Úgy próbálom a játékokat kitalálni, hogy ne a győzelem legyen a legfontosabb, hanem az élmény
Társasjátékos rovatunkban szeretnénk olvasóinkat közelebbről is megismertetni nemzetközileg is sikeres hazai játékfejlesztőinkkel, és bepillantást nyújtani a játékfejlesztés kulisszái mögé. Elsőként egy magányos farkassal beszélgetek, aki egymaga alapította a Vagabund kiadót és szinte az összes munkát maga végzi, de karakteres játékaival a világ számos tájára eljutott már. Ha valami jellemzi Szöllősi Pétert, akkor az mindenképpen az, amit a névválasztásával is nagyon találóan kifejezett: a vagabund ugyanis magányos lovag, aki a saját erkölcsi kódexe alapján éli az életét. Szöllősi sose félt újítani, sikereihez buktatókon keresztül vezetett az út, de ahogy a középkori vagabundus diákok vándoroltak, tanultak, tapasztaltak és továbbálltak, úgy halad ő is előre egyre több tapasztalattal és türelmesen, mostanra megtalálva saját szerzői hangját, miközben a társasjátékok, kiváltképp a kártyajátékok világában számos területen letette már a kézjegyét, a fejlesztő gyerekjátékoktól a családi játékokon keresztül a taktikus vagy épp blöffölős partijátékokig.
Gáspár Merse Előd: Úgy tudom, utcai könyvárusként kezdted, majd könyvkiadással kezdtél foglalkozni. A vállalkozásodat csak a Gyümi megjelenése és sikere után bővítetted a társasjáték-fejlesztéssel és -kiadással. Úgy tűnik azonban, hogy elég magabiztosan vágtál bele a saját játékötleteid kiadásába, pedig könyvek tekintetében többnyire más szerzőket kértél fel, hogy egy-egy témában írjanak. A Gyümi az első ötleted volt, vagy volt már korábbról játékos tapasztalatod? Honnan jön a játékok szeretete?
Szöllősi Péter: Gyerekkorunkban a tanulást természetesen hanyagoltuk, viszont nem unatkoztunk, fociztunk és gombfociztunk vagy kártyáztunk (rikitiki, lórum, ulti, svindi, póker), a régi társasjátékokat pedig háziszabályokkal turbóztuk fel. Terveztem komolyabb, táblás játékokat is a nyolcvanas évek végén, és később meglepődve láttam az ötleteimet komoly játékokban (Tikal, El Grande) felbukkanni. Ez igazából megerősített, hogy néhány játékom még akár piacképes is lehetne. Végül az egyik játékötletem, egy erotikus-humoros játék meg is jelent saját kiadásban kb. 25 évvel ezelőtt, de elég komoly bukás lett, ezután fordultam a könyvkiadás felé. A családalapítás is szüneteltette a komolyabb játékokat egy évtizedig, de a társasjáték-kiadás és -készítés azért végig ott motoszkált a fejemben. Aztán egy szép napon megjelentettem a Gyümit, és újragondolva indítottam el megint a társasjáték projektet.
Gáspár Merse Előd: Mi volt annak a korai bukásnak oka, és mit tanultál belőle?
Szöllősi Péter: Az a játék egy gyors és egyszerű partyjáték volt, amely talán megelőzte a korát. Az alapötletbe, aki csak élt és mozgott, beleszólt – természetesen jó szándéktól vezérelve – a grafikusoktól kezdve önjelölt művészeken át az önkéntes mérvadókig, és eltérítette az eredeti koncepciót, én meg hagytam. Azóta elég markánsan ragaszkodom a saját elképzelésemhez, víziómhoz, legyen az könyv vagy játék. Azt is megtapasztaltam, hogy ha nem tudod eljuttatni a termékedet bármi áron a vásárlókhoz, akkor az nem is létezik, és az sem könnyíti a helyzeted, hogy a világpiac legjobb játékaival kell versenyezned.
Gáspár Merse Előd: Akkor gondolom ez az élmény az oka, hogy a legtöbb dolgot most már inkább te magad csinálod? A játékaid motorjának a fejlesztése során soha nem dolgozol együtt másokkal? Kinek a véleményére adsz és a fejlesztés milyen fázisában?
Szöllősi Péter: Alapvetően magányos farkas vagyok. Hozzávetőlegesen 500 könyvcímet jelentettem meg eddig, így a könyvkiadással elég komoly rutinra tettem szert, mind a grafika, mind a nyomdai előkészítés és a kiadás terén. Ha kitalálok valamit, azt nagyon sokáig dédelgetem és fejben próbálgatom. Ez nem jelent különösebb nehézséget, gyerekkoromban éveket sakkoztam egyedül, önmagam ellen. Mindig nyertem, és mindig veszítettem. Általában már csak a majdnem kész játékot szoktam megmutatni a barátaimnak, játékostársaimnak, korai tesztekkel ritkán rabolom mások idejét.
Gáspár Merse Előd: Milyen környezet inspirál leginkább, mikor jönnek a legjobb ötletek?
Szöllősi Péter: Én a sarokba szorított agyvelő üzemmódban hiszek. Ha már készül a grafika, a játékszabály, a doboz, akkor jönnie kell az ötletnek is, hogy kész legyen a játék.
Gáspár Merse Előd: Előbb a doboz és utána a játék?
Szöllősi Péter: Igen, én először a témát, a hangulatot próbálom kitalálni, utána pedig, hogy mit szeretnék látni az asztalon, kitalálom a dobozt, a dizájnt, a megjelenést, csak utána jön a játéktervezés. Ebben egyre tudatosabb és profibb próbálok lenni.
Gáspár Merse Előd: Különösen érdekes, amit mondasz, mert gyakori, hogy egy kiadó egy játék tematikáját teljesen megváltoztatja, és a fejlesztő ötletére utólag húzzák rá a témát. De hát te egy személyben vagy a szerző és a kiadó, ragaszkodhatsz az elképzeléseidhez. A Chachapoya erősen tematikus játékod, ott is így történt?
Szöllősi Péter: Az első lépés mindig az, hogy mit szeretnék érezni az asztalnál, ha játszom. A Chachapoya-nál a gondolat az volt, hogy egy olyan izgalmas kártyajátékot készítsek, amelyben egyensúlyozni kell a mohóság és a félelem között, vagyis szokatlan módon ki lehessen esni egy szettgyűjtögetős játékban. Ráadásul a dupla blöffölés megcsavarja a játékmenetet, egyszerre lesz szórakoztató és izgalmas a játék, melyben az aktív játékos a kártyakiválasztással tud túljárni a többi játékos eszén. A játék első verzióját legalább 3-4 évvel ezelőtt készítettem el, és a grafikus megrajzolta hozzá a teljes grafikát, de annyira jó lett a játék, hogy inkább félretettem a már kész játékot, és újrarajzoltuk az egészet teljesen elölről. Érdemes volt, a grafikai világ és a hangulat is világszínvonalú lett.
Gáspár Merse Előd: A Chacapoya grafikája tényleg zseniális, múzeumba illő ereklyékkel, ráadásul a hagyományosnál sokkal nagyobb lapokon sokkal jobban is mutatnak. Rögtön megtaláltad a megfelelő grafikust? Mi volt az eredeti koncepció, amit lecseréltél?
Szöllősi Péter: Könyvkiadóként kiadtam vagy 70-80 mesekönyvet és foglalkoztatót. Kecskeméten a rajzfilmstúdió miatt olyan sok grafikus él, hogy kis túlzással azt mondhatnám, hogy ha eldobsz egy téglát, biztos, hogy eltalálsz egy rajzolót. A tréfát félretéve: alapvetően két-három grafikussal dolgozom, és tudom, hogy kinek mi az erőssége, milyen világot tud megalkotni, ki az, aki az álmomat még magasabb szintre emeli. Az eredeti játékban egy tyúkólban garázdálkodtak a gengszter rókák, szerencsére ezt cseréltem le a mostani rajzokra, pedig az eredeti is kedves, humoros és rajzfilmes cucc volt, amit Feyér Ákos, a Gyümi grafikusa készített. Nem baj, már a fejemben van hozzá egy jó kis gyerekjáték.
Gáspár Merse Előd: Mit gondolsz, társasjáték-kiadás terén mik a siker fő összetevői, és ezekből mi a legfontosabb? Tudás, megérzés, kitartás, szerencse, csapatmunka? Na jó, ez az utolsó nálad nem játszik.
Szöllősi Péter: Azok a játékaim magasan a legsikeresebbek, amelyeknek tényleg eddig nem ismert, sajátos mechanikájuk van, gondolok itt a Chachapoya-ra és a Gyümi sorozatra. Ennek ellenére, amit felsoroltál, az sajnos csak úgy 20 százalék, a többi 80 százalék az értékesítés, a marketing és a kapcsolatrendszer. Ezen múlik egy játék sikere, illetve ehhez kapcsolódik az, hogy melyik komoly kiadó áll be a játék mögé. Az időzítés is nagyon fontos. Volt egy 3000 példányos könyvem angol humor témában, Monthy Python stílusban, amiből csak 50 darabot adtam el, nevezhetjük komoly bukásnak. Évekkel később pedig befutott és országosan ismert lett a Laár pour L'art Társulat. Vagy ott van a Qwixx: amikor megjelentettem, gyakorlatilag az egyik első roll and write játék volt, elég nehezen tudtam eladni, ma meg egymást érik az ilyen típusú sikerjátékok. Az a tapasztalatom, hogy a könyvkiadás és a játékkiadás ebből a szempontból nagyon hasonlók: a kiadóknak csak kb. 10 százaléka kreatív, a többiek pedig másolják az eredeti ötleteket.
Gáspár Merse Előd: Mennyire volt nehéz új kiadóként a piacra lépni?
Szöllősi Péter: Nem piacra lépni nehéz, az csak pénzkérdés. Ott is maradni, na, az a kihívás! Szerintem csak akkor lehetsz sikeres kiadóként és tervezőként, ha elkanyarodsz a fősodortól, máshogyan közelíted meg az üzletet. Én próbálok a saját vásárlóimnak speciális, exkluzív tartalmakat kitalálni, hogy a játékélmény még nagyobb legyen, szerintem ezzel a koncepcióval piacon maradhatok, és fejlődni is tudok a következő években. Néhány hónappal ezelőtt 100 önkéntes játékosnak küldtem ajándékba az új játékból, a Yapalocté-ből kincskártya-pakkokat, hogy tegyék bele az alappakliba, és próbálják ki, hogy szerintük jó-e a játék fejlődési iránya. Úgy tűnik, jól sikerült ezt a szokatlan kísérlet. A kiadók és szerzők nem szokták megkérdezni a játékosokat, hogy mit gondolnak az új játékról - megjelenés előtt. Ilyen ötletekben is gondolkodom, a lényeg, hogy összekössön bennünket a közös hobbi és a játékélmény.
Gáspár Merse Előd: Ha már a közös hobbinál tartunk, a családod mennyire osztozik ebben?
Szöllősi Péter: Vidéken élek a párommal, három gyerekünkkel és egy tacskóval egy kis családi házban, a város szélén. Ebbe az idilli környezetbe rondítok bele, ha szeretnék játszani valamit. Szóval a család egyszerűen már menekül előlem, nekik ez nem élmény, sőt, inkább bosszantó, hogy már megint csak a hülye játékokról tudok beszélni.
Gáspár Merse Előd: És hogyan viszonyulsz a társasjáték-fejlesztéshez, mit jelent számodra? Mesterség? Hobbi? Művészet? Önkifejezési forma?
Szöllősi Péter: Igen, ez számomra nemcsak üzlet, hanem egy üzenet is, vagy inkább tényleg önkifejezési forma. Minél ismertebbek és sikeresebbek lesznek a játékaim, annál markánsabb, a megszokottól eltérő társasjátékokat tudok majd készíteni. A Chachapoya stílus áll legközelebb hozzám, olyan régimódi játékokat szeretnék készíteni, amelyekbe a játékos is bele tudja tenni a saját személyiségét, és ezáltal extra élményhez jut. Bármilyen furcsa, úgy próbálom a játékokat kitalálni, hogy ne a győzelem legyen a legfontosabb, hanem a játékélmény.
Gáspár Merse Előd: Hány játék van a tarsolyodban, mennyin dolgozol egyszerre?
