Tejjel tisztítanák a légkört Amerikában

2020.11.24. · tudomány

Az amerikai Clarkson Egyetem kutatói egy olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel olcsón és környezetbarát módon csökkenthetik a légkörben található szén-dioxid mennyiségét, egyúttal pedig hasznosíthatják is azt a több millió liternyi tejet is, amelyet kereslet híján a termelők jobbára kiöntenek. A kutatók az eredményeiket az Advanced Sustainable Systems című folyóiratban publikálták, ezzel egyből a lap címlapjára is kerültek.

A kutatók környezetbarát módon előállítható aktív szenet kerestek. Mario Wriedt, a kutatás vezető szerzője szerint a fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművek okozta szén-dioxid-kibocsátás egy része megköthető lenne tejből készült szűrőkkel, az eljárás ráadásul még olcsóbb is lenne, mint az általában kókuszhéjból vagy szénből készült anyagok készítése. Wriedt szerint a tej alkalmas arra, hogy megfelelően porózus felületű és kémiai összetételű anyag készülhessen belőle, ráadásul bőségesen rendelkezésre áll – olyannyira, hogy a gazdák nem is nagyon tudják hova tenni a felesleget.

Nem muszáj kiönteni

A koronavírus miatti felvásárlási láz, illetve az éttermek és iskolák bezárása még a szokásosnál is nehezebb helyzetbe hozta az amerikai tejtermelőket: a tejipar nem győzött elegendő kisebb kiszerelésű terméket piacra dobni, a menzáknak és éttermeknek szánt áruk viszont pandémiás körülmények között a nyakukon maradtak, így a legtöbben kénytelenek voltak egyszerűen kiönteni a feleslegessé vált tejet. Évente több millió literes mennyiségről van szó: tavasszal a kanadai tehenészetek heti ötmillió liternyi nyers tejtől szabadultak meg, ezzel jelentős károkat okozva a vízi élővilágnak.

photo_camera Világméretű probléma: Németországban 2009-ben az alacsony felvásárlási ár miatt öntötték ki a tejet Fotó: MAURIZIO GAMBARINI/DPA/AFP

A környezettudományi szakértők szerint a megoldás az lehet, ha a természetes vizektől távol öntik ki a nyers tejet, illetve a trágya tárolására szolgáló tartályokba ürítik a felesleget, de Wriedt és társai szerint az új technológiával erre már nem lesz szükség.

Jut is, marad is

David Mitlin, a kutatás egyik résztvevője szerint a tejből előállított anyag leginkább lyukacsos, erősen pörkölt kávébabokra emlékeztet: az ezeken található nanoméretű rések eredményesen megkötik a szén-dioxidot, méretükből és anyaguknál fogva viszont nem veszik fel a vízpárát. A folyamat visszafordítható, így a szén-dioxid felszabadítása után a szűrőanyag újra felhasználható.

Wriedt szerint ráadásul az eljárás nem csak a koronavírus idején felborult piaci viszonyok közepette alkalmazható: miután a tejfogyasztás a nyolcvanas évek óta 30 százalékkal csökkent, a tehenek tejhozama viszont 13 százalékkal nőtt, a tejipar jelentős mennyiségű felesleges nyers tejet termel, így a szűrőanyaghoz felhasznált mennyiséget még csak nem is a fogyasztók számára szánt termékektől kellene elvonni.

A kutatók szerint a szén-dioxid megkötésén kívül a tejből készült szűrők lég- és víztisztításra is alkalmasak, az új anyagból készült termékek pedig hamarosan már kereskedelmi forgalomban is megjelenhetnek.

Az energetikával és a klímakutatással kapcsolatos tudományos eredmények bemutatását az ALTEO Csoport támogatta.

* * *

Vajon hogyan befolyásolja a Párizsi Klímaegyezményt, ha az USA újra belép? Megkapják-e a szükséges támogatásokat a megújuló energiák? Korlátozza-e Biden mozgásterét a Trump-féle örökség? Hétfőn este a novemberi Energiahajón ilyenekről vitáznak majd szakértőink. Nézzétek, hallgassátok! (november 30., hétfő 18.00, Energiahajó, via Facebook Live)


Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás