100 millió éves mikrobákat támasztottak fel japán kutatók
A Csendes-óceán 5,7 kilométeres mélyén, a tengerfenék alatt 74,5 méterre megtalált baktériumokat keltettek életre japán és amerikai kutatók – derül ki a Nature Communications folyóiratban kedden megjelent tanulmányból.
A Japán Tenger- és Földtudományi Technológiai Ügynökség (JAMSTEC) geomikrobiológus kutatói 577 napon át laboratóriumi körülmények között szénnel, nitrogénnel, ammóniával, ecet- és más aminosavakkal táplálták a 101,5 millió éves üledékben talált mikrobákat, amelyek ennek hatására sokféle metabolikus tevékenységet produkáltak.
Az aerob, vagyis anyagcseréjükhöz oxigén jelenlétét igénylő mikroorganizmusok nanométeres ion tömegspektrometriával (NanoSIMS) elemezték és kiderült, hogy a vizsgált 6986 egyedi sejt nagy része aktívan beépítette az izotópokkal jelölt „tápanyagokat”.
A kutatók szerint a felfedezés azt jelenti, hogy az aerob organizmusok eddig nem ismert mértékben képesek túlélni a legszélsőségesebb körülményeket is. A dinoszauruszok korából származó mikrobák úgy őrizték meg életképességüket, hogy az oxigénen kívül lényegében alig volt tápanyag a környezetükben.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Titokzatos mikroorganizmusok, az archeák jelölik ki a földi élet legvégső határait
Úgy tűnik, sikerült olyan helyet találni a Földön, ahol bár van folyékony víz, szinte semmi nem él meg. A környéken, kicsit enyhébb körülmények közt azonban már boldogul az archeák változatos csoportja. Mindennek a földön kívüli élet keresésére is hatása lehet.
Nyúl vagy kacsa? Hogyan értelmezzük a hiányzó ősmaradványokat?
Vajon mennyire képesek a fosszíliák megbízható információkat nyújtani a földi élet történetének pontos alakulásáról és az evolúció mechanizmusairól? Attól függ, honnan nézzük, és melyik tudóst kérdezzük, írja Bárdos Dániel, akinek kutatási területe a paleontológia filozófiája.
Magyar kutatók is hozzájárultak a felfedezéshez, miszerint a Marson egykor lehetett élet
A jövőre induló Mars 2020 misszió landolási helyszíne egy 3,6 milliárd évvel ezelőtt létező folyó helye lesz, ahol a marsi élet szempontjából kulcsfontosságú üledékeket keres majd a NASA marsjárója.