A levegő meghódítása jelentős evolúciós innovációt kívánt a rovaroktól. Hogy a rovarszárnyak miféle törzsfejlődés eredményeként alakultak ki, már régóta heves tudományos viták tárgya. A Nature Communications folyóiratban május 26-án publikált tanulmány genetikai magyarázattal szolgál a kérdéses problémára.

A cikket jegyző spanyol kutatók a vízi, illetve vízközeli életmódot folytató elevenszülő kérészek (Cloeon dipterum) egyedfejlődésében megnyilvánuló fizikai változások genetikai hátterét vizsgálták. ( Az elnevezést az magyarázza, hogy a nő ivarú egyedek a rokonfajokkal ellentétben majdnem a lárvakorig saját testükben hordják a megtermékenyített petéket, és csak az utolsó pillanatban ürítik őket a vízbe.)

Tudni kell, hogy ez a kérészfaj – a minap hungarikummá avatott tiszavirághoz hasonlóan – az életének javát kitöltő lárva állapotában vízi állat, és kopoltyúval, egészen pontosan 7 pár levél alakú tracheakopoltyúval lélegzik. Amikor elérkezik a felnőtté válásának ideje, szubimágóvá, majd egyetlen pár szárnyat viselő, röpképes imágóvá változik.

A spanyol kutatók a legmodernebb eszközökkel azt vizsgálták, hogy milyen gének kifejeződésének hatására indul be a szárnyak fejlődése a szubimágóknál. Kiderült, hogy ugyanazok a gének kapcsolnak be a lárvákori kopoltyúk és a felnőttkori szárnyak növesztésénél. Ráadásul ugyanazok, amelyek a már lárvaként növesztett 3 pár láb növekedését is beindítják.

A spanyol kutatók szerint az elevenszülő kérészeknél megfigyelhető mechanizmus általános lehet a repülő rovaroknál, ám ennek ellenőrzésére még számos hasonló vizsgálatra lesz még szükség.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: