Bakay Kornél diadalútja az MSZMP-ből a hungarizmusig és a tisztikeresztig

Ungváry Krisztián

2020.07.02. · tudomány

Magyarországon közismert módon elmaradt a közszereplők kommunista múltjának feltárása. 1990 után jó néhányan úgy fordultak szembe az általuk korábban hirdetett eszmékkel, hogy magukat a kommunizmus áldozatainak feltüntetve úgy tesznek, mintha korábban semmi közük sem lett volna ahhoz a rendszerhez, amelyet most buzgón elítélnek. Az alábbi esettanulmány a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőjelöltjéről, a Magyarságkutató Intézet ünnepelt szakértőjéről, a darwinizmus és a finnugor eredet tagadójáról, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje 2013-as kitüntetettjéről és a (nem akkreditált) Szent Korona Szabadegyetem valamint a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király „Egyetem” „professzoráról”, Bakay Kornélról szól.

Mivel Bakay nem csak saját magát, hanem családját is a pártállami rendszer üldözöttjeként szokta említeni, ezért szükséges rokonságát is bemutatni. Már itt le kell szögeznem, hogy minden ember csak saját tetteiért felelős, rokonaiért egészen addig nem vonható felelősségre, amíg nem hazudik róluk, illetve amíg nem kelt felhasználásukkal hamis látszatot.

Hangsúlyoznom kell, hogy ez az írás egy esettanulmány. Ez azt jelenti, hogy a benne szereplő személy sorsa számos más közszereplőről is elmondható lenne. Bakay sajátos nézeteit már számos kritikus írás tárgyalta^[1], ezek azonban nem reflektáltak az érintett családi hátterére és a kommunizmushoz való változatos viszonyának részleteire. Írásom a Bakay és hozzá hasonlók lelki motívumainak megértéséhez is szeretne hozzájárulni.

A párttagság

Bakay mindössze annyit ismert el 1991-ben, hogy fiatalon belépett az MSZMP-be. „Ellenben van egy szomorú tény az életemben, amit semmi esetre sem szeretnék elhallgatni. 1967-ben, többek tanácsára, beléptem az MSZMP-be. Utólag persze különösképpen szégyellem a dolgot, de akkor úgy nézett ki, hogy a bolsevik rendszer generációkon keresztül kiirthatatlan”^[2]. Esetében azonban nem csak a puszta párttagságról van szó. Bakay 1963-1972 között régészként az MTA Régészeti Intézetének tudományos kutatója volt, amikor hirtelen felívelt a karrierje: 1972-ben kinevezték a Somogy megyei múzeumi szervezet igazgatójának. Életútjának e szakaszáról így ír: „Az MTA Régészeti Intézetében dolgozhattam évtizednyi ideig, s bár sok ásatást és terepmunkát vállaltam, nem törődtem megfelelően a nemzetközi kapcsolatokkal, s a hivatalos előmenetellel. 31 évesen megjelent az első angol nyelvű monográfiám a szkítákról, a tudományos minősítést azonban nem kaptam meg. Válaszul elhagytam az intézetet, s mint a Somogy megyei múzeumok igazgatója, minden erőmet a somogyvári, Szent László király által alapított monostor és az ún. Koppány-vár teljes feltárására összpontosítottam.”^[3]

Az, hogy valaki 31 évesen ásató régészből rögtön egy megyei szervezet igazgatója lesz, a Kádár-rendszerben gyakorlatilag csak pártvonalon történő támogatással volt lehetséges. Bakay szívesen adja elő, hogy ő a Kádár-rendszer áldozata, mert nem kaphatta meg elsőre a kandidátusi kinevezést, azt viszont nem magyarázza meg, hogy miért lehetett igazgató ugyanekkor. Bakay pártvonalon kiemelkedően teljesített, aktív és hithű marxista volt, aki a marxizmus-leninizmus szellemében publikált. 1978-as államalapításról szóló könyvének egyetlen lelkendezve említett „tudósa” a sztálinista rendszert kiszolgáló Molnár Erik, akinek a tárgyban született munkáit már az az 60-as években sem vették komolyan. Ezt a kötetet azért is érdemes megemlíteni, mert Bakay abban foglalt következtetéseinek ma teljes ellenkezőjét vallja, anélkül, hogy bárhol feltárta volna pálfordulását és annak igazi okait.^[4]

Bakay kivételesen gyors előmenetelére jól emlékeznek a régészek, akik az MTA Régészeti Intézetének 1968-as alapításakor kollégái voltak. Dénes József 1984-ben gyakorlatát töltötte a Régészeti Intézetben, ahol Torma Istvántól, az intézet egyik alapító tagjától értesült arról, hogy Bakay azért lett 31 évesen megyei igazgató Kaposváron, mert korábban az intézet párttitkára volt.^[5] Szimonova Eugénia a hatvanas években egy szobában dolgozott Bakayval a Régészeti Intézetben. Bakay arra hivatkozva, hogy ő titkos pártügyeket intéz, ezért egyedüllétre van szüksége, egyszerűen eltávolíttatta Szimonovát a közös szobájukból.^[6] Makkay János régész Bakaynak az intézetből való távozása után, 1973-ban került a Régészeti Intézetbe. Nyilvánvaló, hogy személyesen is jól ismerte a régész szakma akkori párttitkárait, és a rendszerváltás után, egy 1998-ban tartott előadásán közreadta a róluk készített névsort. Ebben Bakay is szerepelt, azonban tévesen: párttitkárnak ugyan jelöltette magát, de nem választották meg. Ennek ellenére Makkay szerint egyszer előfordult, hogy egy iratot párttitkárként írt alá, ezért azonban nem vonták felelősségre.^[7]

A „jobboldali” felmenők

Bakay családja is elkötelezte magát a kommunista eszmék mellett. Ez szóra se lenne érdemes, ha Bakay nem kreálna rokonainak is ellenálló múltat. Bakay nagynénje, Bakay Mária akasztói tanítónő 1968-ban nyilatkozott a Petőfi Népének. A lap újságírója így írt Bakay apjáról és nagynénjéről: „A felszabadulás után az azóta már elhunyt Bakay Gyula volt a község első kommunista párttitkára – s az akkor negyvenéves Mária szinte szárnyakat kapott az általuk is annyira áhított új társadalmi rendszer építéséhez. Nem volt, s ma is alig van olyan tömegszervezet, amelyben ne tevékenykedett volna, ne lenne ott, az élvonalban. A járás vezetői a nőmozgalom, a Vöröskereszt, a tanács, a földművesszövetkezet legjobb aktivistái közt tartják számon. … Akkor elérzékenyül, amikor megmutatja a Munka Érdemrend arany fokozatát, amelyet két esztendeje Dobi elvtárs, az Elnöki Tanács azóta nyugalomba vonult elnöke nyújtott át neki.”^[8] Tehát 1945 után a Bakay-családból majdnem mindenki kommunista lett: az apa ráadásul párttitkár, a nagynéni pedig a mozgalom helyi aktivistája. Egyedül Bakay bátyja, ifj. Bakay Gyula lógott ki a sorból, mert őt a család fekete bárányaként, az 1956-os forradalomban való részvétele miatt kirúgták a szegedi egyetemről.^[9] Bakay így próbálja mentegetni kommunistává lett apját (akinek párttitkári funkciójáról mélyen hallgat): „Dühében belépett az MKP-ba, hátha lakást és munkát kap.”^[10] Ezután megkísérli tisztára mosni apja bolsevik múltját és előad egy meseszerű történetet: „1955-ben szemtanúi voltunk Csengődön édesatyánk ávósok általi elfogatásának. Három ajtót betörve rohantak be a házba, majd apánkat lekötözve beinjekciózták és a bajai őrültek házába hurcolták, ahol 257 napig tartották fogva. A bűne az volt, hogy mint cséplőellenőr elárulta a népdemokráciát és a kulákok érdekében gyújtogatott.”^[11] A nagy mesemondót azonban túlságosan elragadta a képzelete, és figyelmen kívül hagyta a történelmi hűséget. Nagy Imre miniszterelnök ugyanis 1953-ban amnesztiát hirdetett, megszüntette a kitelepítést, internálást, rendőrbíráskodást és a kuláküldözést.^[12]Hogyha Bakay fenti történetét az 1940-es évek végére vagy az 1950-es évek elejére keltezte volna, akkor hihetőbb lenne a meséje, mert a csalással vádolt cséplőellenőrök bebörtönzése erre az időszakra volt jellemző, de 1955-ben ilyen esetek már nem fordultak elő (főleg nem egy párttitkárral). A kor szóhasználatában közellátási bűntettnek nevezett ügyekben nem az ÁVH intézkedett, hanem a rendőrség. A cséplési visszaéléssel és gyújtogatással megvádoltak börtönben végezték, és nem úszhatták meg az esetet az őrültek házába kerüléssel.

A volt múzeumigazgató számos önéletrajzi írásában mesél a Bakay család történetéről. Ezekben megörökíti a Bakay-rokonság dicső tetteit (pl. Bakay Nándor gyáros és országgyűlési képviselő, Bakay József orvos ezredes és Bakay Lajos sebészprofesszor életútját), míg anyai ági őseiről szinte teljesen megfeledkezik. Csupán annyit tudunk meg róluk, hogy „anyai nagyanyám, a Grazból Kőszegre bevándorolt osztrák Kummer kertészdinasztia Kőszegen született Alojzia nevű gyermeke”.^[13] Mi lehet az oka a szerző szűkszavúságának? Bakay ennyire elhanyagolta volna anyai ági ősei emlékét? Inkább arról van szó, hogy a baloldali ősök és rokonok nem illenek abba a képbe, amelyet családjáról az olvasói elé tár. A kőszegi Kummer kertészdinasztiára ugyanis árnyékot vet egy múlt század fordulóján nagy port kavart rágalmazási per, amelynek egyik alperese Bakay dédapja volt.

A szocialista Népszava a „klerikális reakció” elleni harcának keretében 1903. március 24-én hosszú cikkben számolt be arról, hogy a kőszegi apácák főnöknője embertelen módon kidobta az utcára Bakay anyai dédapját, Kummer Ferenc kertészt (aki Kummer Alojzia édesapja^[14]) és az egyik apácát, Bernarda nővért, polgári nevén Mühlfeit Máriát. Kummer panaszával Bokányi Dezső szocialista politikushoz fordult. Bokányi egy 1903. március 22-én tartott népgyűlésen a több tízezres tömeg elé tárta az esetet, s arra biztatta a tüntetőket, hogy „kergessétek el a csuhásokat, ne a mi pénzünkön hízzanak”.^[15] Bokányi a nagyobb hatás kedvéért az emelvényre szólította Kummer Ferencet és Mühlfeit Máriát, hogy a népgyűlés résztvevői első kézből értesüljenek a „klerikális reakció” túlkapásairól. 1903-ban az apácazárda főnöknője rágalmazásért beperelte Bokányit és Kummer Ferenc kőszegi kertészt. A korabeli újságok hónapokon keresztül beszámoltak a rágalmazási perről^[16], így lett országosan ismert Kummer Ferenc neve.

Kummer esetében semmi visszatetsző sincsen, hiszen ő csak az állásának elvesztése miatt csapódott a szociáldemokráciához, és ezen túlmenően nem is vállalt politikai szerepet. A Kummer kertészdinasztia leghíresebb képviselője egy másik (közeli rokon) Kummer Ferenc, aki kámoni (ma Szombathely egyik kerülete) kertész felmenőktől származik, és 1900-ban született, így jóval fiatalabb kőszegi nagybátyjánál. Kummer Ferenc 1918-ban belépett a KMP-be, majd 1919-ben Hamburger Jenő népbiztossal Bécsbe menekült. „Innen 1925-ben Sztalinóba (Donyeck) … vezényelték német nyelvű instruktornak. Ekkor barátkozott össze az ukrán pártapparátusban dolgozó Nyikita Szergejevics Hruscsovval.” – írja róla életrajzában Cserényi-Zsitnyányi Ildikó.^[17]Kummer Ferenc 1948-ban Gerő és Rákosi segítségével hazatért, majd 1956. november 4-én szovjet tankkal érkezett újra Budapestre. Életrajzírója a Hruscsovval 1959 júniusában történt budapesti találkozásáról így emlékezik meg: „Különleges élménye volt, hogy Hruscsov második magyarországi látogatása során a Parlament előtti kordon első sorában állt, és amikor Hruscsov (akit Kádár János fogadott) kiszállt a kocsijából, akkor hangosan kiabálta a szovjet főtitkár keresztnevét, aki azt meghallotta és a hang irányába nézve megismerte régi kedves barátját. Azonnal odament és bevitette magával a fogadásra.”^[18] Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás után a kommunisták esküdt ellenségévé váló múzeumigazgató nem akarta önéletrajzi írásaiban a kommunista Kummer Ferencet, Hruscsov barátját a jeles Bakayak mellett említeni.

Bakay megpróbáltatásai csak az igazgatói kinevezése után kezdődtek, mert a rendszer, amilyen hirtelen felemelte, olyan gyorsan ki is taszította magas pozíciójából. Bakay 1991-ben így mesélte el a kirúgását: „A családi hátterem miatt én megbízhatatlan voltam, s hiába próbáltam ellensúlyozni ezt – mert bevallom: próbáltam – nem sikerült. … Öt évig a Somogyi Múzeum igazgatója voltam ugyan, de 1977-ben lapátra kerültem, kirúgtak. Följelentett néhány fűtő, asztalos, és ehhez hasonló beosztásban lévő ember. Egyenesen Kádárnak írtak, hogy régi, fasiszta család sarja vagyok, befurakodtam a pártba.”^[19] 2002-ben önéletrajzi írásában így vall erről: „1977-ben a somogyi pártvezetés politikai alkalmatlanság címén megszüntette a munkaviszonyomat. Csaknem mindenki elfordult tőlem, mert a pártközpont fő elvtársai (Brutyó János, Kornidesz Mihály, Orbán László, Ortutay Gyula) elítéltek.”^[20] 2004-ben így számol be erről: „hiába volt bennem megalkuvó alkalmazkodási igyekezet, a somogyi kommunista vezetők rövid úton eltávolítottak igazgatói székemből, sőt évekre kitiltottak Somogy megyéből.”^[21] Majd 2010-ben a következőket írja: „De nemcsak, hogy nem ismertek el, de politikai indoklással kitettek az állásomból, annak ellenére, hogy az állampárti mundért is magamra vettem. Eltiltottak az ásatásoktól és megbélyegeztek. 37 évesen belső száműzött lettem.”^[22]

Bakay több alkalommal is hosszasan taglalta kirúgása történetét, de menesztése valódi okát egyszer sem közölte. A volt múzeumigazgató verziója ugyanis ezer sebből vérzik: hogyan tudott volna a Kádár-rendszerben egy politikailag megbízhatatlan, „fasiszta” család sarja befurakodni a pártba? Mindezt úgy, hogy Bakaynak a Régészeti Intézetben munkatársa volt a III/III-as besúgó Kiszely István, aki még saját rokonairól is jelentett, ezért nehezen képzelhető el, hogy az állambiztonsági szolgálatok ne tudtak volna mindent róla és családjáról, még a párttitkári és igazgatói kinevezése előtt – ráadásul, amint előbb bemutattuk, a „fasiszta” család valójában nagyon is rendszerhű kommunistának számított, rokonságán keresztül még Hruscsovval is kapcsolatban volt. Bakay Kornél kaposvári bukását az okozhatta, hogy vezetői módszerei miatt a beosztottjai feljelentették, amit az MSZMP KB Központi Ellenőrző Bizottsága által lefolytatott vizsgálat követett^[23] , s ennek befejezésével az általa felsorolt főelvtársak útilaput kötöttek a talpára.^[24] Ezt a verziót erősíti meg egy MSZMP Somogy megyei VB-ülésről 1976-ban (néhány hónappal Bakay kirúgása előtt) készült beszámoló: „Bakay Kornél múzeum igazgató megítélése. Tudományos munkásságát el kell ismerni annak ellenére, hogy vezetési hibái is vannak.”^[25]

Rablóból pandúr

Bakay a rendszerváltáskor úgy gondolta, rablóból lesz a legjobb pandúr, ezért kifordította a köpönyegét, és az MDF majd a MIÉP tagjaként a kommunizmus elleni harc illetve a hungarizmus és a turanizmus [sic!] rehabilitálásának élére állt.^[26] 1990-ben a kőszegi múzeumigazgató teljes erővel vetette bele magát a pártküzdelmekbe, kíméletlenül támadta korábbi párttársait (pl. Preininger Ferenc tanácselnököt), s ettől remélte, hogy a helyhatósági választáson vezető pozícióhoz juthat. Azonban Bakay elszámította magát, mert az általa alkalmazott lejárató stílust a választók nem díjazták, és az 1990. évi kőszegi önkormányzati választáson csupán 20 szavazatot, azaz 4 százalékot szerzett. Bakay azonban a kudarc ellenére sem adta fel politikai ambícióit: 2002-ben a MIÉP színeiben képviselőjelölt lett, de ott is kudarcot vallott.

Bakay már fiatalon komoly terveket szőtt: „méltó helyet foglalhatok el a magyar történettudományban”.^[27] Hírnév szempontjából ez csak jóval később, 63 évesen sikerült neki – bár az általa remélttel éppen ellentétes eredménnyel –, amikor 2003-ban a Kőszegen megrendezett Horthy katonái, Szálasi nyilasai című áltudományos kiállítással tudományosan az egész ország előtt nevetségessé tette magát, és ez az állásába is került.

Ezután új szerepkört keresett magának, és jobboldali megmondóemberként művészeket és újságírókat oktatott ki arról, ki a hiteles ember, és hogyan kellene gondolkodni a Kádár-rendszerről. A kirúgott kőszegi múzeumigazgató 2007-ben megrótta a baloldalisággal végképp nem vádolható Megyeri Dávidot, a Magyar Nemzet újságíróját, hogy „semmiféle jelzőt nem illesztett Rákosi és Kádár neve elé, mögé, holott az egyféle mérce alapján minimum >>nemzetpusztító gonosz bolsevik diktátor Rákosit<< és a >>nemzetgyilkos Kádár hóhér korszakát<< kellett volna használnia”.^[28] A volt múzeumigazgató annyira beleélte magát a véleményvezér szerepébe, hogy néhány éve a maga ácsolta erkölcsi piedesztálról oktatta ki Szörényi Leventét: „Szörényi Levente (1945), aki az 1960-as évektől magyar nemzeti ikonná magasztosult, 2013-ban megsemmisült. Látszólag, ez a megállapítás alaptalan, hiszen a közönség óriási tetszésnyilvánítással jutalmazta saját megalázását és meggyalázását, múltjának kicsúfolását. A jól megtervezett manipuláció ismét sikerült. De éppen ez teszi a zeneszerző pálfordulását példátlan árulássá. Mert minden korábbi alkotása és cselekedete hitelét vesztette. … Szörényi Levente emberileg és művészileg megbukott, alakja szétmállott. Életműve felfeslett és hiteltelenné vált.”^[29]

A hitelesség kapcsán érdemes megemlíteni Bakaynak a Somogy megyei múzeumok igazgatójaként 1972-ben, az általa alapított Marcali Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum avatásakor tett nyilatkozatát: „A kiállítás igen fontos és megrázó része a marcali mártírok tetteit, sorsát felelevenítő emlékek gyűjteménye és a meghagyott cella. Az ellenforradalmi terroristák a marcali kommunistákat kínozták, gyilkolták itt.”^[30] Ugyanez az ember Sopronban a 2000-es években nyilasokat rehabilitáló kiállítást nyitott, és az 1956-os forradalom ünnepségének szónokaként emlékezett meg „dicső forradalmunkról” és a magyar népről, amely 1956 őszén „nekiesett az elnyomó kommunista zsarnokoknak és a megszálló szovjet hadseregnek”.^[31]

A tudományos sarlatán

Bakay Kornél a történész kollégáitól folyamatosan számon kért kutatói magatartást – a forrásokhoz való ragaszkodást és a régészeti adatokon alapuló értékelést – magára nézve egyáltalán nem tartja kötelezőnek. Ennek egyik példáját a somogyvári ásatások során mutatta be. A régész úgy kezdte el Somogyváron a feltárást, hogy a források szerint ott kell lennie Szent László sírjának.^[32] Állításának alátámasztására több írásában is úgy idézte II. Paszkál pápa 1106. évi bulláját, hogy a latin szövegből fontos részeket kihagyott^[33], majd a következő magyar fordítással állt elő: „László, a magyarok jó emlékezetű királya, Isten dicsőségére, Szent Péter, Pál és Szent Egyed hitvalló tiszteletére egyházat alapított Somogyban, ahol tiszteletre méltó teste is nyugszik.”^[34] A fenti, manipulációval előállított szövegre már úgy hivatkozott, hogy a pápai bulla Szent László somogyvári temetését bizonyítja. Bakay szerint ez igazolja, hogy a 11. századi templom egy később épített kőfalában talált üreg Szent László sírja volt.^[35] Solymosi László történész 2011-ben bebizonyította Bakay fent bemutatott forráshamisítását.^[36]

Bakay 2015-ben így reagált Solymosi leleplező írására: „Feltárhattuk Somogyváron Szent László király első temetkezési helyét, amely sokak számára megszentelt zarándokhellyé vált. A történelmet átírók nyomban ellentámadásba lendültek, s kijelentették, hogy Szent László királyt 1095. július 29-én nem Somogyvárott temették el. … A lényeg azonban az, hogy mi megtaláltuk és feltártuk a sírhelyet, amelyet nem lehet letagadni! … Történelmet hamisítani tehát sokféleképpen lehet. Elhallgatásokkal, hamis adatokkal, a nemzetüket, a fajtájukat szerető történetkutatók hiteltelenítésével és mocskolodó lejáratásukkal, pótcselekvésekkel. A valóságos eredmények ugyan önmagukért beszélnek, de nem tudják betölteni a rendeltetésüket, ha nem jutnak el a művelt nagyközönséghez, s ha nem leplezzük le állandóan a szakadatlanul folyó hamisításokat.”^[37]

Bakay a templom kőfalában talált építményt úgy minősíti „királysírnak”, mintha az megkérdőjelezhetetlen, bizonyított tény lenne. Azonban 1989-ben kevésbé nagy magabiztossággal így nyilatkozott erről: „A feltárt sírhely szűkössége azonban komoly kétségeket ébresztett bennünk: eltemethették-e itt egyáltalán László királyt? … A somogyvári – királysírnak vélt – kőépítményben, sajnos, semmiféle leletet nem találtunk, így kétségbevonhatatlan bizonyítékunk nincs.”^[38] A somogyvári régészeti feltárásokról 2011-ben megjelent összefoglaló monográfiában így vélekedett a „királysírról”: „Nem vitatható, hogy kétségtelen bizonyíték nem áll rendelkezésünkre a >>föld alatti építmény<< eredeti rendeltetését illetően.”^[39] A „nemzet őstörténésze” 2015-ben sem volt képes olyan tudományos érvvel előállni, amely bizonyítaná, hogy Somogyváron temették el Szent Lászlót, ehelyett az őt leleplező Solymosit vádolta meg történelemhamisítással.

Bakay „tudományos” működésének legnagyobb területe a finnugor eredet tagadása és a hun rokonság hirdetése. Bakay megállapítja, hogy a hunoktól – és más korai népektől – nem maradtak fenn nyelvemlékek, „így tehát nincs elvi akadálya annak, hogy genetikailag és nyelvileg is rokon népeknek tekintsük őket, akiknek a nyelve is közel kellett álljon a miénkhez!” – ez vegytisztán mutatja azt, ahogyan valaki „párhuzamos tényeket” kreál, amik valójában nem tények, hiszen nem bizonyíthatók (és nem is cáfolhatók). Emellett azonban Bakay az evolúció kapcsán is fontos megállapításokat tesz: szerinte az ember nem a majmoktól származik, Jézus nem volt zsidó és a magyar a sumer nyelvvel rokon. Ezekből az állításokból egy normális országban már egy is elegendő ahhoz, hogy kétségek merüljenek fel az illető elmeállapotával kapcsolatban, Magyarországon viszont mindez állami kitüntetéssel járt, mert Bakay 2013-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét nyerte el.

Bakay múltja is meghamisítódott s ez leginkább Gyárfás Ágnesnek, a miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetem alapítójának 2006-ban elhangzott köszöntő beszédében érhető tetten: „Bakay Kornél történész, régész, tanszékvezető magánegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, elismert közéleti személyiség. … A politikai üldözés, az éhezés, a számkivetettség az akkori fiatalokat a baloldalra állította… Bakay Kornélt nem sikerült átállítani a Komszomol harcos útjára … Fiatalon nem adta el lelkét az ördögnek. … nagyon nehéz sors vár a fiatal kutatóra. Megszűnt akadémiai munkahelye, vidékre került, Kőszegre.”^[40] Ki kell ábrándítanunk Gyárfást: saját megfogalmazása szerint azt kellett volna mondania, hogy Bakay MSZMP-tagként már 28 évesen eladta a lelkét az ördögnek, nem beszélve arról, hogy soha nem volt az MTA levelező vagy rendes tagja, de még csak az MTA doktora sem. Az pedig már szinte komédiába illő, hogy a Kádár-rendszer kedvenceként, 31 évesen régészből igazgatóvá kinevezett Bakayt számkivetett, nehéz sorsú fiatal kutatóként emlegeti.

Utószó

Boross Péter volt miniszterelnök szerint „a magyar szellemi közélet reformja elkerülhetetlen. […] Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják. Elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére.”^[41]

Ez a „kedvezőbb helyzetbe hozás” az MTA szétverésével, az egyetemek folyamatos forráskivonásával és a párhuzamosan alapított kormányzati intézetekkel évek óta folyamatosan tart. Működtetői és kedvezményezettei pedig olyan szellemi horizontú személyek, mint Bakay Kornél. Számos kormánypárti publicista egyre határozottabban kardoskodik amellett, hogy „párhuzamos valóságot építve” [sic!] új történeti narratívákat kell létrehozni, amelyekről majd a nagyközönség eldönti, hogy szimpatikusabbak-e, mint a régiek.^[42] Az érintettek sajátos módon nem veszik tudomásul, hogy a tudomány nem demokratikus műfaj. Teljesen mindegy, hányan hisznek valamiben, attól az még nem tudományosan bizonyított kérdés – legfeljebb egy politikailag eladható termék.

Bakay csak egy azok közül, akik szorgos robotosai azoknak a „párhuzamos valóságoknak”, amelyeket tudományos mezbe öltöztetve próbál értékesíteni a kormányzat által létrehozott propagandahálózat, amelynek egyik filiáléját „Magyarságkutató Intézetnek” hívják. Nincsen nagy gond addig, amíg ezek a párhuzamos valóságok a ponyvairodalom és a bulvár szintjén maradnak. Az az ország azonban, amely tudományos életét szélhámosok és sarlatánok munkáira építi, hosszú távon garantált nemzeti tragédiát készít elő.

A szerző történész, korábbi írásai itt olvashatók.

Felhasznált irodalom

Ablonczy Bálint: A táltosok már a spájzban vannak. In: Válasz, 2009.10.07.
Bakay Kornél: Előzetes jelentés a somogyvári bencés apátság 1972-73. évi feltárásáról. Somogyi Múzeumok Közleményei, 1. évf. 1973, 341-348.
Bakay Kornél: Második jelentés a somogyvári bencés apátság feltárásáról (1974-75). Somogyi Múzeumok Közleményei, 2. évf. 1975, 191-207.
Bakay Kornél: A magyar államalapítás, Gondolat, 1978.
Bakay Kornél: Új történelmi emlékhelyünk Somogyvár. Élet és Tudomány, 38. évf. 1983/34. sz. 1059-1061.
Bakay Kornél: Somogyvár. Bencés apátság romjai. Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára 201, Buda-pest, 1985.
Bakay Kornél: Feltárul a múlt? A múlt jövője. Múzsák, 1989.
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc, 1997.
Bakay Kornél: Egy magyar históriás önarcképe, PoLíSz, Kráter Műhely Egyesület, 2002/4-5. sz. 3-9.
Bakay Kornél: Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Tanulmányok és előadások. Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2004.
Bakay Kornél: Nyílt levél Megyeri Dávidnak, a Magyar Nemzet újságírójának, Kapu, 20. évf. 2007/5. sz. 101.
Bakay Kornél régész. In: Napút Évkönyv 2010. Nyolcvanhat jeles hetvenes, 76-77.
Bakay Kornél: Somogyvár. Szent Egyed monostor. A somogyvári bencés apátság és védműveinek régészeti feltárása 1972-2009. Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, Budapest, 2011.
Bakay Kornél: Szempontok a hungarizmus és a turánizmus új értelmezéséhez, Kapu, 25. évf. 2012/2. sz. 46-49.
Bakay Kornél: Egy szétmállott nemzeti ikon, Kapu, 25. évf. 2013/9. sz. 44-45.
Bakay Kornél: Fegyverem a szó. Előadások, tanulmányok. Respenna, Budapest, 2015.
Bakay Kornél: Hihetünk-e a jelenkori történetíróknak? Kapu, 27. évf. 2015/6-7. sz. 46-48.
Bariska István: "Választottak"-e a megválasztottak? Az 1990-es kőszegi helyhatósági választásokhoz, Vasi Szemle, 48. évf., 1994/4. sz., 481-507.
Cserényi-Zsitnyányi Ildikó: Kummer Ferenc, a lakatosból lett bányamérnök. Betekintő 2017/4. sz. 1-12.
Dömötör Adrienne: Sic Itur. Bakay Kornél tündöklése. In: Beszélő, 2013. április 17.
Gyárfás Ágnes: Egy históriás portréja. Elhangzott Dr. Bakay Kornél születésnapján. Ősi Gyökér, 2006/2. sz. 2-3.
Lőrinc László: Történelemhasználat. Avagy az eszme nem vész el…
Lőrinc László: Történelemhasználat. Avagy előtte és utána
Lőrinc László: Történelemhasználat – avagy tények logika, nyelv az eszmével szemben
Magyar Kálmán: Rendszerváltás Somogyban. A kaposvári EKA-pártok küzdelme 1990 második felében, az önkormányzati választásokon. (Néhány példa a somogyi privatizáció „gyári veszteseiről”), Valóság, 57. évf. 2014/2. sz. 59-81.
Solymosi László: Szent László király somogyvári sírjának legendája. In: Magyar történettudomány az ezredfordulón. Glatz Ferenc 70. születésnapjára. ELTE Eötvös Kiadó – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2011, 125-142.
Solymosi László: Szent László király. A temetéstől a szentté avatásig. Rubicon, 28. évf. 2017/9. sz. 18-29.
Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956-1990. Corvina – 1956-os Intézet, 2008.
Ungváry Krisztián: A beszervezés és az útibeszámoló. Tudósok az állambiztonság célkeresztjében. In: Élet és Irodalom, 2006, 20.szám, 8-9.o.
Zegernyei: Kitüntetett őskáosz. Bakay Kornél tudománya.

Jegyzetek

1. Dömötör 2013, Zegernyei 2013, Lőrinc 2013a, 2013b, 2013c.
2. Tudomány rang nélkül. (Becse Kálmán interjúja Bakay Kornéllal.) Kapu, 4. évf. 1991/12., 52. Bakay rosszul emlékszik, mert ő nem 1967-ben lett párttag. A BFL-ben található párttaggyűlési jegyzőkönyvek szerint Bakay már 1966-ban is párttag volt.
3. Bakay 2010, 76. és Bakay 2015a, 344.
4. Lásd Lőrinc 2013b.
5. Dénes József: Bakay Kornél, az érdemdús.
6. Szimonova Eugénia szóbeli közlése. Az adatért K.K.-nak mondok köszönetet.
7. Makkay János szóbeli közlése. Az adatért K.K.-nak mondok köszönetet.
8. Bakay Mária 45 esztendeje, Petőfi Népe, 1968-07-11, 5.
9. Bakay 2002, 7. és Bakay 2004, 9.
10. Bakay 2002, 6. és Bakay 2004, 7.
11. Bakay 2002, 7. és Bakay 2004, 8.
12. Nagy Imre rendeleteiről szóló cikkek: Botos János, História, 2006/6-7. 28-31.; Glatz Ferenc, História, 2004/1. 3-10.; Hantó Zsuzsa, Rubicon, 2010/9. 44-57.; Palasik Mária, Századok, 2015/6. 1363-1395. és Rainer M. János, Múltunk, 1998/2. 3-22.
13. Bakay 2002, 6. és Bakay 2004, 7.
14. A familysearch.org családfakutató honlapra feltöltött anyakönyvi bejegyzés szerint a Kőszegen 1885. ápr. 9-én született Kummer Aloysia apja Kummer Ferencz kertész. A Népszava cikkében megemlítik Kummer kertész Gyula és Gizella nevű gyermekeit is, akiknek születési anyakönyvi bejegyzése szintén megtalálható a fenti honlapon.
15. Leszámolás. A klerikalizmus, a csuhások és a nép. Népszava, 1903-03-24, 3.
16. Alkotmány, 1903-05-27, 5., 07-14, 10.; Budapesti Napló, 1903-05-27, 10.; Független Magyarország, 1903-06-26, 18. és 1903-07-14, 15.; Budapesti Hírlap, 1904-01-15, 10.
17. Cserényi-Zsitnyányi 2017, 4.
18. Cserényi-Zsitnyányi 2017, 9.
19. Kapu, 1991/12. 52.
20. Bakay 2002, 7. és Bakay 2004, 8.
21. Bakay 2004, 216.
22. Bakay 2010, 76. és Bakay 2015a, 344.
23. Érdekes módon ennek az anyaga jelenleg nem lelhető fel a levéltárban.
24. A Bakay által említett főelvtársak közül Ortutay Gyula (1947-1950 között oktatásügyi miniszter, később az Elnöki Tanács tagja) László Gyula barátja volt. Valószínű, hogy Ortutay volt Bakay patrónusa pártvezetői szinten, amikor megyei igazgatónak nevezték ki. Kornidesz Mihály a 70-es években az MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztályát vezette, Orbán László kulturális miniszter volt Bakay főnöke, s végül Brutyó János az MSZMP KB Központi Ellenőrző Bizottságának az elnöke. Mivel Bakay ellen feljelentés született, a Brutyó által vezetett KEB-nek ki kellett vizsgálnia az ügyet. A KEB és a Kulturális Minisztérium iratait az MNL Daróczi úti levéltárában őrzik, de ezek között magas beosztású személyek (pl. igazgatók, megyei vezetők) anyagai nem találhatók (így a Bakay-ügy iratai sem), aminek csak az lehet a magyarázata, hogy ezeket az 1989-ben történt iratmegsemmisítés során tüntették el.
25. Az MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései. (XXXV. 1.c.) 1976/116. ő. e. 1976. április 28. (172-210. o.) 2. Az ideológiai és kulturális élet pártirányításának tapasztalatai és a további feladatok.
26. Bakay Kornél: Szempontok a hungarizmus és a turánizmus új értelmezéséhez, Kapu, 2012. február (25. évfolyam, 2. szám)
27. Bakay 2010, 76. és Bakay 2015a, 344.
28. Bakay 2007, 101.
29. Bakay 2013, 44.
30. Ma avatják a marcali múzeumot. Somogyi Néplap, 1972-11-05, 3.
31. Bakay 2015a, 256.
32. Bakay 1973, 345.; Képes Újság, 1972-09-09, 6.; Somogyi Néplap, 1973-06-28, 7.
33. Bakay 1975, 205. és Bakay 1989, 279. Bakay a kihagyást illetően Mátyás Flórián régészre is támaszkodhatott, ugyanis ő is egy csonkított szöveget tett közzé. Lásd: Mátyás Flórián: Szent László és Imre királyok végnapjai és II. Endre életévei, fogsága és temetése. Értekezések a Történeti Tudományok köréből 19. köt. 1. sz. MTA, Budapest, 1900, 13-16.
34. Bakay 1989, 279.
35. Bakay 1975, 205.; Bakay 1978, 186.; Bakay 1985, 4.; Bakay 1989, 304. és Bakay 2011, 160.
36. Solymosi 2011, 125-128. és 134-135. és Solymosi 2017, 21.
37. Bakay 2015b, 48.
38. Bakay 1989, 280., 304.
39. Bakay 2011, 181.
40. Gyárfás 2006, 2.
41. Magyar Hírlap, 2018. december 5.
42. magyarnemzet.hu, 2020. június 23.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás