A múlt héten ismertetett előzetes adatok alapján Magyarországon 243 és 7230 közötti fertőzött lehet, és valahol 22 399 és 92 624 közé tehető a fertőzésen már átesettek száma.

Az aktuálisan fertőzött azt jelenti, hogy az illető szervezetében RT-PCR teszttel kimutatható a koronavírus RNS-ének jelenléte. Nem biztos, hogy jelenleg fertőz, de az elmúlt körülbelül két hétben valamikor fertőző volt, és az elmúlt két-három hétben kaphatta el a vírust. Nem tudjuk, hogy a két aktív fertőzöttet hol találták: amennyiben házi karanténban vannak, azaz valamilyen felderített fertőzött kapcsolatai, akkor maguk talán már nem adták tovább a vírust. Ha viszont az illetők nem voltak házi karanténban, illetve az esetszámból valószínűsíthető pár száz vagy pár ezer fertőzött nincs karanténban, akkor ez az jelenti, hogy a vírus továbbra is jelen van az országban. Tehát még mindig fontos, hogy a járványügyi szabályokat maradéktalanul kövessük, tartsunk távolságot, viseljünk maszkot és mossunk kezet.

Magyarországon az átfertőződöttség 0,27% és 1,1% között lehet. Ez az adat nagyjából megfelel annak, amit a legtöbb ilyen mintavétel kimutat: a járványt korán megállító országokban nagyjából a lakosság 1%-a esett át a betegségen. Az egészségügyi rendszerüket a végleteken is túl terhelő régiókban is csupán az emberek 20–25%-a van túl a koronavíruson (ilyen például New York városa). A járványt úgymond szabadjára engedő Svédország fő járványügyi szakértője, Agners Tegnell szerint már 25%-nál tartanak országosan, de a valóságban ez az arány inkább 10% körül lehet.

Nagyon alacsony az átfertőződés, messze még a nyájimmunitás

Egészen egyszerűen sehol sincsenek közel a nyájimmunitást lehetővé tevő 50–70%-tól. A nyájimmunitás (vagy közösségi immunitás) azt jelenti, hogy olyan sokan átestek a fertőzésen, hogy egy fertőző személy nem tudja azt átadni egy még fogékonynak, hiszen zömében olyanokkal találkozik, akik immunisak. A legegyszerűbb SIR modell alapján a populáció 1−1/R₀ hányadának kell immunisnak lennie ahhoz, hogy ezt az állapotot elérjük. A sokfelé emlegetett 50% például úgy jön ki, hogy feltételezzük, hogy R₀=2. Ennél magasabb értékeket mértek a COVID-19-re, de fokozott elővigyázatossággal talán 2-re levihető ez az érték.

A nyájimmunitásról nem lehet elégszer elmondani, hogy nem a fertőzéstől véd, hanem a járványtól. Ez azt jelenti, hogy egy új fertőzött miatt a betegség nem fog végigvonulni a populáció maradék, fogékony részén, lokálisan viszont lehetnek újabb fertőzéses esetek, akár százas, ezres nagyságrendben is. Azaz az idősotthonokat vagy a kórházakat a továbbiakban is védeni kell.

De a nyájimmunitástól messze vagyunk, a védőoltástól pedig még annál is messzebb. A járványt nem ereszthetjük szabadjára - nemcsak a halálos áldozatok becsült száma miatt, hanem mert azt sem tudjuk, hogy milyen maradandó károsodást okozhat a betegség a gyógyultak szervezetében. Az év első hónapjában a kínai adatok zömében tüdőgyulladásról szóltak, de azóta felmerült az idegrendszeri komplikációk, a trombózis és gyerekeknél a Kawasaki-betegség kialakulásának lehetősége is.

A személyes kapcsolatok számát befolyásolhatjuk, a vírus jellemzőit nem

De hogy lehet, hogy például a 9,77 milliós Magyarországon alig néhány tízezer ember eshetett át a fertőzésen? Itthon és külföldön is sokan feltételezték, hogy a tesztelés hiánya miatt a hivatalos statisztikák kevés esetet mutatnak, miközben a járvány már átfutott a populáció igen nagy részén. Ez nem így van.

A járvány kontrollálatlan elszabadulását azért úsztuk meg, mert betartottuk a járványügyi korlátozásokat, és jelentősen csökkentettük kapcsolataink számát. Ez a fő, és valószínűleg az egyetlen oka annak, hogy viszonylag kevesen fertőződtek meg. Felvetődhet a BCG-oltás vagy a melegedő időjárás hatása, de nem tudjuk, milyen hatásuk van ezeknek a tényezőknek. A járványügyi intézkedéseket nem építhetjük feltételezett védettségre, és pláne nem tehettük ezt márciusban, amikor meleg sem volt és a BCG-elmélettel sem álltak még elő, ami amúgy sem nyújt száz százalékos védelmet. A vírus jellemzőit nem tudjuk befolyásolni, a terjedéséhez viszont személyes érintkezés szükséges, és az érintkezések számát tudjuk csökkenteni. Így fojtottuk el a járványt, legalábbis egyelőre.

Miért nem hisszük el, hogy távolságtartással megállítható egy betegség? Miért nem hisszük el, hogy a korlátozások bevezetése óta jelentősen csökkent személyes kapcsolataink száma? Túl sokan hangoztatják, hogy nálunk nem volt szigorú a kijárási korlátozás, és amúgy sem tartottuk be (kivéve, aki mondja, mert ő persze betartotta). Az egyszerű majomagyam csak azt tudja elképzelni, hogy a sajátos magyar néplélek számára elképzelhetetlen, hogy betartsunk bármilyen szabályt, kivéve, ha a csendőrség kardlappal napi szinten elmagyarázza a tennivalókat.

Személyes (fizikai) kapcsolataink száma ugyanakkor ténylegesen és radikálisan lecsökkent: a szegedi egyetem MASZK felmérése 90%-os csökkenést mutat a személyes kapcsolatok terén. Hasonló csökkenést mutat mozgásunkban a Google jelentése, amely a szórakozóhelyeken és a nem alapfontosságú üzletekben 30%-os visszaesést mutat az ott megforduló és ott időt töltött személyeknél (Budapesten 60%-os visszaesés), 13%-os visszaesést a munkahelyeken (Budapest 22%-kal kevesebb), 26%-ost az utazási csomópontokon (pl. vonat-, metró-, buszállomások) (Budapest -52%), 6%-ost az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban (Budapest -22%). Egyedül a parkok látogatottsága növekedett országos szinten (+39%), de Budapesten ez is csökkent 19%-kal. Bár a fővárosban jelentősebb a visszaesés, ott eleve magasabb alapértékről indulunk (több közlekedési csomópont, pláza, munkahely koncentrálódik Budapesten, mint bárhol vidéken). A nagyobb népsűrűségű helyeken jobban terjed a vírus, így érthető, hogy a fertőzési adatok magasabb értéket mutatnak a fővárosban, mint az ország más területein. New York államban, ahol Magyarországnál másfélszer nagyobb területen kétszer annyi ember él, a város a legfertőzöttebb, míg vidéken vannak megyék, ahol 100 alatti az ismert fertőzöttek száma. A megfontolt nyitást is megyére lebontva, bizonyos mutatók alapján képzelik el, és Magyarországon is hasonló okokból zajlott másképp vidéken és Pest megyében.

Eddigi ismereteink szerint akkor vagyunk veszélyben, ha huzamosabb ideig közel vagyunk fertőzötthöz egy zárt térben. Fertőzési gócok alakultak ki kóruspróbán, étteremben, edzőteremben, temetéseken, esküvőkön, konferencián, boltban vagy istentiszteleten. Minden ismert esetben huzamosabb ideig voltak egy helyen az érintettek: a Szingapúrban leírt bolthoz köthető fertőzési gócban fertőzött turisták látogattak meg egy egészségmegőrzéssel foglalkozó boltot, ahol legalább fél órát töltöttek, illetve egy ékszerészt, ahol egy órát töltöttek el. Olyan fertőzési esemény viszont valószínűtlen – de nem zárható ki –, hogy valaki elment mellettünk két méterre az utcán, vagy mögöttünk állt a sorban a boltban. A huzamosabb ideig egy zárt helyen velünk együtt tartózkodó kapcsolataink száma a korlátozások miatt kisebb, és saját magunk is végiggondolhatjuk, hogy mennyivel nehezebben jut el hozzánk most a vírus, mint akkor, ha a korábbi életünket élnénk. A kedves olvasó a korlátozások következtében nem jár moziba, színházba és koncertekre, sőt valószínűleg a barátait sem látogatta meg az elmúlt két hónapban. De vannak, akik továbbra is bejárnak dolgozni - ők hogyan nem fertőződnek meg? Itt jönnek a képbe a hálózatok. Barabási Albert-László hálózatkutató egy Facebook- bejegyzésben tette fel a kérdést: a koronavírus okozta járvány vajon hálózati probléma? Lehet, hogy egy adott személy pontosan ugyanazokkal találkozik most is, mint korábban (legalábbis a munkahelyén), de másodlagos és távolabbi (közvetett) kapcsolatai akkor is lecsökkentek. Másodlagos kapcsolatok azok, akikkel egy adott személy nincs kapcsolatban, de egy kapcsolatának kapcsolatai, például egy dolgozó gyerekének osztálytársai. A vírus terjedése szempontjából az is kapcsolat, aki ugyanabba a menzára jár hasonló időben ebédelni. A korlátozásokkal ezek az ismeretlen kapcsolataink is megszűntek, a rajtuk keresztül elérhető másodlagos és távolabbi kapcsolatokkal együtt, és ez akkor is igaz, ha továbbra is találkozunk a kollégáinkkal.

