Már egy rövid séta is ellensúlyozhatja az ülőmunka hátrányait

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Korábban számos kutatás figyelmeztetett az ülőmunka veszélyeire, de ezek közül a legtöbb önbevallás alapján mérte, hogy ki mennyit mozgott egy nap, így nem biztos, hogy megbízható eredményeket hoztak. Egy múlt héten megjelent tanulmány ezt a problémát küszöbölte ki azzal, hogy kilenc olyan kutatás adatait összesítette, amelyekben az önkéntesek gyorsulásmérőt viseltek, így követhető volt, hogy pontosan mennyit mozogtak egy nap.

A korábbiakban összesen 44 370 különböző nemű, korú és egészségi állapotú alany aktivitását vizsgálták, a mostani összegzésben ezeket vetették össze a mérések utáni negyedik és 14,5. évi halálozási adatokkal. A vizsgált személyek naponta átlagosan 8,5-10,5 órát töltöttek ülő testhelyzetben, és 8 és 35 perc közötti időt mozgással. A kutatók arra jutottak, hogy a kevesebb mozgással magasabb halálozási arány jár együtt, azok pedig, akik többet mozognak, tovább élnek. 

A vizsgálat szerint a mozgás szinte teljes hiánya 260 százalékkal emeli a korai halálozás kockázatát a legaktívabb csoporthoz képest. A résztvevőket a kutatók három csoportba sorolták: az elsőben lévők alig mozogtak és sokat ültek, a középső tagjai átlagosan napi 11 percet fordítottak mozgásra, a felső harmad pedig 35 percet mozgott. 

11 perc

A felmérés legnagyobb nyertesei a középső harmad tagjai voltak: az esetükben napi 11 perc könnyű mozgás már jelentősen csökkentette a korai halálozás kockázatát, méghozzá attól függetlenül, hogy mennyi időt töltöttek ülve. Az adatok elemzésekor a kutatók figyelembe vették az egyéb kockázati tényezőket is, mint például a dohányzás vagy a krónikus betegségek.

Ulf Ekelund epidemiológus, a kutatás vezetője szerint az adatok még nem bizonyítják, hogy az, aki többet ül, automatikusan hamarabb is fog meghalni, arra viszonyt elég bizonyítékot szolgáltatnak, hogy érdemes némi időt szánni a könnyű testmozgásra. 

A korábbi kutatások már nem ilyen biztatóak: egy 2019-ben megjelent tanulmány szerint napi 30 perc séta mindössze 17 százalékkal csökkenti a korai halálozás kockázatát, igaz, ebbe beleszámolták a házimunkát és a hétköznapi szaladgálást is, míg 30 percnyi intenzív mozgás már 35 százalékkal csökkentette a kockázatot. Egy másik kutatás szerint legalább egy órányi mozgás szükséges az egész napos ülés ellensúlyozására, egy harmadik pedig azt állítja, hogy a sok ülés akkor is káros marad, ha az ember szorgalmasan edz is mellette. Ekelund mindenesetre a rövid sétákra esküszik: statisztikai alapon hatékonynak tűnnek, és nagy baj nem lehet belőlük.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: