A járvány miatt több országban elmaradt az influenzaszezon
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések más fertőző betegségek terjedését is visszaszorították: Kínában 90 százalékkal csökkent az influenzás betegek száma, Dél-Koreában pedig 83 százalékkal kevesebben kapták el a betegséget, mint egy évvel korábban. Ben Marais, a Sydney-i Egyetem infektológusa szerint Ausztráliában még sosem volt ilyen kevés vírusos megbetegedés, de hasonló trendekről számoltak be Angliában és Kanadában is.
A WHO jelentése szerint a 2019-2020-as influenzaszezon két hét után februárban abbamaradt, de a szervezet arra szólítja fel az országokat, hogy szezonon kívül is rendszeresen monitorozzák a vírus esetleges terjedését, ez a COVID-19 megfékezéséhez is hasznos lehet. Mivel az influenza és az új koronavírus tünetei kezdetben hasonlóak lehetnek, az egészségügyi világszervezet attól tart, hogy a két betegség együttes megjelenése hatalmas terhet róna az egészségügyi ellátórendszerekre.
Csökkenő immunitás
A lezárások, a sok kézmosás és a szociális távolságtartás következtében Kínában 70 százalékkal kevesebb mumpszos megbetegedést regisztráltak. Míg tavaly átlagosan havi 12100 gonorrheás beteget regisztráltak Kínában, ez a szám is visszaesett 7500-ra.
Marais szerint az, hogy idén elmaradt a szokásos járvány, jövőre még problémákat okozhat: azok, akik nem kerültek kontaktusba a megszokott influenzavírussal, jövőre könnyebben megfertőződhetnek. Ez Benjamin Singer amerikai tüdőgyógyász szerint nagyon valószínű, hogy a következő szezonban a koronavírus és az influenza egyszerre lesz jelen, és miután hasonló módon terjednek, könnyen lehet, hogy az ember egyszerre kapja el a kettőt. Az eddig regisztrált amerikai betegek 20 százalékánál találtak a koronavírus mellett valamilyen más megbetegedést okozó kórokozót, közöttük influenzavírust is, így Singer szerint az influenza elleni védőoltással elkerülhető lenne a kórházak túlterhelése. Maga az influenza sem játék: a WHO becslései szerint évente mintegy félmillióan halnak bele a betegség szövődményeibe.
Már az év vége előtt megjelenhetnek az első engedélyezett koronavírus-vakcinák
Moderna, AstraZeneca, Pfizer: az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a COVID-19 elleni vakcinák nagyobb embercsoportokon végzett klinikai vizsgálatainak eredményei, és úgy tűnik, a legígéretesebb oltások ki tudják váltani a kívánt immunválaszt a koronavírussal szemben. Kérdés, hogy sikerül-e eleget gyártani a vakcinából, és hogy mi lesz a makacs szkeptikus oltásellenesekkel.
A tavalyi influenzaszezon több halálesettel járt Magyarországon, mint az idei koronavírus-járvány
Bár idén áprilisban ezerrel többen haltak meg az országban, mint 2019 áprilisában, a halálozások száma alig haladja meg a tízéves átlagot, derül ki a KSH és a belügyminisztérium adataiból.
Már ősszel visszatérhet a járvány az északi féltekére az amerikai járványügy vezetője szerint
Robert Redfield nem győzi hangsúlyozni, milyen krízist hozhat az influenzaszezonnal együtt érkező újabb koronavírus-hullám, miközben a Fehér Ház az általa vezetett CDC-t hibáztatja a járvány alakulásáért.