Európai újranyitás: spanyol feles, olasz fodrász, bécsi iskola

2020.05.19. · gazdaság

Május 18-tól a COVID-19-járvány által leginkább sújtott Olaszországban és Spanyolországban is tovább enyhítették a korlátozásokat.

Hétfőtől az éttermek, bárok, kávézók, fodrász- és kozmetikai szalonok és más kereskedelmi üzletek is engedélyt kaptak az újbóli nyitásra Olaszországban, azzal a feltétellel, hogy a nyitva tartásuk alatt betartják és betartatják a másfél méteres távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Olaszországban közel 32 000 ember halt meg eddig COVID-19-ben, az előrejelzések pedig 10 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak.

Milánóban megnyitotta kapuit a február utolsó hetétől lezárt dóm, amely egyszerre csak kétszáz személyt fogad. Ugyanitt újranyílt a város egyik legnagyobb áruháza is, ahova egyszerre kétezer vásárlót engednek be a hétköznapokon megszokott mintegy 35 ezer helyett.  

Kiszolgálás egy belvárosi vendéglátóhelyen Rómában május 18-án
photo_camera Kiszolgálás egy belvárosi vendéglátóhelyen Rómában május 18-án Fotó: ANDREAS SOLARO/AFP

800 ezer vállalkozás reménye

Az északi Veneto tartományban az edzőtermeket is újranyitották, miközben a déli Nápolyban az éttermek csak keddtől nyithatnak a fertőtlenítési munkák késése miatt. A szicíliai kormányzó, Nello Musumeci arra szólította fel a sziget lakosait, hogy lakásukon kívül mindig hordják a szájmaszkot, máskülönben megemeli a bírságokat. Velence még üres, a szállodások, étterem-tulajdonosok, gondolások szerint felesleges újranyitni, amíg nincsen turista.

Az országban 800 ezer vállalkozás indult újra a járványhelyzet második fázisának kezdetén. Az üzletek nyitva tartását reggel helyett délelőttre tolták át a reggeli forgalom enyhítésére. Hosszú foglalási listákkal nyitnak a fodrászatok, kozmetikai szalonok, amelyekben egyszerre két vendéget fogadhatnak. Több üzlet azonban azért nem tud újraindulni, mert kis mérete miatt nem képes biztosítani a személyek közötti legalább egyméteres távolságot. A kijárási korlátozásokat még csak a tartományokon belül törölték el. A lakosság június 3-tól mozoghat a tartományok között, és akkor tervezik megnyitni Olaszország külső határait is.

Spanyol feles

A BBC összeállítása szerint Spanyolországban csak néhány területen enyhültek a korlátozások, miután vasárnap két hónap óta először csökkent 100 alá a SARS-CoV-2-fertőzés miatt bekövetkezett napi halálozások száma, a szombati 102-ről 82-re.

A spanyol kormány az újranyitás lebonyolításához négyfázisú rendszert vezetett be, amelyet különböző sebességgel alkalmaznak a különböző régiókban.

Spanyolország nagy része a múlt héten kezdte meg az első fázist, amely szerint legfeljebb 10 ember gyűlhet össze, feltéve, hogy maszkot viselnek és tartják a társadalmi távolságot egymástól. A bárok és az éttermek teraszai fél házzal tarthatnak nyitva. A mozik, a múzeumok és a színházak szintén csökkentett kapacitással kezdhetik meg működésüket.

30 százalékos kapacitással üzemelő autósmozi Spanyolországban az Alicante és Valencia között élúton fekvő Dénia városában május 14-én
photo_camera 30 százalékos kapacitással üzemelő autósmozi Spanyolországban az Alicante és Valencia között élúton fekvő Dénia városában május 14-én Fotó: JOSE JORDAN/AFP

Néhány, a járvány által kevésbé sújtott spanyol sziget hétfőtől a második szakaszba léphet – így május 18-án megnyílhattak a bevásárlóközpontok és engedélyezettek a 15 fős rendezvények is.

Barcelona, Madrid és az északnyugati országrészek azonban a nulladik szakaszban maradnak. A legtöbb korlátozás az országszerte továbbra is érvényben maradt, de hétfőtől a kisebb üzletek kinyithattak, és a temetések is megtarthatók 10, illetve 15 főig. Ezt az enyhítést a spanyolok 0.5 fázisnak nevezték el. 

Bécsi iskolanyitás

Május 18-tól szigorú szabályok mellett újra kinyithatnak a bécsi iskolák. Az érintett 150 ezer diák körében ezzel párhuzamosan koronavírus kutatás is indul – közölte az osztrák főváros külképviseleti irodája. A Bécsben lakó, tanköteles gyerekek váltakozó időrendben, az orr és száj eltakarása mellett kezdhetnek újra iskolába járni. A padokat egymástól legalább egy méter távolságban állítják fel. A tizenkilenc főnél nagyobb osztályokat kettéosztják, a két csoport pedig eltérő napokon járhat be az intézménybe. Az iskolai megőrzés akkor is biztosított, amikor a gyerekek egyébként otthon tanulnának, mert nem az ő csoportjuk van soron. Ehhez minden szabad helyiséget fel kell használni, a könyvtárakat, a tornatermeket és a laborhelyiségeket is. A gyerekek levehetik a maszkot, ha a padjukban ülnek, de rendszeresen kezet kell mosniuk, és egyéb higiéniai előírásokat is be kell tartaniuk. Aki így is fél a megfertőződéstől, és biztosított számára az otthoni felügyelet, nem kell fizikailag bejárnia az intézménybe, otthonról is tanulhat. 

Ezzel párhuzamosan bécsi kutatók arra keresik a választ, hogyan terjed a koronavírus a gyerekek között. A cél az, hogy mind a kétszázötvenezer iskoláskorút meg tudja vizsgálni a gyerekorvosokból álló szakértői csoport. A részvétel meghívással történik, és PCR- illetve antitest-tesztet, valamint egy kérdőív kitöltését foglalja magában. A kutatás hiánypótló, mert ennek a korosztálynak a fertőzési adatairól szinte semmilyen információval nem rendelkeznek az osztrák orvosok. Az eredményeket nyár végén ismertetik. 

Belgiumtól Lengyelországig

Belgiumban hétfőtől szigorú feltételek mellett újranyitottak az általános és középiskolák, valamint a múzeumok és az állatkertek is – írja a BBC. Az utóbbiakat azonban csak online regisztráció és jegyvásárlás után lehet látogatni. 

Gördeszkázó ifjúság a belgiumi Gentben május 16-án
photo_camera Gördeszkázó ifjúság a belgiumi Gentben május 16-án Fotó: Jonathan Raa/NurPhoto via AFP


Görögországban május 18-án újra kinyitott az Akropolisz, és a középiskolások is visszatérhettek az osztálytermekbe. 

Portugália szintén ettől a naptól lehet étterembe, kávéházba, cukrászdába és kocsmába járni, igaz a vendéglátóhelyek is csak kapacitásuk felét fordíthatják a vendégek kiszolgálására, etetésére és itatására. Hétfőn nyitottak a lengyel kozmetikák és fodrászatok is, innentől látogathatók szabadon az éttermek és kávézók – mondanunk sem kell, a távolságtartás és a maszkviselet Lengyelországban is kötelező. 

Maszkos bohóc a lengyelországi Kazimierz Dolny óvárosában május 17-én
photo_camera Maszkos bohóc a lengyelországi Kazimierz Dolny óvárosában május 17-én Fotó: Dominika Zarzycka/NurPhoto via AFP

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás
link Forrás
link Forrás