Magyarország veszíthet azzal, hogy idén a belföldi utakra korlátozódik a turizmus
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Bár a világ számos országában már fokozatosan oldják a járvány miatt beiktatott kijárási korlátozásokat, idén nyáron, sőt várhatóan a következő években még biztosan nem lesz olyan mértékű a nemzetközi turizmus, amilyenhez az utóbbi években, évtizedekben hozzászokhattunk.
A Bernstein Research kutatása szerint meglehetősen egyenlőtlenül érinti majd az egyes országokat, hogy az emberek legfeljebb a belföldi turizmusban élhetik ki az utazás iránti vágyukat – igaz, Richard Clarke, a kutatóintézet elemzője szerint az alábbi lista inkább gondolatkísérlet, mintsem valós előrejelzés, hiszen egyelőre nem tudni, melyik országban hogyan korlátozzák a nemzetközi utasforgalmat a következő hónapokban.
A kutatás eredményei tehát azt mutatják, hogy mennyivel nő vagy csökken az országok turizmusának gazdasági értéke, ha az utazások aránya nem változik, viszont a külföldi utak helyett országon belül költik el a vakációra szánt összegeket. A válság miatt azonban valószínűleg csökkenni fog az utazók száma, ezért hivatkozott Clarke pusztán gondolatkísérletként az elemzésre.
A listában szereplő értékek úgy jöttek ki, hogy kivonták az egyes országok lakosai által a külföldi utazások során elköltött összegből a külföldi turisták által az adott országon belül elköltött összeget.
Richard Clarke azt is megjegyezte, hogy ez a leegyszerűsített kép valószínűleg nem fedi a valóságot a turizmus közeljövőjével kapcsolatban, hiszen Ausztrália és Új-Zéland példáján már látszik, hogy az utazóbuborékok miatt a turizmus nem korlátozódik majd kizárólag a belföldi utakra.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ausztrália és Új-Zéland épp most találja ki az utazás jövőjét
A vírus terjedését eredményesen megfékező szigetországok a tervek szerint elsőként nyitják meg a határaikat – egyelőre csakis egymás számára. Ezt hívják utazóbuboréknak.
A magyarok 44,8 százaléka nem nyaral
Az Eurostat felmérése szerint az EU népességének harmada nem utazott el nyaralni 2016-ban, a vezető ok továbbra is a pénzhiány – de a svédek és a szlovákok egész egyszerűen szeretnek otthon maradni.
Bali haldoklik. Itt az új utazási trend: maradj otthon!
Egyre több turistaparadicsomot fenyeget a pusztulás veszélye, az ok pedig paradox módon éppen az, hogy túl sok turistát vonzanak.