A jó járványügyi korlátozás után mindenki azt fogja érezni, hogy túlzók voltak az intézkedések

Egy sikeres járványkezelés eredményeképpen megszűnik a járvány, azaz nincsennek betegek, üresek a kórházak COVID-19 részlegei, nem állnak hűtőautók a kórházak mellett, és nem kell tömegsírokat ásni. Mivel voltak országok, ahol ezek az események megtörténtek, nálunk is bekövetkezhettek volna, azaz a vírus erre képes, de eddig sikeresek voltunk, és ez mindannyiunk érdeme.

Lehettek túlzók az intézkedések? Az őszinte válasz, hogy nem tudjuk. Mivel új vírusról van szó, nagyon sok az ismeretlen, de még a korábbi fertőző betegségekről sem tudjuk pontosan, hogy milyen körülmények között, milyen valószínűséggel adódnak át. A két végletes intézkedés hatása sejthető: az egyik, hogy pontosan úgy élünk, ahogyan a járvány előtt. Ahol ezt megpróbálták, ott is letettek róla (a svédek az ellaposítással próbálkoznak az elfojtás helyett), mert nagyon gyorsan megteltek a kórházak. A másik véglet, hogy három hétre lezárjuk az országot - nem amolyan kínai, tessék-lássék módra, hanem úgy, hogy senki nem hagyja el semmilyen okból a lakását, azaz az egy háztartásban élőkön kívül nullára csökkentjük a kapcsolatok számát. Ez praktikusan kivitelezhetetlen. A járvány megállításához a két véglet közötti intézkedések kellenek. Az ismerethiány okán érdemes volt minden kivitelezhető eszközt bevetni: a nagy rendezvényeket még a megszorításokat nem alkalmazó és a járványt sikeresen kezelő Dél-Koreában is betiltották. Az iskolákat lényegében mindenütt bezárták, és aki teheti, otthonról dolgozik. Az élelmiszerüzleteket, a drogériákat és a gyógyszertárakat viszont nyitva kell tartani. Ezen keretek mellett mellékes, hogy egyes országokban nyitva lehettek-e a fodrászok vagy sem. A lehetőség nem jelenti, hogy tényleg nyitva voltak, sem azt, hogy ezt a szolgáltatást ugyanannyian vették igénybe, mint a járvány előtt.

Igen keskeny a mezsgye az elfojtás és a tomboló járvány között

Egy járvány indulásakor nincs idő kísérletezni és finomhangolni. A „hozzánk nem valószínű, hogy elér” és az „országban mindenütt jelen van” között nagyon kevés napnyi a különbség. Egy hónapig exponenciális görbéket bámult az ország - kérdés, hogy a görbék üzenete megmaradt-e.

Akár két nappal később meghozott korlátozó intézkedések is sok ezerrel növelhetik a végleges betegszámot, míg az egyes intézkedésekkel való kísérletezéshez szükséges kéthetes periódus sokszorosára emeli az esetszámot: minden görbénél R₀=2,2, ami 0,9-re csökken az adott napon. Az inkubációs idő 5,2 nap (1/α), a fertőző állapotból kikerülés (gyógyulás) átlagosan 3,3 napot vesz igénybe (1/γ). (Az SIR alapmodell részleteit lásd itt, a SEIR ennek kiegészítése, a SE2I3R pedig további lépés a valóságosabb dinamika felé.)

Egy exponenciálisan kiteljesedő járvány esetében (és minden járvány ilyen az elején, különben nem lenne járvány) az intézkedésekkel nem lehet kísérletezni. Nem lehet kipróbálni, hogy mondjuk csak a koncerteket mondjuk le, és várunk két hetet az eredményre, majd ha nem megfelelő, tovább szigorítunk. Nemhogy két hét, de akár pár nap különbség is több ezer többlet fertőzöttet jelenthet.

Magyarországon a járványt a lakosság állította meg a távolságtartó, kijárást korlátozó intézkedések betartásával. Ha az ország újranyitása után továbbra is próbáljuk minimalizálni kapcsolatainkat, elkerülhető egy gyorsan kialakuló második hullám. Ahogy az eddigi siker, ez is rajtunk múlik.

A szerző biológus kutató.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: