A 21. századi jövendőmondó nem a vízbe vetett ólomból jósol, hanem száraz adatokból

2020.06.05. · tudomány

Alessandro Vespignani olasz-amerikai hálózatkutató, fizikus, a Northeastern Egyetem professzora nem csirkebélből, a madarak röptéből vagy a vízbe dobott olvasztott ólom formájából jósol, hanem adatokból. Még szerencse, mert így megbízhatóbb információkkal tud szolgálni a jövőt illetően, mint a sámánok, augurok vagy babonás vidéki lányok. Vespignani víruskutatói tevékenysége – némi túlzással – az egymás között cserélgetett flopilemezekkel és a velük terjedő primitív vírusokkal indult, a hülye lánclevelekkel folytatódott, végül eljutott a valódi, biológiai értelemben vett vírusokig, az előrejelzéseit pedig most már az Egészségügyi Világszervezet, a WHO, az amerikai járványügyi hivatal, a CDC és a Fehér Ház is figyelembe veszi.

A szerző június negyedikén bemutatott könyvében, A jóslás algoritmusában, amelynek a világon elsőként épp a magyar fordítása jelent meg a Libri kiadónál, azzal foglalkozik, hogy egy információ vagy egy vírus milyen módon terjedhet egy közösségben, végül pedig globálisan; ehhez milyen kontaktok és körülmények kellenek, és mindez miként hat egy esetleges világjárvány kitörésére.

Lehetett tudni, hogy baj lesz

Vespignani más virológusokhoz hasonlóan már korábban figyelmeztette a világot egy új pandémia kitörésére. Az egyre sűrűbb kontaktok, az utazás és a korábbi járványok terjedése alapján ugyanis valószínűnek tűnt, hogy csak idő kérdése, mikor üti fel a fejét egy újabb járványos betegség. Jelentkezők már voltak: a SARS, a MERS, az Ebola és a Zika is komoly veszélyt jelentettek, de sikerült viszonylag szűk területen belül korlátozni terjedésüket. A szerzővel az online facebookos könyvbemutatón Barabási Albert-László hálózatkutató beszélgetett csütörtökön.

photo_camera Barabási Albert-László és Alessandro Vespignani

Vespignani 2001 óta foglalkozik a vírusok terjedésével, a digitálisról biológiairól való átállás az ebolajárvány idején ütött szöget a fejébe: ha kontaktokkal és elegendő adattal lehet kutatni, hogy számítógépes rendszereken hogy terjed a fertőzés, miért ne lehetne ugyanezt megtenni az ebolával? A 2014-es kérdésre egy terjedési modell volt a válasz, amelyet azóta változatos formában és széles körben alkalmaznak, és talán ez volt a kulcsa annak, hogy az Ebolát sikerült viszonylag szűk területen megfékezni.

Már a jövőben élünk

Ez nem varázslat: a szerző szerint hiába tűnik sci-fibe illő kísérletnek a jövő megjósolása, kellő adattal meglehetősen biztos becsléseket vagy legalábbis forgatókönyveket lehet kidolgozni a vírus terjedésével kapcsolatban. Ezeket a modelleket viszont csak kellő adatmennyiség birtokában lehet megalkotni, így az a peer reviewed-szemléletű tudománymodell, ami egyébként a természettudományokra jellemző, itt nem igazán működik: az adatoknak azonnal hozzáférhetőnek kell lenniük, a kutatások eredményeit pedig minél előbb a döntéshozók elé kell tárni ahhoz, hogy ezek birtokában cselekedhessenek.

Vespignani szerint az előző járványok esetében épp a kommunikációval volt a hiba: egy ilyen járvány után az emberek többsége képes felfogni azt a láthatatlan fenyegetést is, mint amit egy vírus jelent, korábban viszont inkább a hiszem, ha látom megközelítés volt a jellemző, így nagyobb hitelt is kapott egy olyan meteorológiai előrejelzés, amelyen látszott a közelgő hurrikán, mint egy merőben elméletinek tűnő pandémiai jóslás. A vírus már itt van, és ha műholdképen nem is látszik, az adatok mérhetők – ennek megfelelően pedig a jövőre is lehet következtetni belőlük.

Hírszerzés

A predikció persze nem jelent védelmet: a szerző a hálózatkutatók munkáját a hírszerzéshez hasonlította: a frontvonalban továbbra is az egészségügyi személyzet áll, de az ellenfél hadmozdulataira csak az eddigi adatokból lehet következtetni. Nem mindenki következtet rájuk: az olasz tövényhozást például gyakran kritizálták azért, mert későn hozta meg járványellenes lépéseit. Igaz, Vespignani szerint azért itt egyrészt a véletlen, másrészt pedig Milánó hatalmas nemzetközi forgalma is rontotta az eredményeket – egy olyan vírusnál, amely tünetmentesen is képes fertőzni, a közlekedés a legnagyobb kockázat, ahogyan ezt a kutató már az első ilyen híreknél is megállapította.

Az olasz példa

Vespignani szerint a nemzetközi viszonylatban alacsonynak tűnő átfertőzöttség sem véletlen. Barabási a kormány figyelmébe ajánlotta az olasz kutató modelljét a fertőzöttség várható terjedéséről, az olasz példán okulva pedig Magyarország még azelőtt hozhatta meg a megfelelő korlátozásokat, mielőtt annyira elterjedt volna a kór, mint Olaszországban. Ez ugyanakkor ismét a globalizáció szerepére hívja fel a figyelmet: egyes országok tanulhatnak ugyan egymás példájából, de valószínűleg még jó darabig nem lesz olyan, hogy a határon belül nem jelentkezik egyetlen új fertőzött sem.

Ennek viszont nem szabad a bezárkózás politikájához vezetnie: minden országnak nagyon kell figyelnie a globális helyzetre, és ennek megfelelően cselekednie a helyzetnek megfelelő korlátozásokkal, ugyanis Vespignani szerint a COVID igazán rusnya szörnyeteg, és ha szabadjára engedik, hamar újra tombolni kezd.

A szakember azért nem egészen pesszimista: Barabásinak arra a kérdésére, hogy szerinte ősszel már szabadon ellátogathat-e Magyarországra, diplomatikus választ adott ugyan, de elmondta azt is, hogy addig még van némi idő, és miután a tudomány nap mint nap valami újat tanul a vírusról, ez sem reménytelen – ahogy az sem kizárt, hogy ha a kutatók találkoznak, még jövőre is maszkot kell viselniük.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás