Polgár Judit: Azért jutottam a világ legjobbjai közé nőként, mert nem volt előttem kisebb cél, mint a férfi világbajnoki cím
Polgár Judit minden idők legjobb női sakkozója, kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes, az egyetlen női sakkozó, aki bekerült a legjobb tíz játékos közé az abszolút világranglistán. 2014-ben, 38. születésnapja után visszavonult a versenyzéstől, azóta legfontosabb feladatának a sakkjáték népszerűsítését tartja. 2016 óta arca az ENSZ nőügyi szervezet (UN Women) egyenjogúságot szorgalmazó programjának. 2018-ban a Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli elnökévé választották. Nővéreivel közösen 2015 óta rendezik meg a Világsakkfesztivált Budapesten, ami mára az egyik legnépszerűbb sakkesemény lett. A koronavírus-járvány miatt idén először az október elején megrendezett fesztivál teljes egészében átkerült az online térbe.
Hat éve visszavonultál a versenysakktól. Van bármi esély arra, hogy visszatérj?
Folyamatosan kapok megkereséseket a világból, hogy térjek vissza, de én szeretek mindent teljes erőbedobással csinálni. Jelenleg az időm nagy részét a nevemet viselő alapítvány oktatási programjainak fejlesztésével, a Világsakkfesztivál szervezésével és szakkommentálással töltöm. Most éppen az Altibox Norway Chess 2020 szuperversenyt kommentálom élőben Vlagyimir Kramnyikkal, és többektől jön a visszajelzés, hogy még mindig elég sokat látok a táblán. Ez természetesen jól esik, de két nagyon különböző dolog az, hogy valakinek jó ötletei, gondolatai vannak, illetve hogy egy játszmában, kötött idő mellett mennyire tudja ezeket a gyakorlatban megmutatni.
Mikor vált egyértelművé, hogy idén nem lehetséges a Világsakkfesztivált a szokott formában megtartani, és hogyan készültetek az online átállásra?
Március körül, amikor egyre aggasztóbb hírek jöttek a járványról, már felmerült bennem az ötlet, hogy idén csökkentjük a fesztivál méretét, és vegyítjük a helyszíni és az online programokat. Ekkor még láttunk esélyt arra, hogy bizonyos programokat meg tudunk tartani élőben. Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy semmilyen élő programot nem rendezhetünk meg úgy, hogy mindenki biztonságban érezze magát. Nem maradt más lehetőség, mint hogy az egész fesztivált áthelyezzük az online térbe, de erről a végleges döntés a fesztivál előtt egy hónappal született meg, ezért nekem és a szervező csapatnak is komoly kihívást jelentett, hogy az eddig megszokott színvonalat tudjuk biztosítani a sakkot szerető közönségnek.
Mennyire vagy elégedett az Online Világsakkfesztivállal?
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az ember egyik pillanatról a másikra eldönti, hogy egy ilyen méretű rendezvényt egy mozdulattal áttesz az internetre, és az ott maradéktalanul működni fog. Ez komoly tanulási folyamat volt, rengeteg kérdéssel, aggállyal, megoldandó problémával, de úgy gondolom, hogy mindig az adott helyzetből kell kihozni a maximumot, és ez sikerült. Az élő bejelentkezés és a műsorok most először magyarul és angolul is elérhetők voltak, ezáltal a fesztivál még inkább globálissá és bárki számára hozzáférhetővé vált. Sakkszakmai szempontból kiemelkedő jelentőségű volt, hogy olyan exvilágbajnokok is részt vettek a fesztiválon, mint Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik. Kaszparovval egy több mint 45 perces beszélgetésben együtt gondolkodtunk a sakk mai helyzetéről, a számítógép szerepéről és a férfi és női sakk különbözőségeiről.
Számomra nagyon fontos a sakk társadalomban betöltött szerepe, a fesztivál mottója nem véletlenül az, hogy a sakk összeköt minket. Minden évben nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a programok és az előadások ne csak azok számára legyenek érthetőek és érdekesek, akik már komolyabb szinten sakkoznak. A lényeg az öröm, a játék szeretete és a sakk mint képességfejlesztő eszköz. Külön öröm számomra, hogy idén elfogadta meghívásunkat Carl Portman, a Chess Behind Bars című könyv írója, aki fantasztikus előadást tartott arról, hogy a sakknak milyen jelentősége van a börtönben élő emberek mentális egészségének megőrzésében szerte a világban.
Nem csak pozitív hozadéka volt az online térnek: az idősebb generáció számára – amely kifejezetten nagy számban volt jelen az eddigi rendezvényeinken, és akiknek a legnagyobb örömöt az élő játék és a sakkszerető emberek találkozása jelentette –, úgy gondolom, nem annyira vonzó egy virtuális rendezvény.
Mi mindent teszel azért, hogy a sakk népszerű legyen?
Az oktatással foglalkozom jelenleg a legaktívabban. Az iskolások és óvodások számára készített Sakkpalota és Sakkjátszótér képességfejlesztő programok évek óta jelen vannak a magyar óvodákban és iskolákban. Ezeket az anyagokat folyamatosan aktualizáljuk, és képezzük a pedagógusokat, hogy minél több gyerekhez eljusson a módszertan. Az idei fesztiválon kifejezetten aktívan szóltunk a szülőkhöz és a pedagógusokhoz is. A Hősök tere program keretében megrendezett Hibázni ér és a Visszajelzés művészete programjainkban bemutattuk, hogy a sakk milyen módszerekkel tud segíteni a gyerekek személyiségének a kibontakozásában, és hogyan tud a játékon keresztül olyan képességeket fejleszteni, mint a kudarctűrés, a kitartás és a felelősségvállalás. Ezeknek a kidolgozása természetesen csapatmunka, de a különböző munkafolyamatokat én fogom össze, és ezzel kapcsolatban rengeteg teendőm van, amit borzasztóan élvezek, mert ez nagyon kreatív tevékenység.
A Világsakkfesztiválon Kaszparovval együtt kerestétek a választ arra, hogy mi a különbség a férfi és a női sakkozók között. Miért van olyan kevés női sakkozó a világ top 100 játékosa között, és lehet-e egyszer nő a világ legjobb sakkozója?
Én úgy gondolom, hogy teljes mértékben lehetséges, de hogy mégsem tűnik valószínűnek, abban komoly szerepe van a – szülőkre és az edzőkre is jellemző – társadalmi hozzáállásnak, ami máshogy viszonyul a lányokhoz és fiúkhoz. Egy lány esetében a környezet gyakran már gyermekkortól kezdve máshova pozicionálja a siker mércéjét, mint egy fiú esetében. Akkor leszek elégedett, ha egy sakkoktató egy tehetséges gyereket látva nem tesz különbséget lány és fiú között, és nem azt fogja mondani a lánynak, hogy te akár női világbajnok is lehetsz, míg a fiúnak, hogy te akár még világbajnok is lehetsz. Ezek nagyon fontos alapjai annak, hogy egy gyerek hogyan tekint magára a későbbiekben, mire tartja magát képesnek, és a szakmájában ki tudja magából hozni a maximumot nemtől függetlenül. Mert ha ezt lefordítom egyszerű nyelvre, olyan mintha azt üzennénk a lánynak, hogy te egyetemre mehetsz, a fiúnak pedig, hogy belőled professzor lehet. Ez nagyon meghatározó tud lenni a későbbiekben.
Meggyőződésem, hogy azért jutottam a világ legjobbjai közé nőként, mert nem volt előttem kisebb cél, mint a férfi világbajnoki cím. Ha az ember a maximumot tűzi ki maga elé célként, az még természetesen nem jelenti azt, hogy biztosan el is fogja érni, de nagyon kicsi az esély kihozni valakiből a potenciális maximumot, ha kevesebbel is beéri. Jelenleg a női világbajnoki címhez nagyjából 2600 körüli élőpontszám szükséges. Nehéz úgy 2750 feletti élőpontszámot elérnie egy nőnek, hogy a női világelsőséghez jóval kevesebb is elég. Biztos vagyok benne, hogy ha a világ pillanatnyilag legmagasabb értékszámmal rendelkező női játékosának, Hou Ji-fannak gyerekkorától kezdve folyamatosan azt mondták volna, hogy te lehetsz a világ legjobb sakkozója, és nem azt, hogy te lehetsz a világ legjobb női sakkozója, akkor csak ezzel a gondolkodásmódbeli különbséggel ma legalább 30 élőpontszámmal többje lenne.
A legfontosabb természetesen, hogy mindenki önmagából és a saját lehetőségeiből hozza ki a maximumot. Legújabb könyvem megjelenése után sokan kérdezték tőlem, hogy tényleg bárkiből lehet bajnok, bárkiből lehet-e Polgár Judit. Természetesen nem, de önmagadhoz képest igenis lehetsz bajnok, azáltal, hogy kihozod magadból a legtöbbet. (Az alábbi BBC-videó Polgár Judit Kaszparov elleni 2002-es győzelmének állít emléket.)
Míg egy-két évtizede még rendszeresen hoztunk haza érmeket az ifjúsági világversenyekről, addig ma már az első tízbe sem sikerül bekerülni. Mi az oka annak, hogy úgy tűnik, elmúlt a magyar sakk aranykora, miközben korábban nem igazán sikeres nemzeteknél évről évre rengeteg új tehetség bukkan fel?
Ez nagyon összetett kérdés. Az utóbbi időben lehetőségem volt betekinteni az indiai sakkutánpótlás-nevelésbe, és azt láttam, hogy a legnagyobb különbség a hozzáállásban keresendő. Az idei világsakkfesztiválon volt egy előadás is arról, hogy miért fejlődik ilyen ütemben az indiai sakkélet. Az egyik ok természetesen az, hogy 1987 óta van egy Viswanathan Anandjuk, aki ötszörös világbajnok. Rengeteg sakkiskola alakult, ahol profi oktatásba kezdtek, van köztük olyan, ahonnan több mint tíz nagymester került ki az évek során. Fontos tényező az is, hogy az indiai szülők nagyon elszántak, és komoly áldozatokat hoznak azért, hogy a gyerekeikből sakkozó legyen. Ennek csak egy része az anyagi ráfordítás, a rengeteg utazással, korán keléssel, edzésekkel és versenyekkel teli életmód kialakításához jól megtervezett napirend szükséges. Legalább ennyire fontos az a mentalitás, hogy az indiai sakkozók nem akarnak semmit ingyen, ők mindig beleteszik a munkát és a saját részüket, mert tudják, hogy a fejlődés leginkább rajtuk múlik. Én még nem nagyon hallottam indiai sakkozót panaszkodni, és azt gondolom, ez az egész indiai sakktársadalomra jellemző. Elég sok szponzor is van Indiában, akik támogatják a helyi tehetségeket, és segítik a szülőket, de legfontosabb talán az, hogy ott valahogy mindig megtalálják a lehetőségeket.
Erre nagyon jó példa a koronavírus-járvány megjelenésére adott reakciójuk is. Indiában nem állt le a sakkélet, mindenki azt kereste, hogy a körülményekhez képest hogyan tudják a legtöbbet kihozni a mostani helyzetből. Számtalan jó díjazású online versenyt szerveznek, sok indiai sakk-streamcsatorna indult oktatási és a sportágat népszerűsítő céllal. Ezek a tényezők mind-mind hozzájárulnak a sikerhez.
Ahhoz, hogy egyről a kettőre jusson egy sportág, leginkább az kell, hogy legyenek lelkes emberek, akik ahol csak lehet, támogassák a sportágat, ha kell, akár egy dollárral, ha kell, akkor a befektetett idővel és energiával, ami például egy online verseny szervezéséhez szükséges. Összességében a legfontosabbnak azt tartom, hogy legyenek edzők, legyenek lehetőségek, és az emberek ne várjanak másra, hanem önszervező módon keressék meg a lehetőségeket.
Úgy látod, hogy ez a fajta hozzáállás nálunk hiánycikk?
Itthon fontos szemléletbeli váltásra lenne szükség, hogy ne a nehézségeket és a nem sikerült dolgokat elemezzük azért, hogy panaszkodhassunk, hanem nézzük meg, hogy mik a pozitívumok. Mert a magyar sakkéletben mindig voltak és vannak is pozitívumok, de bizonyos dolgokat el kellene engedni a játékosoknak, az edzőknek és a vezetőségnek is. Én is dönthettem volna úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt az idei sakkfesztivált nem tartjuk meg, mondván, hogy azt a légkört és élményt, amit az eddigi fesztiválok adtak, online képtelenség megteremteni. Számomra itt az volt a kérdés, hogy meg tudjuk-e találni a nehézségben a motivációt, és kihozni valami pluszt is belőle, ahogy érzésem szerint sikerült is idén.
Te hogyan gyakorolod ezt a szemléletet?
Nyilván megvan bennem a küzdőszellem, ami nem is feltétlenül a sakkból fakad, hanem abból, hogy ahhoz, hogy az ember bármilyen területen magas szintre kerüljön, mindig önkritikára van szükség. Jelenlegi kommentátortársamnak, Vlagyimir Kramnyiknak a szakkommentálás új szakmai kihívás, ezért miután véget ért a közel ötórás közös szakmai élő elemzésünk, azonnal elkérte a technikus stábtól a felvételeket, hogy végignézze, hol hibázott, és legközelebb még jobb legyen. Ez apróság, de mindent elmond arról, hogy valaki hogyan áll ahhoz, amit csinál. Mindenki hibázik, elront dolgokat, de nem mindegy, hogy a hibát arra használjuk-e fel, hogy a másikat piszkáljuk vele, vagy lehetőséget látunk benne a fejlődéshez: ma ez így sikerült, de holnap jobb leszek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: