A lámák segíthetnek a koronavírus elleni hatékony védekezésben
Állati antitestekből állított elő koronavírus-specifikus ellenanyagkoktélt az angliai Rosalind Franklin Intézet kutatócsoportja.
A Nature Structural & Molecular Biology szakfolyóiratban publikált tanulmány szerint a SARS-CoV-2 vírussal megfertőzött láma (Lama glama) immunválaszaként termelt, az emberinél jóval egyszerűbb szerkezetű antitest molekuláris biológiai manipulációjával olyan mesterséges ellenanyagot állítottak elő, amely megakadályozza a kórokozó bejutását az élő sejtekbe.
A folyamat lényege, hogy a nanométeres méretük okán nanotestnek (nanobody) elnevezett mesterséges biokémiai struktúrák megakadályozzák, hogy az új koronavírusnak is nevet adó tüske fehérje receptorkötő doménje (RBD) kapcsolódhasson az emberi felszínén levő ACE-2 receptorokhoz. A lámák ellenanyagának átszerkesztésével létrehozott nanotestek ezzel lehetetlenné teszik, hogy a kórokozó bejusson a sejt belsejébe – legalábbis laboratóriumi körülmények között.
Az angliai kutatócsoport előtt már mások is próbálkoztak a lámák és alpakák (Vicugna pacos) ellenanyagának humán alkalmazásával. A Texasi Egyetem és a belgiumi Genti Egyetem kutatói májusban jelentették be, hogy miután a vírusok stabilizált fehérjetüskéinek bejuttatásával immunválaszt generáltak, a lámák által termelt antitestekből laboratóriumi körülmények között hatékony új ellenanyagot állítottak elő.
A kísérleteket mindkét esetben folytatni kívánják a kutatók.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Szalmaláng csak a COVID-19-en átesettek immunitása
Hónapokon belül eltűnhetnek az antitestek azoknak a szervezetéből, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből – derült a King's College utánkövetéses kutatásából. Minél súlyosabb volt a betegség lefolyása, annál több antitest maradt a páciens vérében.
A koronavírus-fertőzés a Kawasaki-kóréhoz hasonló életveszélyes tüneteket okozhat a gyerekeknél
Miközben a legtöbb gyerek tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel megússza a koronavírus-fertőzést, vannak, akik éppúgy életveszélyes állapotba kerülnek, mint a felnőttek. Ennek egyik oka egy rejtélyes tünetegyüttes, ami a felnőttekben is súlyos állapotot okozó citokinviharhoz hasonló következményekkel járhat.
Levehettek a lélegeztetőgépről egy 75 éves COVID-19 beteget, mert hatott a vérplazma-terápia
A Semmelweis Egyetemen ápolt beteg a szérum beadásakor már több mint 10 napja lélegeztetőgépen volt. A kezelést követő napokban meg tudták kezdeni fokozatos ébresztését, május 11-én pedig végleg lekerülhetett a lélegeztetőgépről.