A koronavírus-járvány fontos tanulsága: lehet, hogy mégis a preppereknek volt igazuk

A világvégét már a világ kezdete óta várja az emberiség, de nem mindenki ugyanazzal az intenzitással: azok, akiket ma preppereknek hívunk, a hidegháború környékén kezdtek feltünedezni az Egyesült Államokban, jelenleg pedig az ország lakosságának körülbelül 1 százaléka határozza meg magát prepperként, vagyis az apokalipszis utáni túlélésre játszó készülődőként. A preppermozgalomnak nemcsak az USA-ban, hanem az egész világon, így Magyarországon is vannak követői, akikhez a Magyar Felkészülők Egyesülete (MAFELSZ) weboldalán lehet csatlakozni.

A paranoia mértéke változó: van, aki csak néhány konzervvel, vízzel, gyógyszerrel készül, például hóvihar esetére (Kanadában ezt mindenkinek melegen ajánlják), de olyan is akad, aki egy több hónapos ostromot is ki tudna húzni az otthonában, ami ezekben az esetekben akár valódi erődítmény is lehet. Az enyhe felhalmozókat persze a „valódi” prepperek nem tartják sokkal többre a zombiknál (így hívják azokat, akik semmilyen óvintézkedést nem hoztak vész esetére). Aztán jött a COVID-19, és azok, akiknek már nem jutott élesztő vagy vécépapír, már nem is röhögtek annyira őszintén a preppereken, mint a járvány előtt. 

Atomvillanás balról!

A preppermozgalom szorosan kötődik az atomfegyverekhez: Lewis Lapham, a Harper's Magazine volt főszerkesztője és a magáról elnevezett Lapham's Quarterly alapítója még napra pontosan is meghatározza az új éra eljövetelét. Lapham szerint 1945. július 16-án indult el az új világvégevárás – ekkor derült ki, hogy az eddig csak az Istennek tulajdonított erő, a bolygó felszámolása az ember számára is hozzáférhetővé vált. Lapham szerint az emberiség nélküli Föld gondolata egyenesen felfoghatatlan az ember számára, már csak azért is, mert ez az újfajta veszélyhelyzet abban különbözik az apokalipszistől, hogy nem kecsegtet utána semmiféle jutalommal, jóvátétellel vagy igazságossággal, csak a nemléttel. 

Az viszont, hogy az emberiség nagyjából képes felmérni a pusztítás erejét (az atomháború sem tört ki), azt is jelenti, hogy van kibúvó: Freud szerint fontos megkülönböztetni a neurotikus és a valódi félelmet, az előbbi ugyanis bénultsággal jár, az utóbbi pedig cselekvésre ösztönöz, és sokan épp egy valósnak vélt fenyegetés árnyékában döntöttek úgy, hogy felkészülnek a legrosszabbra. A hidegháború idején az atomháború tényleges fenyegetésnek tűnt, és bár máig vannak prepperek, akik még mindig a nukleáris világégésre készülnek, a lista majdhogynem végtelen, és van közöttük bőven olyan is, aki egy világjárvány és az azt követő gazdasági és társadalmi sokk miatt döntött úgy, hogy felkészül a világvégére.

Bunker, keksz, házibunker

A felkészülést a politika is támogatta: Dwight Eisenhower amerikai elnök regnálása alatt irdatlan atombunkereket kezdtek építeni a politikai elit számára, az őt követő John F. Kennedy pedig már a civil lakosság védelmére is hasonló beruházásokat sürgetett. 

Az Eisenhower-kormány 1955-ben minden amerikait arra biztatott, hogy tartson otthon egy hétre való tartós élelmiszert és vizet, ha bekövetkezne a legrosszabb – a kezdeményezést azzal reklámozták, hogy „a nagyinál is mindig akadt valami a spájzban”. A kormány annyira komolyan vette a felkészülést, hogy kifejlesztette a tökéletes túlélőkaját is, a bulgurból készült kekszet, amit nukleáris világégés esetén a családi ház alá épített magánbunkerben lehetett volna majszolni. (Ami a túlélést illeti, a keksz egyébként változatlan népszerűségnek örvend: a Magyar Édességgyártók Szövetsége szerint hiába esett vissza tavasszal, a koronavírus-járvány kirobbanásakor a csokinyulak forgalma, kekszet többen vásároltak, valószínűsíthetően épp azért, mert sokáig eláll.) 

Az ötvenes évek elején New Yorkban két és fél millió dögcédulát osztottak ki az iskolás gyerekeknek, hogy egy esetleges támadás után könnyebben lehessen őket azonosítani, Indianában pedig egyes iskolákban rátetoválták a gyerekekre a vércsoportjukat – méghozzá a hónaljukba, egy atomcsapás esetén ugyanis a kar leszakadhat a testről. 

A hidegháború enyhülésével, majd végeztével a hasonló paranoid lépések elmaradtak: a „Doom Boom” véget ért, azokat pedig, akik még mindig valami világméretű katasztrófától tartottak, nem racionálisnak, hanem komplett őrültnek vélte a többség. Ez nem hatotta meg különösebben a preppereket: a felkészülés Amerikában virágzó iparággá fejlődött, évi több milliárd dolláros forgalommal. Ehhez persze a privát atombunker mellett szerepelnek a tartós élelmiszerre, fegyverekre, adott esetben saját vízkészletre fordított kiadások is, és persze az elmaradhatatlan élesztő és a vécépapír is, sőt, egy valamirevaló prepper még a békeidőkben felhalmozott némi fertőtlenítőt és arcmaszkot is.

II. Doom Boom

Bradley Garrett prepperkutató szerint a klímaváltozás és egy esetleges világjárványtól való szorongás a közelmúltban elhozta a második Doom Boomot: egyre többen készülnek arra, hogy az egyik pillanatról a másikra leállhat az a világ, amit megszoktunk, és erre egyre többet is költenek. Garrett az elmúlt négy évben a bunker esztétikájával, szimbolikájával és azokkal a prepperekkel foglalkozott, akik megengedhetnek maguknak egy saját atombunkert, és saját bevallása szerint is legjobb esetben is legfeljebb ártalmatlan őrülteknek tartotta őket, amikor belevágott a projektbe. 

Aztán jött a krízis. A prepperek egy része nem erre készült: a fegyverek, az előre összekészített táskák a legszükségesebb hozzávalókkal nem érnek sokat a koronavírus ellen, ráadásul világjárvány ide vagy oda, a COVID-19 minden súlyossága ellenére sem fog különösebben megérinteni valakit, aki ténylegesen a világvégére készült. Ez viszont igaz a másik oldalról is: hiába nem jött el a világvége, ennek a csendes többségnek a nagy része felkészült valami hasonló, preppermércével „közepesen súlyos” incidensre. 

Jason Charles, egy New York-i prepperközösség vezetője szerint a koronavírus azért számít közepesen súlyos eseménynek, mert ez még tényleg nem az apokalipszis: aki igazán felkészül, az a társadalom széthullására, polgárháborúra és káoszra számít. Ez nem következett be, de Charles szerint már a mostani járvány is megmutatta, mit csinálnak jól a prepperek, és miért nem érdemes holdkórosoknak tartani őket. A prepper nem akkor pánikol, amikor kitör a járvány: már eleve készült rá, ezért szerinte az is fontos, hogy az ember ésszel, apránként halmozza fel a készleteit, így elkerülhető, hogy kiürüljenek a boltok. 

Az sem mindegy, hogy ki mit vesz. Bár a hatvanas években erős Pentagonos hátszéllel támogatott bulgurkeksz egy korabeli szenátor szerint akár háromezer éven keresztül is ehető marad (egyiptomi leletek szerint legalábbis), olyasmit megvenni nem érdemes, amit az ember egyébként nem vásárolna. A boltok készleteinek lerablása ezért is egy jó lecke: ha mindenkinek lett volna otthon egy-két heti készlete, erre nem került volna sor (igaz, itt javarészt Amerikáról és Ausztráliáról van szó, Magyarországon egy háromnapos hétvége is tömeges felvásárlásokat vált ki). További prepper-leckék: vészhelyzetben is érdemes egészségesen táplálkozni, a lehetőségekhez mérten mozogni és eleget aludni, valamint követni a járvány, háború vagy zombiapokalipszis aktuális állapotát, hogy a körülményeknek megfelelően lehessen rájuk reagálni.

Nem hülyék ezek

Garrett szerint a prepperekről szóló tévéműsorok és negatív előítéletek miatt gondolja úgy a többség, hogy ezek az emberek konteókban hisznek, alufóliasapkát hordanak, vagy csak simán valami indokot keresnek a hatodik vadászpuska beszerzésére, ugyanis többnyire hétköznapi emberekről van szó, akik között akadhatnak ugyan szélsőségesek és bolondok is, de most feladták a leckét a világnak: ők felkészültek, a többiek pedig nem. Prepper-zombi: 1:0.

A kutató persze filozófiai-esztétikai megalapozást is ad a prepperekre vonatkozó elméletének: ezek az emberek tartanak attól, hogy a többség megbélyegzi őket, amiért valamilyen katasztrófára készülnek, miközben az emberiség egyre nagyobb részére jellemző a szorongás – szóval nem is lógnak ki olyan nagyon a sorból. A koronavírus-járvány mégsem tartozik ugyanabba a kategóriába, mint a zombiapokalipszis: az epidemiológusok már évek óta hajtogatják, hogy a világ nincsen felkészülve egy pandémiára, mégis mindenki tehetetlenül fogadta a járvány kitörtését. 

Védőoltás nincs, célzott gyógyszer nincs, marad a felkészülés – erre és a következő járványra is, mert a kutatók abban is egyetértenek, hogy valószínűleg újabb járványok terjedhetnek majd el az emberek között, mégpedig ugyanúgy állati eredettel, mint a mostani megbetegedés. 

Érdemes felvásárolni az önvédelmi fegyvereket? Valószínűleg nem, bár az Egyesült Államokban ész nélkül kezdték venni a vadászpuskákat a járvány megjelenésekor, itthon pedig a legális önvédelmi eszközök forgalma szökött az égbe, miután kitört a COVID-19. Érdemes békeidőben betárazni maszkokból, fertőtlenítőből és alapvető élelmiszerekből? Garrett szerint igen: a korábban fillérekért beszerezhető maszkok és krémek segíthetnek annak, aki valóban rájuk szorul, miközben a szorgos prepper is megőrizhet belőlük annyit, amennyire valóban szüksége van. Valami fontosabb is kiderült a járványból: maszk ide vagy oda, felkészülni sosem hülye ötlet, egyebek mellett a klímaváltozás miatt pedig az emberiség nehéz helyzetbe került, egyre több olyan helyzettel szembesül, amivel nem tud mit kezdeni megfelelő felkészültség híján – hiába a sztoicizmus, ha nincs maszk, ugye.

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: