Egy kutató utánajárt, mi játszódik le az agyban a halálközeli élmények során
Akik már átéltek halálközeli élményt, azok gyakran békés, boldog pillanatokról számolnak be, és a tudomány máig nem pontosan érti, miért. Bár az ilyen eseményeket sokan vallásos, spirituális élményként élik meg, Christof Koch, a seattle-i Allen Agykutató Intézet idegtudós elnöke kizárólag a biológiai folyamatra volt kíváncsi – ő vezeti az intézet Mindscope programját is, amely az emberi agy teljes feltérképezését tűzte ki célul.
A Scientific American című lapban megjelent írásában Koch a korábbi kutatások során gyűjtött beszámolók elemzésével igyekszik elmagyarázni, milyen biológiai folyamatok miatt alakulhatnak ki ezek az élmények, amelyek között sok egymáshoz hasonlót találni. Igaz, a kutató szerint a halálközeli élményekről alkotott kulturális kép valószínűleg önmagában is alakítja az ilyen élményeket, tehát ha azt látod egy filmben, hogy ilyenkor egy alagútban futnak a fény felé, akkor nagyobb valószínűséggel látod ezt te is, ha halálközeli élményt élsz át.
Koch szerint a modern halálesetek során az agyi funkciók visszafordíthatatlan romlásnak indulnak. Amikor az agy vér- és oxigénellátása is megszűnik (vagyis iszkémia és anoxia lép fel), az ember egy percen belül eszméletét veszti, majd rövidesen kisimul az agyi aktivitást mérő EEG-görbe. „Mint egy városban, ahol környékenként megy el az áram egymás után, az agy különböző területei fokozatosan lekapcsolnak” – magyarázta az idegtudós.
Eközben az elme, amelyet a maradék, elektromos aktivitást még kifejteni képes idegsejtek tartanak életben, Koch szavaival élve „azt csinálja, amit mindig: elmesél egy történetet az adott személy tapasztalatai, emlékei és kulturális elvárásai alapján.” Úgy véli, ennek tulajdonítható az egyik legtöbbször tapasztalt halálközeli élmény is, amikor az ember szeme előtt lepörög az élete – mivel az agyi régiók egymás után állnak le, az egyes emlékképek is mozaikszerűen fűződnek össze.
A halálközeli élményt átélő személy mindent fokozottan valószerűen él meg, és valószínűleg azért tűnik még az élénk álmoknál is reálisabbnak egy ilyen esemény, mert a szervezet érzékeli a vészhelyzetet, és küzd az agy életben tartásáért. Amint az utolsó agyi régió is lekapcsol, az elme a tudattal együtt megsemmisül, azonban ha az oxigén- és vérellátást sikerül időben helyreállítani, az agy területei újra aktivizálódnak, és az elme is visszatér a valóságba – ez a jelenség állhat az alagutas, „menj a fény felé!” típusú élmények mögött.
Az továbbra is rejtélyes, hogy az elme miért dönt úgy, hogy az agyi funkciók hirtelen romlását boldog, pozitív érzésekké fordítja, de ez nem a halálközeli élmények egyedi tulajdonsága. Több olyan – potenciálisan veszélyes – tevékenység van, amely az oxigénszint csökkenésével jár, és kellemes érzéseket (vidámság, fokozott szexuális vágy, lebegő érzés) idéz elő – például a mélyvízi búvárkodás, a magashegyi hegymászás, a direkt ájulás vagy a szex közbeni fojtogatás.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: