A tavalyi influenzaszezon több halálesettel járt Magyarországon, mint az idei koronavírus-járvány
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Idén áprilisban összesen 11 099 ember halt meg Magyarországon a belügyminisztérium nyilvántartása szerint. Ez majdnem pontosan annyi, mint a 10 éves áprilisi átlag (11 054 haláleset), ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint mintegy 9 százalékkal több, mint a tavaly áprilisi 10 167 haláleset.
Mivel a koronavírus-világjárvány kitörése óta a legtöbb országban nem igazán megbízhatók a hivatalos COVID-19-statisztikák, akár a fertőzöttek számáról, akár a SARS-CoV-2 miatti halálesetek alakulásáról van szó, az elemzők árgus szemmel figyelik az adott ország teljes halálozási statisztikáit, hogy így is képet lehessen alkotni a járvány valós hatásáról.
Azokban az európai országokban például, amelyeket a legsúlyosabban érintett a járvány, jelentősen megnőtt a halálozások száma idén tavasszal, nagyobb mértékben, mint azt a hivatalos COVID-19 miatti halálozási statisztikák indokolnák. Stockholmban, ahol nem vezettek be szigorú járványügyi korlátozásokat, egy friss adat szerint több mint kétszer annyian haltak meg, mint egyébként.
Márciusban, bár már akkor is terjedt a koronavírus Magyarországon, a halálozás mértéke nem érte el a sokévi átlagot, ami a szokásosnál enyhébb influenzaszezonnak volt köszönhető. A szezonális vírusos betegség 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is tovább tartott és több áldozatot szedett, mint idén.
A hivatalos statisztikák szerint Magyarországon eddig 509 ember vesztette életét COVID-19 miatt.
Frissítés május 29-én. Olvasóink jelzéseire hallgatva hozzátesszük, hogy: az áprilisi, "csak" átlagos halálozási számhoz természetesen jelentős mértékben hozzájárultak a koronavírus visszaszorítását célzó intézkedések és azok betartása is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Túlreagáljuk-e a koronavírus-válságot?
Nem tudjuk, hogy minden egyes korlátozó intézkedés hatékonyan járult-e hozzá ahhoz, hogy a vírus ne duplázódva terjedjen, és hogy a súlyos esetek száma a legtöbb országban ne haladja meg az egészségügy teljesítőképességét. Az viszont biztos, hogy a sikeres stratégiáktól épp ezeket az eredményeket vártuk.
Magyarországon a járványt maguk az emberek állították meg azzal, hogy betartották a korlátozásokat
A megfelelő járványügyi korlátozások után mindenki azt fogja érezni, hogy túlzók voltak az intézkedések. De ha az ország újranyitása után továbbra is próbáljuk minimalizálni kapcsolatainkat, elkerülhető egy gyorsan kialakuló második hullám. Ahogy az eddigi siker, ez is rajtunk múlik.
Több európai országban brutálisan megugrott a halálozási ráta
A magyarázat vélhetően a COVID-19-világjárvány, még ha nem is feltétlenül a betegség a halálozások közvetlen oka. Annyi biztos, hogy hivatalosan messze nem halt meg annyi ember a koronavírus miatt, mint amennyi a többletet magyarázná.