A nyugati verébsármányok egyedi dala lett a sláger egész Kanadában
Amikor Ken Otter ornitológus az 1990-es évek végén Kanada nyugati részére költözött szokatlan dolgot figyelt meg az énekesmadár populációban. Az ottani fehértorkú verébsármányok (Zonotrichia albicollis) ahelyett, hogy három hanggal fejezték volna be éneküket csupán két hanggal zárták nótájukat.
2000 és 2019 között ez a kis változás több mint 3000 kilométert tett meg British Columbiától Kanada középső részéig – derül ki az Otter és munkatársai által jegyzett, a Current Biology folyiratban július 2-án megjelent tanulmányból.
Az ornitológiai szakirodalomban páratlan jelenségről van szó. Az Észak-Amerikában honos fehértorkú verébsármányok sonogramjait (az ornitológusok által taxonómiai azonosításra is használt vizualizált hangmintáit) az 1950-es évek óta gyűjtik a kanadai madarászok, és a kettős hanggal befejezett vokalizációkat ezidáig a dialektusok egyikének tartották.
A kutatók 1785 hímivarú fehértorkú verébsármány sonogramját elemezve arra jutottak, hogy az 1950-es évektől az ezredfordulóig nem változtak a regionális dialektusok, de az elmúlt két évtizedben a keleti partvidéktől eltekintve szinte a teljes kanadai populáció átállt a nyugati stílusra. Vagyis az alábbi videóban is hallható kettős végződésű dallamra.
A regionális ének variációkkal kapcsolatos korábbi hipotézisek szerint a dialektusok stabilak. A dialektusok tartósságát magyarázó elméletek szerint a dallamok akkor sem változnak, ha a populációk keverednek egymással. Csakhogy most pont ennek ellenkezőjére derült fény. A GPS-es helymeghatározás segítségével Otter és kollégái feltárták, hogy a nyugati tájszólás az azt éneklő populációk áttelepülésével vált általánossá szerte Kanadában.
Otter és kollégái az okok feltárása mellett a továbbiakban azt is vizsgálják, hogy a dialektusok efféle általánossá válása más énekesmadarak körében végbemegy-e.
Mint azt korábban megírtuk, a veréb-, másnéven énekesmadár-alakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó több mint ötezer fajból 3500 használja hangadó képességét komplex, az emlősök szintjét elérő kommunikációra. Az ornitológusok két részre osztják a madarak vokalizációját: az egyszerű, általában füttyszerű, hívó és vészjelző funkciójú hangok mellett a dal, illetve ének alatt az egyedi és/vagy kollektív motívumokból összeálló dallamstruktúrákat értik. A madárdal nem csak a terület (szakszóval revír) védelmére vagy a nőstények elcsábítására szolgál, hanem dialektusokkal bíró protonyelv, fajonként eltérő méretű szókinccsel, amely a pár tucattól az ezren felüliig terjed.
A mihez tartás végett: egy 2011-ben publikált, 49 fajra kiterjedő kutatás szerint a feketerigó 108, a mezei pacsirta 341 hangot képez, ám mindezek a teljesítmények eltörpülnek a fülemüle, miszerint csalogány 1160 hangos skálája mellett.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
