Ez az igazi country: a Burger King megzenésítette a tehénfingot

2020. július 15.
majom
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Fontos klímavédelmi lépést jelentett be a Burger King: Amerikában már hozzáférhető a klímabarát marhából készült hamburger. Ehhez is marhahúst használnak ugyan, de az állatok az étrendjüknek köszönhetően 33 százalékkal kevesebb metánt eresztenek a légkörbe, mint hétköznapi társaik. A cég korábban azzal reklámozta magát, hogy nincsenek tartósítószerek a burgereiben, ennek megfelelően a mostani kampány is eléggé zöld: a tehenek bélműködését citromfűvel és kamillával rendszabályozták.

A burgercég mindezt dalban mondja el: a tehenek fingásáról és böfögéséről szóló számot a 13 éves Mason Ramsey énekli, aki 2018-ban attól lett híres, hogy jódlizott egy amerikai áruházban. A klipet Michel Gondry rendezte – ő jegyzi az Egy makulátlan elme örök ragyogását is. Gondry egyébként kliprendezőként is elég aktív, a White Stripesnak, Björknek, a Chemical Brothersnek és a Radioheadnek is készített már klipet, a Nespressonak pedig reklámot.

A Burger King szerint a visszafogott emissziójú marhák húsa ugyanolyan ízletes, mint hétköznapi társaiké, a kibocsátás csökkentéséhez pedig elegendő, ha a takarmányba naponta 100 gramm szárított citromfüvet kevernek. Az új burgerek egyelőre csak néhány amerikai étteremben kaphatók, de a cég nyilvánosságra hozta a diéta részleteit is, így bárki kipróbálhatja, hogy valóban üdvös-e citromfűvel tömni a tehenet.

Forrás

A tehénpuki nem játék

Az állattartás felelős az üvegházhatású gázok nagyjából 14,5 százalékáért, a haszonállatok tartásából eredő károsanyag-kibocsátás pedig a közlekedését is meghaladja: a marhahús előállítása egy gramm fehérjére számolva kétszázötvenszer nagyobb gázkibocsátással jár, mint a hüvelyes növényeké. A gyorsétteremlánc elismeri, hogy a marhahús használatával hozzájárul a globális felmelegedéshez, de reméli, hogy az eredmények publikálásával példát mutathat másoknak is.

Fernando Machado, a Burger King tulajdonosa, a Restaurant Brands International marketingigazgatója szerint azzal, ha az egész iparág átállna a kevésbé puffasztó marhadiétára, jelentősen csökkenthető lenne a metánemisszió. Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége, az EPA szerint a szarmasmarha-ágazat felelős az ország kibocsátásának 25 százalékáért.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A biogazdálkodásra való teljes átállás felgyorsítaná a klímaváltozást, de ettől még ez a jövő

A biogazdálkodásra való teljes átállás felgyorsítaná a klímaváltozást, de ettől még ez a jövő

Rácz Johanna gazdaság 2019. november 6.

Egy brit kutatócsoport megvizsgálta, mi történne, ha Wales és Anglia átállna az organikus mezőgazdaságra. Számításaik szerint hiába vannak vitathatatlan előnyei a biogazdálkodásnak, jelentősen nőne a szektor összkibocsátása, mert a megfelelő élelmezéshez újabb, ma szénraktárként funkcionáló területeket kellene bevonni a termelésbe. De mi lenne, ha a táplálkozási szokásokat sikerülne átalakítani?