Megtalálták az első dinoszaurusztumort
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Royal Ontario Museum (ROM) és a McMaster Egyetem kutatói első ízben mutattak ki rákos elváltozást egy dinoszauruszfosszíliában, felfedezéseiket tegnap publikálták a Lancet Oncology című szaklapban. A rákos daganatot egy Centrosaurus apertus nevű növényevő őslény maradványaiban fedezték fel, az elváltozást korábban gyógyult törésnek vélték a paleontológusok.
A 76 vagy 77 milló éves maradványokat 1989-ben fedezték fel a Dinoszaurusz Tartományi Parkban Albertában, a sérült csontot pedig 2017 óta vizsgálják a ROM munkatársai. Mark Crowther patológus szerint hasonlóan jártak el, mint egy humán beteg esetében, amikor ismeretlen tumor jeleit kutatják, az eredmények pedig egy csontdaganat egyértelmű jeleit mutatják.
A fosszíliát CT-vel vizsgálták, majd a képeket összevetették egy másik, egészséges centrosaurus szárkapocscsontjával, illetve egy igazoltan oszteoszarkómás emberi beteg csontján talált daganattal. A daganat olyan előrehaladott állapotban volt, hogy a kutatók szerint valószínűleg áttétei is voltak, ezeknek azonban nem maradt nyoma, és súlyos tüneteket okozhatott.
David Evans paleontológus szerint az állat valószínűleg azért nem pusztult el korábban, mert a centrosaurusok nyájakban legeltek, így nehezebben ejtették el őket a korabeli ragadozók. Annak ellenére, hogy a dinoszaurusz nagyon beteg volt, a halálát valószínűleg nem a daganat okozta: a lelet környezete alapján valószínű, hogy egy hirtelen áradás több centrosaurust is elsodort.
Évmilliók óta változatlan
A korábbiakban már számos tumort mutattak ki különböző dinoszauruszok maradványaiból, a kutatók szerint azonban ezek jóindulatú daganatok voltak, ez az első eset, hogy rosszindulatúra bukkantak. Nem ez a legrégebbi feltárt rákos elváltozás, amelyet fosszíliákból mutattak ki, tavaly februárban egy 240 millió évvel ezelőtti teknősben találtak csontdaganatot.
Yara Haridy, a Berlini Természettudományi Múzeum paleontológusa szerint már az akkori elváltozások éppen olyanok voltak, mint a most megfigyelhető tumorok. Patrick Asbach radiológus szerint ez az eddigi legkorábban ismert példája a rákos megbetegedésnek a magzatburkos állatok, az amnióták körében. A korábbiakban felmerült a gyanú, hogy a dinoszauruszok közül a hadroszauruszok között is előfordulhattak tumorok, Bruce Rotschild amerikai radiológus 2003-as vizsgálatai azonban nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy rosszindulatú daganatokról volt szó.
Az albertai lelőhelyen az Tel Avivi Egyetem kutatói idén februárban mutatták ki egy daganat jelenlétét az egykor ott élő hadrosaurusoknál, az LCH pontos definíciója körül azonban a mai napig viták vannak, hivatalosan nem sorolják a rosszindulatú elváltozások közé. Hasonló elváltozásokra bukkantak a talán legnépszerűbb dinoszauruszok, a tyrannosaurusok körében is, de a paleontológusok szerint ebben az esetben is jóindulatú tumorról volt szó.
Rotschild szerint a 240 millió éves tumorról modern bizonyítékok alapján közismert, hogy gyakran képez áttéteket, amelyek leggyakrabban a tüdőben jelennek meg.
A most felfedezett tumor azért is érdekes, mert szinte semmiben nem különbözik az emberek esetében is jelentkező oszteoszarkómától, a kutatók pedig azt várják a felfedezéstől, hogy a segítségével többet megtudhatnak a rák evolúciós történetéről, és a diagnosztikai módszerek fejlesztésével a 77 millió éves leletek akár még a betegség azonosításában is segíthetnek.
Ősi tumort találtak egy ősteknősben
Bár múmiákban és őshüllőkben is találtak már rákos megbetegedésre utaló jeleket, mégis ritkaságnak számít az a 240 millió éves triász kori teknősfosszília, amelyben rosszindulatú daganatot találtak. A felfedezés fontos lépés lehet a rák történetének megértésében, a fellelt tumor ugyanis nagyban hasonlít a mai, az embereket is megtámadó oszteoszarkómára.
A Földbe csapódó kisbolygó végzett a dinoszauruszokkal 66 millió évvel ezelőtt
Régóta vita tárgya, hogy a kisbolygó-becsapódás mellett mekkora szerepe volt a vulkáni tevékenységnek a nem madár dinoszauruszokat is elsöprő 66 millió évvel ezelőtti nagy kihalásban. Egy új kutatás alapján úgy tűnik, hogy lényegében semmi.
A Jurassic Park csak sci-fi, de a tudományos világ sokat köszönhet neki
Már az ötödik filmet mutatták be a modern korban újjáélesztett dinoszauruszokról szóló sorozatban, de mi a tudományos álláspont az olyan kérdésekben, hogy például lehet-e ősszúnyogból vett dinó-DNS-ből Velociraptort klónozni? Genetikus és paleontológus szakértőket kérdeztünk.