A balti országok hozták létre Európa első utazóbuborékját

2020.05.15. · gazdaság

Európa nagy részén továbbra is zárva vannak a határok, hogy akadályozzák a koronavírus terjedését, néhány ország azonban fokozatos határnyitásba kezdett.

Pénteken megnyílt a balti országok közös utazóbuborékja, így Észtország, Lettország és Litvánia polgárai szabadon járhatnak-kelhetnek a három országban. A feloldó intézkedés a vasúti, a légi és a tengeri közlekedésre is vonatkozik a közúti mellett.

A más országokból érkezők számára viszont továbbra is kötelező karantént írnak elő a három országban.

Szerdán már mindhárom országban legfeljebb 7 új COVID-19-esetet regisztráltak a hatóságok. A balti országokban összesen kevesebb mint 150 ember halt meg a járványban.

Korábban a járványt sikeresen kordában tartó Ausztrália és Új-Zéland között született hasonló kétoldalú utazási megállapodás, ami rövid távon az utazás jövőjét jelentheti – legalábbis addig, amíg a SARS-CoV-2-t nem sikerül megnyugtatóan visszaszorítani, vagy kifejleszteni a vakcinát ellene. Ausztria és Németország is hasonló megállapodásra jutott, de intézkedés még nem lépett hatályba.

Paolo Gentiloni gazdasági ügyekért felelős uniós biztos szerdán arról biztosította az EU-állampolgárokat, hogy idén is lesz nyaralás, még ha bizonyos megszorításokkal is. Az unió támpontokat is adott arra nézve, hogyan kellene fokozatosan és óvatosan újraindítani az alapesetben hatalmas bevételeket termelő és tömegek megélhetését biztosító iparágat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás