Egy csillagász mutatott rá, milyen értelmetlen azt kutatni, hogy szimulációban élünk-e
Az Oxfordi Egyetem neves svéd filozófusa, Nick Bostrom 2003-ban fejtette ki annak a lehetőségét, hogy amit mi valóságnak érzékelünk, az valójában egy szuperfejlett civilizáció számítógépes szimulációja. Tanulmánya szerint az alábbi három dolog egyikének biztosan igaznak kell lennie:
- A civilizációk általában kihalnak, mielőtt képesek lennének valóságszimulációt fejleszteni.
- A fejlett civilizációkat nem érdekli a valóságszimulációk létrehozása.
- Szinte biztosan egy számítógépes szimulációban élünk.
Most a Columbia Egyetem csillagásza, David Kipping vizsgálta meg jobban Bostrom trilemmáját, és arra jutott, hogy 50 százalék annak az esélye, hogy valóban szimulációban élünk.
A csillagász a két első állítást egybevonta, azzal érvelve, hogy a végső állításuk megegyezik: nem szimulációban élünk. Ezzel kijött az 50-50 százalékos eredmény, de a bayesiánus valószínűségszámítás módszereivel élve ezután még azt is megvizsgálta, hogy ha szimulációban élünk, milyen eséllyel reprodukálható a végtelenségig a szimulációs képesség.
Megállapította, hogy ha minden szimulált valóságban képesek lennének újabb szimulációkat létrehozni, akkor ahhoz felfoghatatlan mértékű számítási kapacitás kellene, ezért valószínűleg minden egyes potenciális szimuláció olyan, amelyben nincs lehetőség a további valóságszimulációk létrehozására. Vagyis ténylegesen is 50 százalék az esélye annak, hogy szimulációban élünk, de a józan ész talán egy kicsit afelé dönti a mérleg nyelvét, hogy a valóságunk valódi.
Ez az alaphelyzet óriásit változna, ha az emberiségnek sikerülne létrehoznia egy olyan szimulációt, amelyben érző lényeket teremt. „A nap, amikor az ember létrehozza ezt a technológiát, mindent felborít majd: onnan, hogy kicsit több mint 50 százalék az esélye annak, hogy valódiak vagyunk, eljutunk oda, hogy szinte biztosan szimulációban élünk. Nagyon különös örömünnepe lenne ez az emberi zsenialitásnak” – mondta Kipping a Scientific Americannek.
Felfedezni a hibát a Mátrixban
Abban az esetben, ha végtelen számítási kapacitással rendelkezik a szimulációt futtató civilizáció, esélyünk sincs rájönni az igazságra, véges kapacitás esetén azonban lehetne találni valamilyen hibát a rendszerben – valahogy úgy, ahogy a Mátrixban.
A Marylandi Egyetem fizikusai például az erős kölcsönhatásokban látják erre a megoldást. A protonokat és neutronokat alkotó kvarkokat összetartó erős kölcsönhatásokat leíró egyenletek olyan bonyolultak, hogy analitikusan képtelenség megoldani őket, ezért számítási szimulációkat kell alkalmazniuk a tudósoknak. Mivel nem rendelkeznek végtelen számítási kapacitással, ezeket a szimulációkat a lehető legprofibb programozással kell megalkotni – ennek egy módja, hogy nem folytonos, hanem diszkrét téridővel számolnak. Az eddigi legnagyobb eredmény: egyetlen hélium-atommag szimulációja, amely két protonból és két neutronból áll.
„Természetesen ilyenkor az ember azon kezd gondolkodni, hogy ha ma szimulálni tudunk egy atommagot, 10 év múlva talán egy nagyobb atommagot is sikerül, 20-30 év múlva pedig akár egy molekulát is. Aztán 50 év múlva, ki tudja, akár egy néhány centiméteres anyagot is le tudunk szimulálni, 100 éven belül pedig már az emberi agyat is” – ábrándozott el a jövőn Zohreh Davoudi, a Marylandi Egyetem fizikusa. A valóság azonban mást mutat, szerinte 10-20 év múlva a fizikai rendszerek klasszikus szimulációja eléri a határát, ezért a kvantumszámítógépeké a jövő.
A szimulációelmélet szempontjából ez azt jelentheti, hogy mivel valószínűleg a szimuláció létrehozója is diszkretizálja a téridőt, hogy kevesebb számítási kapacitásra legyen szükség, ennek látható jelei lennének, amiket például a nagy erejű kozmikus sugarak irányában lehetne keresni. A teleszkópok egyelőre nem találtak erre utaló jeleket.
Kipping azonban úgy gondolja, hogy ezen a ponton már bőven bejön a képbe Occam borotvája, vagyis az az elv, amely szerint „két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb”. Vagyis mivel a szimulációelmélet vizsgálata nem lehetséges, így sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, nem is biztos, hogy tudományosnak kellene tartani.
Vagyis Occam borotvája szerint: a valóságunk valódi.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
