Már ősszel visszatérhet a járvány az északi féltekére az amerikai járványügy vezetője szerint
A SARS-CoV-2 jelenleg a déli féltekén terjed igen nagy sebességgel, ami arra utal, hogy a járvány újabb hulláma már ősszel és télen jelentkezhet az Egyesült Államkban, és újra lezárásokra lehet szükség – mondta a Financial Timesnak adott interjújában Robert Redfield, az amerikai járványügyi hatóság, a CDC igazgatója.
Redfield, aki egy hónapja is mondott már hasonlót, most erősen javasolja, hogy az Egyesült Államokban az elkövetkező hónapokban fokozott figyelemmel kövessék a fertőzés terjedését, hogy elkerülhessék a tavaszihoz hasonló közegészségügyi krízist, amit télen ráadásul a szezonális influenza súlyosbíthat. „Ha olyan influenzaszezonunk lesz, mint 2018-ban, amikor a CDC igazgatóje lettem – akkor nyolcvanezer ember halt meg – az önmagában nagy nyomás alá helyezi az egészségügyi ellátó rendszert”, és ezt tetézi még a koronavírus – mondta.
Redfield szerint a vírus beigazolta a korábbi aggodalmakat, és tényleg délnek fordult, ahogy az influenzavírus is szokott, „látják, mi történik Brazíliában”. (Brazília épp most válik a világ második legfertőzöttebb országává, a napi új esetek száma május 20-án meghaladta a 21 ezret.) Redfield arra számít, hogy ha a déli féltekével végzett, a koronavírus északra települ vissza.
Az Egyesült Államok továbbra is a világjárványban legérintettebb ország, csaknem 1,6 millió fertőzöttet tartanak nyilván, a COVID-19 miatti halálesetek száma pedig 95 ezer közelében jár.
„Ez az egyszerű kis légúti patogén tényleg térdre kényszerítette az országomat, és igazából nincs ember, akit hibáztatnánk érte. Ez a nemzet évtizedek óta felékszületetlen volt erre.” Redfieldnek ez az utóbbi megjegyzése azért is érdekes, mert az elmúlt napokban a Fehér Ház a CDC-t vádolta azzal, hogy rosszul kezelte a helyzetet a járvány korai szakaszában, ráadásul Donald Trump elnök egészen mást üzen a járvánnyal kapcsolatban, mint a CDC igazgatója: az elmúlt hetekben azzal biztatta a közvéleményt, hogy már túlvannak a nehezén, indulhat az „átmenet a nagyszerűségbe”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Tanulunk a krízisből, vagy a szembenézés helyett még nagyobb válságokba sodorjuk magunkat?
Miért ért minket felkészületlenül a járvány, hogyan kezeltük, és mit hoz a jövő? Aki kérdez: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató. Aki válaszol: Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, Bozóki András politológus, Koltai Mihály bioinformatikus, Kónya István közgazdász és Ságvári Bence szociológus.
Új, a mostaninál veszélyesebb COVID-19-hullámra figyelmeztet az amerikai járványügy vezetője
Robert Redfield szerint a COVID-19 újabb hullámára kell számítani télen, egy időben a szezonális influenzajárvánnyal. Lennének ötletei, hogy az államok hogyan készüljenek, de az USA-ban óriási a nyomás a gazdaság újraindítására.
Akár 2022-ig is ki kell bírni a korlátozásokat az USA-ban egy harvardi kutatás szerint
Ha nem találják fel a vakcinát, és nem fejlesztik a sürgősségi osztályokat, akár 2022-ig otthon kell dolgozniuk és tanulniuk az amerikaiaknak. Egy friss közegészségügyi tanulmány a járvány lehetséges forgatókönyveit vizsgálta.