Szöllősi Péter: Évente 1-2 saját játékot tervezek kiadni, és legalább 15-20 játékot fejlesztek egyszerre, ebből 4-5 játék van kiemelve, amelyekkel napi vagy heti szinten foglalkozom. Van olyan ötletem, amit egy-két nap alatt kidolgozok, és olyan is, ami 5 éve pihen a fiókban, majdnem kész van, de még hiányzik belőle valami igazán frappáns dolog, erre várok, majd egyszer csak helyére kerül az utolsó fogaskerék is. Nem vagyok türelmetlen. De az ötlettől a kiadásig minimum 2 év a legegyszerűbb ötleteknél is el szokott telni.
Gáspár Merse Előd: Nemcsak tervezel játékot, de az utóbbi években hoztál be külföldről is igen jó játékokat. Mik a szempontjaid?
Szöllősi Péter: Nagyon egyszerű, mindig valami különlegeset keresek. Egyetlen feltételem van: a játéknak jobbnak kell lennie, mint amit én kitaláltam eddig. Gondolok itt többet között például az Arborétumra, egyszerűen zseniális, hogy mit hozott ki a szerző egy pakli kártyából, le a kalappal előtte! A CLAIM sorozat a legfrissebb, amit hozok a magyar játékosoknak, itt az fogott meg, hogy a jó játékhoz elég egyetlen pakli is, de a saját ízlésed szerint bővítheted, cserélgetheted benne a kártyalapokat, így mindig más lesz a játék. Minden új frakcióhoz csak egy mondatnyi szabály tartozik, és így lesz egy állandóan megújuló, gyors és érdekes kártyajátékod, és mindehhez világszínvonalú és humoros grafika tartozik. Pillanatnyi kedvencem ezek közül a Vámpírok és a Hasonmások. Ráadásul az egész pakli elfér a farzsebben, bárhová magaddal viheted.
Gáspár Merse Előd: Te szervezed az Év Kártyajátéka díjat is. Milyen elismerés ez pontosan, és hogyan kerülhetnek be játékok a listára?
Szöllősi Péter: Az Év Kártyajátéka díj valójában egy közösségi szavazás eredménye, sokkal inkább könnyed játék, mint egy díj, ami komolyan szeretné venni magát. A legfontosabb, hogy maguk a játékosok formáljanak véleményt a saját tapasztalatuk alapján, ne egy néhány főből álló zsűri határozza meg a saját ízlése alapján, hogy melyik az év legjobb játéka – véleményem szerint az ilyen régimódi ajánlások lassan a süllyesztőbe kerülnek majd. A Kártyajáték díjban ez az év lesz az ötödik, és jellemzően 500-600 játékos szokott szavazni. Ez kezdetnek jó, a cél az, hogy legalább 1000 játékos mondjon majd véleményt, ami több ezer lejátszott partit jelenthet. A másik cél egyértelműen az, hogy kapjanak egy kis reflektorfényt azok a különleges és nagyszerű kártyajátékok, amelyeknek nem jut publicitás a nagyobb dobozos játékok árnyékában. Ez a terv is alakul, az Év Kártyadíjának híre nagyjából 50 000 emberhez szokott eljutni. A jelölt játékokat én kutatom fel, nem lehet lobbizni. Csak azok kerülhetnek be amelyek valamiért nagyon figyelemre méltók vagy különlegesek, és persze kiválóak. Egyfolytában monitorozom a kártyajáték-piacot, követem a megjelenéseket, és elsősorban saját kiadói tapasztalatok, valamint a játékosok jelzései alapján válogatom be a játékokat. Kártyajátékokban eléggé otthon vagyok, nemcsak tervezek, hanem fél tucat könyvet is kiadtam már róluk az évek folyamán.
Gáspár Merse Előd: Igen, az lenne az ideális, amit mondasz, de praktikusan a játékosok nem ismernek mindent, míg egy zsűri jó esetben olyan hardcore játékosokból áll, akik ismerik az adott év felhozatalát, vagy legalább, ha van valamilyen előválogatás, végigpróbálják az összeset szisztematikusan, mint mondjuk a mensások. Akik a Facebookon és hasonló helyeken szavaznak, nem biztos, hogy mindegyiket kipróbálták, amiről szavaznak, lehet hogy csak beírják azt az egyet, amit próbáltak, és tetszett nekik. A marketing is számít, hogy egyáltalán mi jutott el hozzájuk. A BGG-pontszám illetve az ottani díjak még azok, amik ezt a cél még valamennyire megközelítik, bár nyilván az is csak egy szűkebb szubkultúra véleményét képezi le. A legjobb talán az lenne, ha bizonyos rendezvényeken lenne ilyesmire lehetőség, ahol a résztvevők kontrollált módon végigpróbálhatnának játékokat. És akkor itt visszakapcsolok egy kicsit a Kártyajáték díjhoz, mert az ilyesmit több órás játékokkal nyilván nem lehet megcsinálni. Amikor én a Kártyajáték díjról hallottam, rögtön egy pakli kártya jutott eszembe és nagyon örültem, hogy van olyan díj, ahol a kevésbé ismert és kisebb játékok közül is kiemelnek valamit, ami publicitást kap. De a legutóbbi évben például meglepve láttam, hogy olyan nagydobozos és rengeteg kellékkel rendelkező játék is indult a kártyajátékok között, mint a Fesztáv, ami egyébként tucatnyi külföldi díjat kapott már azóta. Praktikusnak tartanék egy olyan kártyajáték-díjat is, ahol tényleg csak olyan kicsi játékok indulhatnak, ahol a kellék csak egy pakli kártya, esetleg egy olyant díjat, ahol a játékidő számít, például a legjobb fél óra alatti játékok díja. Persze minél több díj van, annál jobb, de jó lenne, ha a kevésbé fókuszba kerülő játékok is kaphatnának díjat, és a rövid filler játékok tipikusan ilyenek, mert a gémerek ezeket valószínűleg még csak be sem válogatnák.
Szöllősi Péter: A Fesztáv tényleg csak egy feltuningolt kártyajáték, ezért került be a listába. Ha csak egy-egy pakli kártyára lehetne szavazni, leülne a projekt, szükséges egy kis fricska, hogy legyen miről beszélni vagy vitatkozni, véleményt formálni. Szerintem jó irány, ha szétszabdalsz egy díjat, és a filler játékok kiemelése szerintem nagy ötlet. Lehet, hogy a kártyajáték díjat is filler díjként kellene újrapozicionálni, ezen érdemes gondolkodni.
Gáspár Merse Előd: Úgy tűnik, hogy a társasjátékos piacon az utóbbi években exponenciális növekedés ment végbe. Hihetetlen mennyiségű játék jelenik meg, de a játékok már több fronton is kezdik a határokat feszegetni. Mit gondolsz, elértük már a csúcsot vagy a környékét? Merre látod a fejlődési lehetőséget?
Szöllősi Péter: Fogalmam sincs, jósolni nehéz, de azt gondolom, hogy a piac még tovább fog növekedni. A víruskrízis nem számít, mert megtanulunk együtt élni az új szituációval. Szerintem sokkal több lesz a faék egyszerűségű társasjáték, valamint a kizárólagosan kétszemélyes, és egyedül is játszható játék is. A Google korában szép lassan csak a kiadók és a terjesztők bemutatótermei maradnak, a boltok felett eljár az idő. Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy a csupán társasjátékot áruló boltok helyett megjelennek olyan nagyobb alapterületű hobbiboltok, amelyek saját márkás termékeket is előállítanak, valamint a horgászcikktől kezdve a társasjátékon át a dartson keresztül mindenféle szabadidővel kapcsolatos árut fognak tartani.
Gáspár Merse Előd: És ha már a jövőről szó esett, megtudhatunk arról valamit, hogy neked mik a terveid, milyen megjelenésekre lehet számítani tőled a közeljövőben?
Szöllősi Péter: Talán ebben az évben jön még a Barakka, majd a Yapalocté sikerétől függően egy újabb Chachapoya kiegészítő (Chiuanga), ahol minden játékosnak saját kaladorpaklija lesz. Ami biztos, az egy Chachapoya kocka-kártyajáték kombináció, ami 2021 őszén esedékes, és talán lesz még egy saját: a Panda újragondolva, újragrafikázva, csak még kiszúrósabb partijáték lesz. Kickstarteren is próbálok mozdulni majd, lehet, hogy a kockajáték onnan startol el.
Gáspár Merse Előd:
Köszönöm szépen a beszélgetést.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: