Vadállatot láttál a városban? Most feljelentheted!
A COVID-19-járvány miatt foganatosított karanténintézkedések napok alatt változtatták meg a korábbi viszonyokat. A városok részleges vagy teljes leállásával a vadállatok szokásai is megváltoztak, és sok közülük megjelent a korábban forgalmas belterületeken, olyan helyeken, ahol azelőtt ritkán vagy soha nem lehetett látni őket. Mindezt úgy, hogy az urbanizáció terjeszkedésével már az elmúlt években, évtizedekben is egyre több nem háziasított állat kezdett emberközelben élni.
Az elmúlt három hónapban a közösségi oldalak egyik fő slágere a városi vadvilág volt. A különféle szigorszintű karanténokba kényszerülő emberek felfedezték közvetlen környezetüket, amely a visszafogottabb emberi aktivitás miatt kétségtelenül kedvezőbb feltételeket nyújtott az állatvilágnak.
Az Earth Project nevű brit egyetemközi kezdeményezés ezt a spontán figyelmet kívánja fenntartani, amikor a magyarra közösségi vagy házi tudománynak fordítható citizen science jegyében arra kéri az embereket, bárhol is lakjanak a nagyvilágban, hogy küldjék el hang- és képfelvételeiket a környezetükben megfigyelt vadállatokról.
Phil Manning, a Manchesteri Egyetem ökológusa, a program egyik koordinátora a BBC-nek elmondta, hogy a beküldött felvételeket nyilvánosságra hozzák elérhetővé teszik, de a szórakoztatás mellett tudományos elemzés tárgyává is teszik a beérkezett anyagokat. Az ökológiai és etológiai cél mellett a kutatók a globális felmérés eredményeivel ajánlásokat kívánnak tenni a politikai, gazdasági döntéshozóknak az eddigieknél környezetbarátabb és fenntarthatóbb stratégiák kialakításához.
A városi vadvilágról tudósító beszámolókat ezen a felületen lehet megosztani a kutatókkal.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A járvány miatt megjelentek a vadállatok a városokban, hódot, őzet, vadkacsát is láttak már Budapesten
Berlinben róka és nyúl, Ajaccióban vaddisznók borzolták a kedélyeket. Minden vadállatfaj kerüli az emberekkel való találkozást, de ha tartósabban kezd csökkenni az interakciók száma, akkor még a félénkebb állatok is felbátorodnak.
Ahogy terjed a járvány az emberek között, úgy jelennek meg a vadállatok a világ városaiban
Minden vadállat kerüli az emberrel való találkozást, de ha tartósan csökken az interakciók száma, még a félénkebb őz, szarvas és sün is felbátorodik, nem beszélve az olyan kifejezetten vakmerő fajokról, mint a vaddisznó, a vörös róka vagy a dolmányos varjú.
A pesti varjak nem üzentek hadat az embernek, csak a fiókáikat védik
Magyarországon leggyakrabban a varjúfélék tavasz végi, nyár eleji fiókareptetésekor lehet ijesztő madártámadásokra számítani. Az ornitológusok szerint az utódaikat féltő városi madarak agressziója átmeneti, egyszerű módon kezelhető, és ezért nem is szabad elüldözni őket az urbánus ökoszisztémákból.