Furcsa álmokat látnak a COVID-19-ben szenvedők

2020.12.11. · tudomány

„Álmomban a bordakosaramban jártam, alaposan, érdeklődve megnéztem a bordacsontot belülről. Csak szép rózsaszínű csont volt, semmi más. Nem volt ijesztő kicsit sem” – idézte fel álmát egy COVID-19-en átesett személy egy magyar Facebook csoportban-november végén.

Egyre több kutatót foglalkoztatnak a koronavírus-világjárvány idején tapasztalt álmok: úgy tűnik, hogy ezek eltérnek a pandémiamentes idők rutinálmaitól, és közös jegyeket is mutatnak. Járvány idején az emberek rendszerint több és élénkebb álmokat látnak, és gyakoribb a nyomasztó, sőt rémálmok előfordulása – mondta Jennifer Windt filozófus, az ausztráliai Monash Egyetem tudományos főmunkatársa.

Ausztrál, brit és finn álmodók bevonásával már ősszel elkezdődött egy nemzetközi COVID-álomgyűjtés a Cambridge-i, a Turkui és a Monash Egyetem részvételével, november végén pedig a Londoni Múzeum és a kanadai Nyugati Egyetem Álommúzeuma(!) kezdett résztvevőket toborozni a COVID-álmokat feldolgozó projektjéhez.

Magyarországon is elkezdték már gyűjteni a COVID-megbetegedés idején jelentkező fura álmokat. Kőszeg Sára klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta november 23-án indította Facebook-csoportját, ahol ilyen álmokat gyűjt, és ha valaki szeretné, és engedélyt is ad rá, név nélkül közzéteszi. Privát üzenetben várja az álmokat azoktól, akik most esnek át a koronavírus okozta megbetegedésen, vagy már túl vannak rajta, de emlékeznek az álmaikra. (A levelekre a GDPR előírások vonatkoznak.)

A pszichológusnak már az első 19 álom begyűjtése után feltűnt, hogy 6 beküldött álomban szerepelt a víz motívuma, és ezekben megjelent a fulladás, a süllyedés, az eltűnés, illetve különféle vízben élő állatok támadása.

Kőszeg arra készül, hogy az összegyűlt korpuszból jövő év elején cikkben von le következtetéseket. Aki megosztaná vele saját álmait, a Facebook-csoport adminjának küldött privát üzenet formájában megteheti.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás