok jól példázzák, mennyire egyoldalú a természetről mint az embertől élesen elkülönülő jelenségről beszélni, és a koronavírus sújtotta emberi társadalmakban a természet visszatérését ünnepelni. Garlick szerint a valóságban az emberi társadalom és a természet kapcsolata lényegesen összetettebb annál, ahogy általában arra tekintünk. A leegyszerűsítő gondolkodásmód viszont akadályozza az állatvilág és az ember kapcsolatának kiegyensúlyozott működését.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
